Az aranykulcsos portás igennel kezdi akkor is, ha nemet mond – világelső kiállítás a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban

Aki valaha eljutott egy luxusszálloda portájáig – vagy legalább filmen látott ilyet –, találkozhatott olyan portásokkal, akiknek zakójuk hajtókáján aranykulcsok díszelegnek. Ők az aranykulcsos szállodaportások, a concierge-ek elitje. A concierge – ejtsd: konszierzs – francia szó egyes elméletek szerint a latin conservus (társ-szolga) szóból származik és házmestert, kulcsőrt jelentett. Mások a comte des cierges (a gyertyák grófja) kifejezésből származtatják, amely a középkori francia udvarokban azt a szolgálót jelölte, aki a világításról, a rendről és a vendégek kényelméről gondoskodott. A két magyarázatban közös, hogy a concierge bizalmi szerepet töltött be – olvasható a kiállítás egyik tablóján.

Az EMKE pultjától a turizmus élvonaláig

Bártfai Endrét, a Magyar Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetségének elnökét, a kiállítás ötletgazdáját és egyik szakmai tanácsadóját a először saját pályafutásáról kérdeztük. Elmesélte, hogy a szállodák világával 1972 nyarán, még gimnazistaként találkozott először. A nyári szünetben a legendás EMKE bisztró pultjában csapolta a sört az Akácfa utcában. A hetvenes években az EMKE a város egyik népszerű vendéglátóhelye volt, étterme, bisztrója mellett a Maxim és egy szálloda is működött, közvetlen környékén állt a Népszabadság-székház és a New York Palota, ahol lapkiadók működtek, nem messze dübörögtek az Athenæum nyomdagépei is. Az akkori EMKE tehát újságírók, művészek, ismert emberek kedvelt találkozóhelye volt, nem is beszélve a külföldi vendégekről. 

Szerelembe esve a szállodák világával érettségi után pincértanulónak állt, majd tanulmányait szállodaiportás-képzéssel folytatta. Gyakorlati helye a Baross téri Park szálloda volt, elméleti képzését pedig a Royal szállodában kapta, osztályfőnöke Lombosi Gábor, a Royal szálloda igazgatója volt. Itt már idegen nyelvet – jellemzően angolt – is tanultak a szállodai és kommunikációs ismeretek mellett. Ahogy múltak a szakmában töltött évek, már akkor se jött zavarba, ha németül, oroszul vagy olaszul szólították meg a vendégek, de franciául is útba tudta igazítani a turistát.

1976-ban a frissen megszerzett portásbizonyítványával a siófoki Motelben dolgozott. Ott is illusztris törzsvendégeik voltak, a Latabár testvérek, Alfonzó, rengeteg élsportoló és a művészvilág akkori krémje.

A szocialista concierge

A legvidámabb barakknak akkoriban sok nyugati látogatója volt, főleg a Balatonnál. Az ott dolgozó vendéglátósoktól el is várták, hogy nyugati valutát „termeljenek” a szocializmust építő ország számára, tehát nagy lelkesedéssel elégítették ki a keményvalutával fizető vendégek igényeit. Mosolyogva idézi a régi időket:

„A 70-es években még lehetett motorcsónakázni a Balatonon, tehát nem volt ritka az olyan kedves vendég, amelyik Mercivel húzta maga mögött a nagy hajót.

A szocialista vendéglátásnak természetesen árnyoldalai is voltak. Bártfai Endre ezekről is beszélt:

„Balatonföldváron a Neptun Szálló főportása lettem 1982-ben. A szezon kezdetekor megkeresett egy belügyes összekötő tiszt, elvitt a földvári domb tetejére, ahol egy Zsiguliban felsorolta, mi az, amire figyelnem kellene, amiről be kellene számolnom nekik.”

A szezonban túl sokat nem segítette a szervek munkáját. 1983 januárjában hívta fel őt Nemes Tamás, a Neptun szálloda igazgatója azzal, hogy baj van. A belügyi szervek nem járultak hozzá, hogy ismét a szálloda főportása legyen, mert nem igazán segítette munkájukat. Ilyenek is történtek akkoriban.

Szerencsére ennek ellenére szép karriert futott be, idővel külföldön is dolgozhatott. Néhány évet eltöltött Ausztriában is, ahol a Pannonia International Wienben dolgozott, ezért lehetett a Magyar Aranykulcs mellett az Osztrák Aranykulcs szervezet tagja is. A kiállítási tárgyak közé be is került osztrák tagkártyája.

A concierge munkája mindig is alapvetően kapcsolati tőkére épült, az emberi érzelmeken, empátián, tudáson alapult. Ma már sokat segít a mesterséges intelligencia – folytatja a tapasztalt szállodai szakember. De ez nem is baj. Ha megkérdezik tőlük, meddig van nyitva valamelyik uszoda, vagy mikor van koedukált nap a török fürdőben, a mesterséges intelligencia azonnal válaszol, nekik pedig több idejük jut arra, hogy a vendégeket személyre szabott élményekhez segítsék.

