A János vitéz tánckölteményben

Petőfi Sándor ikonikus alkotását Kacsóh Pongrác zenésítette meg 1904-ben. Ennek áthangszerelt változatát Szirtes Edina Mókus a Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák zenekar tagjaival adja elő.

Az előadás a mindenki által ismert darabot új, egyedi nézőpontból mutatja be. A vizuális élményt a kortársat a hagyományossal ötvöző jelmezek, díszletek és fényjáték teszi különlegessé. A produkció felnőtteknek, gyerekeknek és tinédzsereknek egyaránt szól.

Ferenczi György így beszélt az alkotói folyamatról:

„Először Vári Bertalan hívott fel, és azt mondta, hogy a János vitéz projektjét velünk szeretné megcsinálni. A nagymamám révén kezdtem el hallgatni a legendás, hetvenes évekbeli felvételt, a Kacsóh Pongrác által írt János vitézt. Tehát maximálisan képben voltam, és amikor Berci ezzel megkeresett, akkor tudtam, hogy nekem ennek a darabnak a hangszerelése túl nagy falat lenne, ahogyan a zenekar tagjainak is. Mivel Mókussal már régóta szerettünk volna valami újon dolgozni, ezért bedobtam az ő nevét is. Bercinek is tetszett a gondolat, így hát elkezdődött a munka.

Nem a kornak akarunk megfelelni soha, hanem azt akarjuk megmutatni, hogy ebben a korban mit mond számunkra ez a gyönyörű előadás. Nem eladhatónak akarjuk megalkotni a zenét, akarja a túró, mi nem ilyenek vagyunk… Mi underground zenészek vagyunk, és erre büszke vagyok, hogy a mi brigádunk nem refrénárusító konzorcium. Ez tiszta muzsikálás, ennek kell megmaradni.”

Szirtes Edina Mókus gondolatai a János vitéz alkotói folyamatáról:

„Meghallgattam egy régi színházi felvételt a Kacsóh Pongrác-féle változatból, és akkor azt gondoltam, hogy jó, ahogyan ez most van, én abbahagyom. Nagyon szépen van hangszerelve, gyönyörűen éneklik, és egy pár helyen elgondolkoztam, hogy ezt mégis hogyan fogom megcsinálni? Aztán a főbb dallamokat, hangokat, amiket megjegyez az ember, azokat elkezdtem játszani a zongorán, énekeltem hozzá, mintha egy popdal lenne. Dallamként kezeltem. Muszáj elfelejteni az eredetit, mert különben az ember nem nyúl hozzá, mert tényleg zseniális.

A János vitéz teljesen más feladat volt, mint egy verset megzenésíteni, hiszen itt egy meglévő zenét kell egy egészen más világba helyezni. A hangszerelés ebben az esetben ugyanolyan érték, mint maga a dallam, hiszen a hangszerpark teljesen más, mint az eredeti műben. Ferenczi Györgyék stílusa ebben a helyzetben adott, ők egy nagyon szikár, nagyon erős, egy igazi szittya, karakán hangulatot hoznak az én kis álmodozó, repdeső pillangóimhoz.”

Vári Bertalan koreoráfus, tánművész pedig ezt mondta:

„Sok muzsikát hallgatok, olykor van olyan, hogy megkérdezem a többieket, hogy »na ennek a számnak mi a címe?«. Mondják, én pedig mondom, hogy rendben, akkor erre csinálunk egy koreográfiát.

Nagyon szeretem Ferenczi Gyuriék zenéjét. Amikor hallgattam, akkor beugrott, hogy de jó lenne a János vitéz a rájuk jellemző hangulattal. Hogy miért pont a János vitéz ugrott be, azt már nem fogom tudni megmondani. Mindenesetre felhívtam Gyurit, ő, Békefi Andris és én találkoztunk, ekkor dobta be Szirtes Edina Mókus nevét. Amikor a próbafolyamatot elkezdtük, már akkor is, a legelején azt mondtam, hogy elindulunk egy irányba, és a darab majd alakítja magát.

Így is volt, akár a díszletek, akár az emberek, a dalok, mind-mind alapjaiban olyanok lettek, ahogyan elképzeltem, de mégis rengeteg dolog kapcsolódott hozzájuk, ami az elején még nem volt meg a gondolataimban. Büszke vagyok a darabra, úgy érzem, hogy sikerült magasra tennünk a lécet, és egy értékes, érdekes, izgalmas előadást hoztunk össze.”

Az előadás január 27-től március 17-ig látható Budapesten a Ram Színházban.