fbpx

A Jónak lenni jó! adománygyűjtő akcióhoz ajánlotta fel Prima Primissima díját a Bartók Rádió

A Jónak lenni jó! elnevezésű adománygyűjtő akcióhoz ajánlotta fel Prima Primissima díjának teljes összegét a Bartók Rádió, amely magyar ismeretterjesztés és média kategóriában érdemelte ki a 15 millió forinttal járó elismerést.

Devich Márton, a klasszikus zenei rádió csatornaigazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta: nagy öröm és megtiszteltetés számukra a pénteken átvett rangos elismerés. „Hét éve vezetem a Bartók Rádió szerkesztőségét, és ilyen komoly elismerésben még nem részesültünk, talán ez visszajelzés arról, hogy jó úton járunk abban a munkában, amit végzünk” – tette hozzá. „Bartók neve kötelez bennünket, hogy mindig igyekezzünk a legjobbat, legtöbbet nyújtani” – hangsúlyozta.

Mint mondta, a díj teljes összegét, 15 millió forintot felajánlják a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű adománygyűjtő kampányához, amelynek idei kedvezményezettje a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége. „Tudjuk, hogy így a legjobb helyre fog kerülni ez az összeg, amit örömmel ajánlunk fel” – mondta Devich Márton.

 A csatornaigazgató, aki a Bartók Rádió Muzsikáló reggel című műsorában jelentette be a felajánlást, elmondta: számos új ötlettel és két új műsorral készülnek januártól, gazdag koncertkínálattal és rangos saját rendezésű hangversenyekkel várják a hallgatókat továbbra is.

Devich Márton a díjért köszönetet mondott a kuratóriumnak és az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetésének is a mindenkori támogatásért. „A hallgatóknak jár óriási köszönet még, hiszen mint egy nagy család, együtt élünk velük, és rengeteg visszajelzést kapunk, érezzük a szeretetüket, a hűségüket. Így nagyon jó dolgozni” – tette hozzá.

Devich Márton

 Kiemelte: ez az elismerés mindenkié, aki a csatorna munkáját segíti, hangmérnökök, gyártásvezetők, zenei rendezők, külsős kollégák, és mindenkié, aki valaha a Bartók Rádió kötelékében dolgozott, akár évtizedekkel korábban. „Hiszen óriások jártak előttünk, akiktől rengeteget lehet tanulni mind a mai napig” – hangsúlyozta.

A díj mindenki számára elismerés a csatornán. „Nagy szívvel dolgozik minden kolléga, mindent megtesznek azért, hogy jobbnál jobb műsorok szülessenek” – tette hozzá.

A nyitóképen Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója a rádió Muzsikáló reggel című műsorában, mellette Bősze Ádám műsorvezető az MTVA óbudai gyártóbázisán 2022. december 5-én. Fotók: MTI/Szigetváry Zsolt

A rovat további cikkei