A csütörtökön tartott megnyitó ünnepségen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt hangsúlyozta, hogy Magyarország történelme szorosan összefonódott a kereszténység történelmével, és „nem hitbeli kérdés, hanem történelmi tény, hogy a kereszténység felvétele a megmaradást jelentette a magyar állam számára”. Amikor a keresztény kultúra megőrzéséért és megerősítéséért teszünk itthon és Európában, akkor egyszerre szolgáljuk az ezeréves Magyarország és a magyar nemzet megmaradását, valamint Európa túlélését, szabadságunk és életmódunk fenntartására − közölte.

Ez a kiállítás mindennek méltó lenyomata, és segítséget ad az 1020 éves győri egyházmegye, valamint a 750 éves Győr tanúságainak feltárásában. A győri püspökség az államalapítás óta része az emberek életének, „ott volt és ott van a bölcsőtől a sírig tartó vándorlás kísérőjeként”.

A miniszter azt mondta, hogy Győr története 750 éve „hősiesen kezdődött, megvédte azt, ami az övé volt, és vele megvédte azt is, ami az országban mögötte feküdt”. Győr azóta is az ország tudományos, kulturális, egyházi és gazdasági életének meghatározó városa, egyetemi és innovációs központ.

Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke reményét fejezte ki, hogy a tárlat megerősíti a látogatókat nemzeti öntudatukban, keresztény mivoltukban, valamint abban a tudatban, hogy a hazáért nemcsak a múltban, hanem most is sokat és együtt kell tenni.

A Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár megújult kiállítótereiben látható metszetek, térképek, alaprajzok és műtárgyak az Országos Széchényi Könyvtárból, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából, a Magyar Nemzeti Múzeumból, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumból, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárból, Bogisich Ferenc műgyűjtőtől, valamint a Monarchia Bélyegestégla-gyűjtők Egyesületétől származnak.

Fazekas István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a kiállítás kurátora elmondta, hogy három teremben láthatók a tárlat anyagai. Az elsőben azt mutatják be, hogyan lett Győr Bécs elővára a mohácsi csata után, és miként határozták meg a város képét a 17. és a 18. században a templomok. A másodikban a győri egyházmegyének, a harmadikban pedig a városnak szentelnek figyelmet.

Nyitókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntőt mond az Arrabona–-Jaurinum–Giavarino–Raab–Győr – Egy város emlékezete metszeteken és képeken címmel, az egyházmegye 1020. és a megyeszékhely szabad királyi várossá válásának 750. évfordulója alkalmából nyílt időszaki kiállítás ünnepélyes megnyitóján a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban 2021. augusztus 19-én. Fotó: MTI/Krizsán Csaba