Hétfőn évadnyitó ülést tartott a társulat, ahol a színház fiataloknak szóló pályaorientációs képzésének indulását is bejelentették.

Oberfrank Pál az elmúlt évadot értékelve elmondta: a koronavírus-járvány idején a társadalmi felelősségvállalás felerősödött, és megtalálták a módot arra, hogy különböző formában kapcsolatba kerüljenek a közönséggel. Hozzátette: a pandémia ellenére az elmúlt évadban 26 581 nézője és több mint ötezer bérletese volt a teátrumnak.

Az igazgató tájékoztatása szerint az új évadban A hőstenor szeptemberi bemutatója után Anthony McCarten és Lőkös Ildikó A mindenség elmélete című, Stephen Hawking életét bemutató darabját, Huszka Jenő és Martos Ferenc Lili bárónő című operettjét, William Shakespeare vígjátékát, az Ahogy tetsziket, valamint Lévay Szilveszter és Michael Kunze Mozart! musicaljét láthatja a közönség a színházban.

A Latinovits–Bujtor Játékszínben Piros Ildikó Abigél titkai című Szabó Magda-estjét, Lengyel Nagy Anna Élet.történetek.hu című sorozatának két részét − A mi Józsinkat és az Erzsikét −, Gyökössy Zsolt Móricz múzsái című drámáját, Lezsák Sándor 80 vödör levegő című tragikomédiáját, valamint egy Pilinszky-emlékestet is színpadra állítanak.

Gyermekszínházi bemutatóként Weöres Sándor A holdbéli csónakos című mesejátékát, Bozsó József és Kocsák Tibor Hagymácska című mesemusicaljét, az ifjúsági előadások közt pedig Erick Kästner regényét, A két Lottit viszik színre. Emellett Dvorák Gábor rendezésében Egyperceseket és József Attila-estet is láthatnak a fiatalok, a Kabóca Bábszínházzal közös produkcióként pedig készül Katona József Bánk bánja.

A társulati ülést követően a színház vezetése sajtótájékoztatón számolt be a PetőfIfiakadémia kezdeményezésről. Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes elmondta: a két évadon keresztül szombati napokra tervezett pályaorientációs képzéseken a 13–18 éves fiatalok ismerkedhetnek meg a különféle színházi szakterületekkel.

Fotók: Veszprémi Petőfi Színház