„Kürti László költészete a
posztmodern magyar líra önironikus, szójátékokkal szívesen élő, gyakorta
ellentételező trendjéhez illeszkedik (…) fontos témát szolgáltat számára a
korunkat jellemző változó viszonyok alakulása, és ez összekapcsolódik a nyelv
változásával (…) Ebben a leginkább Marno János nevével fémjelzett költészetben
egy-egy szó apró megváltoztatása, illetve ugyanannak a szónak más kontextusba
kerülése és azzal a jelentésváltozás bekövetkezte fejti ki az esztétikai
hatást. (…) a fizikai és a metafizikai, a testi és a szellemi, a profán és a
szent összekapcsolódnak a költészetében” – mondja róla a kritikus.
„Jellemzően nem kívánom
társadalomfilozófiai vagy szociológiai értelemben osztani az észt, a művekben
viszont előfordul, hogy ez ügyben megnyilvánulok – nyilatkozza a közélet iránti
érdeklődéséről. Művészként feladatának érzi, hogy az értük való aggódás által
hajtva szóvá tegye a cigányság problémáit.
