A Harry Potter és a bölcsek köve című J. K. Rowling-regény egy ritka, első angol kiadását bocsátja árverésre a Christie's Londonban.

Az árverési ház a kikiáltási árat 200 ezer fontban (93 millió forintban) határozta meg. A Harry Potter and the Philosopher’s Stone ritka kiadása egyike annak az 500 keménykötésű példánynak, amit 1997-ben elsőként nyomtattak ki. Háromszáz példányt könyvtárak kaptak meg. A könyv a maradék kétszáz példány egyike. Különlegessége, hogy J. K. Rowling dedikálta.

A Christie’s Az irodalom művészete című aukcióján kínálja eladásra a kötetet. Mark Wiltshire, az árverés tételeiből rendezett kiállítás társkurátora, az aukciósház könyvszakértője elmondta, hogy a kötet néhány hibát tartalmaz: a hátsó borítóján kihagyták a Philosopher’s második o betűjét a címből, és az 53. oldalon a varázslóiskolai felszerelések listáján kétszer szerepel a varázspálca.

Rowlingot a könyv megjelenésekor még kevesen ismerték, de a Harry Potter-regényfolyam később hatalmas sikert aratott világszerte, filmsorozat is készült belőle.

Nyitókép: Christie’s