Nem mindig baj, ha sír a vendég

Annak idején egy portásnak tudnia kellett, hol vannak a legjobb éttermek, de az éjszakai bárokról is illett informálni a vendégeket. Amikor erről kérdezem, Bártfai Endre nem tér ki a válasz elől: 

„Valóban előfordultak pikánsabb kérések is. A szakma legnehezebben megtanulható része már akkor is a nemet mondás művészete volt.

Bártfai Endre is rengeteg fogós feladattal találkozott a munkája során, egyet elmesélt:

„Egyik délelőtt odajött a pulthoz egy Amerikában élő magyar származású házaspár, 60-70 év közöttiek lehettek. Azt mondták, hogy szeretnének eljutni egy kis településre, hogy megkeressék szüleik sírját.

Sosem hallottam a településről, először a postai irányítószámokat tartalmazó könyvben kerestem, de ott nem volt ilyen. Fölhívtam a Földtudományi Intézetet, és megkérdeztem, tudnak-e segíteni. Egy idősebb professzorhoz kapcsoltak, aki azt mondta, hogy fiam, ez a falucska Ukrajnában van, Kárpátalján, a határ túloldalán, ami akkor a Szovjetunióhoz tartozott. Fölhívtuk a követséget, ahol elmondták, hogy csak Kijeven keresztül lehet oda eljutni, ami elég komoly kerülő, hiszen a település a határtól pár száz méterre fekszik. Ráadásul az amerikaiaknak vízum is kell. Az minimum két nap ügyintézés, szállást is kellett foglalni, szükség lesz egy sofőrös gépkocsira is, ami nálunk természetesen rendelkezésre állt.

Azt felelték, hogy most haza kell utazniuk, de nyáron visszajönnek. Így is történt, akkorra mindent előkészítettünk. Ők megszerezték a vízumot, én elintéztem az engedélyeket a gépkocsinknak és sofőrünknek, megszerveztük a szállásokat, megterveztük az útvonalat. Akkoriban a 30-as éveim második felét tapostam, de ma is emlékszem arra, hogy visszatérve az útról sírva köszönte meg nekünk az a két idős ember, hogy végül eljuthattak szüleik szülőfalujába.”

Csodák és koloncok

A kiállításon is van egy olyan tabló, ahol a világhírű aranykulcsos portások által megvalósított „csodákról” olvashatnak a látogatók – vette át a szót Hegedüs Krisztián, a múzeum munkatársa és a kiállítás egyik kurátora. A fiatal muzeológus szívesen ismertette a kiállítás rendezési koncepcióját:

Az élmények tulajdonképpen már a folyosón kezdődnek, ahol a hazai szállodaipar történetét ismerhetik meg a látogatók. A kiállítótérbe lépve egy szállodai lobbiban vagy hallban találja magát a látogató, ami a '80-as évek világát idézi.

„Alapvetően Endréék érdeme a kiállítás, de a múzeum részéről is rengetegen vettek részt ötletekkel és aktív munkával” – folytatja a kurátor, majd példákat sorol:

Az interaktív elemek jelentős részben a múzeumpedagógus kollégáknak, Bujdosó Tündének és Fodor Gergőnek köszönhetők. Amikor valaki belép a kiállítótérbe, nem egy üres enteriőrt lát, hanem úgy érzi, hogy tényleg belépett egy szállodába, hiszen egy képernyőn Gergő, a múzeumpedagógusunk szólítja meg a látogatókat, mintha concierge-ként fogadná őket egy elegáns szállodában.

A kiállítás elsősorban az Aranykulcs szervezetet mutatja be, ennek történetét ismerteti: a Nemzetközi Aranykulcs történetét a francia előzményektől kezdve a magyar szervezeten át. Olvashatnak a látogatók a concierge szakma filmes megjelenéseiről – ezzel a témával lapunk külön cikkben foglalkozott –, az aranykulcs szimbólum történetéről és a concierge szakma kihívásairól is.

A hagyományos olvasható vagy látható tartalmak mellett audiovizuális eszközök, illetve játékok színesítik a látogatói élményt, melyek révén a kisgyerekektől kezdve a nyugdíjas korosztályig nemtől, kortól függetlenül bárki jól szórakozhat. Egy érdekes filmet is meg lehet tekinteni, Kalmár Györgyről, aki a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületének meghatározó szereplője volt.”

Különleges tárgyak

A bejárat előtt látható játszósarkot is a múzeum munkatársai álmodták meg, és egy 1930-as évekbeli pult mintájára készült. Az ajtónál kiállított tekintélyes egyenruha viszont már műtárgy, és a Gellért Szállóban használták a kocsirendezők. Mindezt már Vona Zoltán, a kiállítás másik kurátora meséli el. A muzeológus előrebocsátotta, hogy a Magyar Aranykulcs szervezet tagjai számos különleges tárggyal járultak hozzá a kiállításhoz, míg a tárgyak másik része az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gazdag gyűjteményéből származik. A teljesség igénye nélkül a kiállításban láthatunk zászlókat, numizmatikai anyagot, könyveket, dokumentumokat, egyenruhákat és például kulcskoloncokat is. Utóbbi tárgyak a hagyományos, kulccsal nyitható és zárható szállodai szobák korszakát idézik.

