A HolddalaNap február 4-étől április 24-ig minden csütörtökön jelentkezik Facebook-oldalán, hogy dalokkal, mesékkel, különleges vendégeik közreműködésével segítsenek nekünk harmóniába kerülni a Mindenséggel.

A koncertsorozatban három nagykoncerttel is készülnek: az első március 11-én lesz, amikor a zenekar a MagNet Házból jelentkezik, nagyhéten templomi koncerttel készülnek, a záró koncertet pedig április 24-én, a Föld napjához kapcsolódva, egy különleges szabadtéri helyszínen tartják. A tavalyi év sokak számára jelentett komoly megpróbáltatásokat, a pandémia a kapcsolódás mély lelki szükségleteire mutat rá. Ebben kíván segíteni ez a koncertsorozat tematikus adásaival, ahol a hittől s szerelemtől kezdve a hálán, a gyászon és a környezettel való kapcsolódáson át sok aktuális téma előkerül majd, ahogy népek muzsikái és meséi is. 

A zenekar 2021-re is azt tűzte ki célul, hogy muzsikájukkal segítséget nyújtsanak másoknak, ennek szellemében születtek meg a Világ-Virág estek, melyekkel 12 héten át egy-egy témát körbejárva muzsikákkal és mesékkel szeretnének segíteni kapcsolódni

„életünk középpontjával, a Teremtővel, egymással, az idők áramlásával és a Természettel, mely lélegző, élő otthonunk”.

A sorozat február 4-én indul: csütörtök esténként, 19 órától saját otthonukból jelentkeznek majd be egyórás zenélésre, beszélgetésre. Meghívott vendégeik közt szerepel Boldizsár Ildikó, Lackfi János, Lakatos Mónika és Szalóki Ági is. A sorozat kiegészül az Ének a természetért imádságkoncerttel március 11-én, amikor a Nők Napja alkalmából a MagNet Házból élőben jelentkezik a teljes zenekar, április 1-jén nagyböjti népi énekekből összeállított templomi koncertet  adnak, majd április 24-én, a Föld Napjához kapcsolódóan egy különleges koncerttel ér véget a szabadban, remélhetőleg már közönség előtt. A nagykoncertek támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Nyitókép: HolddalaNap zenekar, fotó: Juhász Melinda