A nem mindennapi küldemény feladója a társulat korábbi tagja, a Pekingben élő Xu Dingli volt, aki magyar barátainak, volt kollégáinak 2130 darab szájmaszkot vásárolt, ezeket postára adta, a jótékony akció költségét pedig teljes egészében magára vállalta. A kínai küldemény a legjobbkor érkezett, a múlt heti évadnyitó társulati ülésen már ki is osztották a zenekar tagjai közt. A Kínai Filharmonikus Zenekar művésze, Xu Dingli még tavasszal vette fel a kapcsolatot Győri Filharmonikus Zenekarral, egészen zavarba ejtő ötletét, komoly anyagi áldozattal járó segítségnyújtását a társulat nagy-nagy hálával fogadta. „Zenekarunk valamennyi tagja meghatódott volt kollégájuk, Dingli figyelmességétől. Ez a felajánlás is a Győri Filharmonikus Zenekar társulatának összetartását jellemzi, ezért is az ország egyik legjobb zenekara a győri, mert ilyen emberi kapcsolatok működnek benne” – mondja büszkén a társulat igazgatója, Fűke Géza.

Fotó: Győri Filharmonikus Zenekar