„Ha három tárgyat kellene kiemelnem, elsőként Gunst András, a Magyar Aranykulcs első elnökének gyűrűjét említeném. Az elnöki gyűrűt a mindenkori tisztségviselő hordhatja, az utódok ujján bizony néha lötyög, de tiszteletből nem vettek be belőle. Ebből a tárgyból egyetlen példány létezik a világon” – kezdi kedvencei felsorolását.

Egy másik izgalmas tárgy egy nagy méretű zászló, amely Franciaországból érkezett. Ez a Nemzetközi Aranykulcs szervezet zászlaja, ahogy bővülnek a tagok, úgy varrják rá folyamatosan az újabb tagországok zászlóit. Érdekesség, hogy a zászlót Ungár Tamás készíttette el Magyarországon, és adományozta a magyar szervezet a nemzetközi szervezetnek. A Párizsban működő International Concierge Institute (ICI) magyar tagja, a hazai concierge-képzést 1987 és 1998 között folytató iskola tárgyai közül is kiemelt egyet. Az első végzett évfolyam hallgatói kapták ajándékba az itt látható herendi porcelántálat, miután sikeresen letették a vizsgájukat. Ez iparművészeti minőségében is kiemelkedő alkotás, másrészt pedig az oktatási intézmény kiemelkedően fontos emléke.

– veszi át a szót Bártfai Endre a számára személyes értékkel is bíró tárgyak között sétálva. Visszatérve saját életútjára elmeséli, hogy a nyolcvanas évek közepén a budai Novotelban folytathatta a portási hivatást. A BAH-csomópont mellett található komplexum az ország egyik legjobb szállodája volt, egyike azon keveseknek, ahol már külön concierge is dolgozott a portás mellett.

1976-tól 1996-ig dolgozott aktívan a szállodaiparban, majd oktatóként folytatta. Átadta ismereteit az akkori Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola diákjainak, ahol ő maga is végzett annak idején. Diákként koptatta a Pécsi Tudományegyetem padjait, Szegeden pedig kommunikáció szakot is végzett. Ma már leginkább tréningeket tart, többnyire ötcsillagos szállodák munkatársait ismerteti meg a szakma mesterfogásaival. 

„Azt szokták mindig mondani, hogy aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja, ami rám, remélem, nem igaz, hiszen két és fél évtizeden keresztül bebizonyítottam, hogy tudom is.”

Szívesen mesél még több részletet arról, hogy szerinte mitől lesz valaki valódi concierge:

„A lényeg itt is a kapcsolattartás. Ha valamit esetleg nem tudunk magunk megoldani, felhívhatjuk az aranykulcsosokat, de akár a területen dolgozó, nem aranykulcsos kollégákat is tanácsért, segítségért.

Nekem is vannak régi jó osztrák, német, angol kapcsolataim. Részt veszünk a nemzetközi szakmai életben, járunk kongresszusokra, ahol barátságok kötődnek, ismeretségek jönnek létre, amik később is zseniálisan működnek. Tehát ha az ember elakad mondjuk egy tamperei ügy intézésében, mindig akad egy kapcsolat, aki segít azt megoldani.

Természetesen alapvető dolog a diszkréció, ugyanakkor, ha egy vendég hozzánk fordul, ugyanúgy kell viselkednünk egy kisgyerekkel, mint egy külföldi ország vezető politikusával. A pulthoz lépő vendég joggal várja el, hogy minden egyes szituációban a lehető legprofesszionálisabban dolgozzunk vele. Eszébe se juthat, hogy ő már a 97. az aznap elutazó vendégek közül, aki megkérdezi, hogy tudnánk-e hívni egy taxit.”

Út az aranykulcshoz

Hazánkban ezt a címet a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete adhatja ki. A jelentkezés előszobája néhány év szakmai gyakorlat, aztán kell két ajánló is, akik már a szervezet tagjai. Ha az aranykulcsosok úgy döntenek, hogy a jelölt méltó lehet arra, hogy viselje az aranykulcsos  jelvényt, újabb egy éven át bizonyítania kell ahhoz, hogy véglegessé váljon a tagsága. 

Sok szálloda a honlapján is feltünteti, ha dolgoznak náluk aranykulcsos portások. Ez fontos szintjelölő, hiszen a tapasztalt vendég mindig a jelvényt viselő szakemberhez fordul először, ha a pult mögött többen állnak.

Jelenleg 18 budapesti szállodában 41 aktív aranykulcsos portás dolgozik. Aktív tagnak az számít, aki jelenleg is concierge-ként dolgozik – teszi hozzá a szakember, aki maga is támogató tagként van jelen a szervezetben.

Fotók: Sorok Péter / Kultúra.hu