Millenniumi Díj_2025_díjazottak (1).jpg

A Hagyományok Háza és a Dalfutár is kapott Millenniumi Díjat

A Music Hungary Szövetség, a Dalfutár, a Hagyományok Háza, a Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye, valamint a Nivelco Ipari Elektronika Zrt. kapta meg idén a szellemi tulajdon világnapja alkalmából a Millenniumi Díjakat – közölte április 29-én a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

A díj célja az olyan intézmények, vállalkozások, szellemi műhelyek elismerése, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a szellemi tulajdon védelme és a magyar innováció előmozdítása terén. A 2025-ös év díjazottjai a Music Hungary Szövetség, a Dalfutár, a Hagyományok Háza, a Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye, valamint a Nivelco Ipari Elektronika Zrt. A díjakat Farkas Szabolcs, az SZTNH elnöke, valamint Szmollár Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és startupokért felelős főosztályvezetője adta át Budapesten.

„A zene az egyik legkifinomultabb példája a szellemi tulajdon működésének. Egyetlen sornyi dalszöveget már szerzői jog védhet, egy új zenei technológiai megoldást szabadalom, egy új hangszert designoltalom, míg egy zenekar nevét védjegy oltalmazhatja. A szellemi tulajdon védelme nélkül tehát nem tudna működni, fejlődni, inspirálni, bevételt generálni és ezzel újabb alkotásokra ösztönözni ez az ökoszisztéma” – emelte ki Farkas Szabolcs, az SZTNH elnöke a Millenniumi Díj átadóján.

Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 2000-ben döntött arról, hogy április 26-át a szellemi tulajdon világnapjává nyilvánítja. Ebben az időszakban a világ iparjogvédelmi és szerzői jogi hatóságai – Magyarországon az SZTNH – változatos programokkal, rendezvényekkel és kezdeményezésekkel hívják fel a figyelmet az IP, vagyis a szellemi tulajdon fontosságára. A világnap idei jelmondata a Feel the beat of IP!, azaz Érezd az IP ritmusát! A zene a kreatív kifejezés univerzális formája, a szellemi tulajdon pedig kulcsszerepet játszik a zeneipar támogatásában.

Ez is érdekelheti

Kiosztották a legjobb magyar sci-fi-íróknak járó idei díjakat

A legjobb regény díját Patonai Anikó Ágnes nyerte el, a novella kategóriában Moskát Anita, a legjobb fordításban megjelent regény kategóriában Ray Nayler vehette át a zsűritől a díjat. A közönségdíjat Ian Pole Kárhozott testvériség című regénye nyerte el. A magyar sci-fi egyik atyjáról, Zsoldos Péterről elnevezett elismeréssel minden évben a legjobb fantasztikus irodalmi alkotásokat jutalmazzák.

Konferenciasorozat segíti a helyi közösségek tudásmegosztását

Április 24-én Székesfehérváron, a Malom utcai Táncházban vette kezdetét a Közösségi Szőttes Konferencia, azaz a Közösség-Hagyomány-Szervezés című országos rendezvénysorozat. A nyitóeseményt az Alba Regia Táncegyesület szervezte a Hagyományok Háza Hálózat partnereként, a Petőfi Kulturális Program támogatásával, együttműködésben a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társaságával.

Aláírták a mongol-magyar színházi együttműködést

A Nemzeti Színház és a Mongol Nemzeti Dráma Színház hosszú távú kulturális együttműködést indít, amelynek célja a két ország színházi kultúrájának kölcsönös gazdagítása, közös előadások létrehozása, valamint a szakmai és oktatási kapcsolatok elmélyítése. Az erről szóló együttműködési megállapodást ma írta alá Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, valamint Naranbaatar Namnan, a Mongol Nemzeti Dráma Színház igazgatója.

Ez a tíz fiatal filmes jutott be az idei Inkubátor program döntőjébe

Nyilvánossá vált a jubileumát ünneplő program által idén támogatott pályakezdő művészek névsora. A Nemzeti Filmintézet 2015-ben elindított Inkubátor programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása.