A jövő múltja − Ettlingenben mutatkozik be a Suciu- és a Szöllősi-Nagy−Nemes-gyűjtemény

Két, egyetemes merítésű, a kiemelkedő közép-európai alkotókat a nemzetközi geometrikus művészeti kánonba integráló gyűjtemény találkozásából született meg az az egyedülálló kiállítás, amelyet Fény-Mozgás-Illúzió címmel tavaly a Budapest Galéria és a Vasarely Múzeum is bemutatott. Most Ettlingenbe – ami a Suciu-gyűjtemény kötődését illeti, mondhatni, haza – érkezett a tárlat, amely 70 nemzetközi művész több mint 100 festményén, fényművészeti alkotásán és szobrán keresztül ad keresztmetszetet a vasfüggönyön innen sokáig tiltottnak számító, valójában a modern kori művészetre a legtovább és legszerteágazóbban ható nemzetközi művészeti korszakról.

A magyar gyűjtőpár és Emilia Suciu között 1998-as megismerkedésük óta – amely a Párizsban élő Vera Molnar közvetítésének köszönhető – folyamatos a személyes és munkakapcsolat: Nemes Judit festőművészként is együttműködött az Ettlingenben évtizedeken át galériát működtető Emilia Suciuval. Gyűjteményeik így szinte párhuzamosan, ráadásul nagyon hasonló indíttatás és kezdeti lépések nyomán gyarapodtak – ennek ellenére most először mutatnak be közös kiállítást.  

A koncepció lényege az elmúlt hatvan év kiemelkedő nemzetközi konkrét geometriai és luminokinetikai műalkotásait felvonultatva bemutatni azt a kulturális folytonosságot, amely Japántól Európán és az Egyesült Államokon keresztül Latin-Amerikáig létezett, akkor is, amikor Európát vasfüggöny szelte ketté. Az ettlingeni kiállítás címét – A jövő múltja – tudatosan választották, hiszen a két gyűjtemény egyik közös vonása a XX. század második felének geometrikus és kinetikus irányzatai mentén történő építkezés.

Daniela Maier kurátor, az ettlingeni múzeum vezetője a Kultúra.hu-nak elmondta: a gyűjtemények különlegessége, hogy nagyon személyes egyéni nézőpontot tükröznek, elsősorban a közép-európai és dél-amerikai geometrikus művészek bemutatásával, akik kevéssé ismertek Nyugat-Európában. Úgy fogalmazott: ezáltal a gyűjtők személyes küldetése is kirajzolódik.

A konstruktivista és kinetikus műalkotásokkal kapcsolatban a kurátor úgy vélte: ezek a művészeti stílusok azóta, hogy először megjelentek a XX. század első harmadában, valójában sosem tűntek el; hatásuk mind a mai napig tetten érhető. Csupán az anyaghasználat, a feldolgozás és a technikák változtak, áramlatok széles, sokrétű változatosságát hozva létre, és utat nyitva a mindig nagyon izgalmas új művek létrejöttéhez.

Az általában geometriát, racionalitást, rendet és redukciót képviselő konstruktivizmusnak már a XX. század második felében megjelentek játékos változatai.

A jövő múltja című kiállítás a legizgalmasabb kinetikus-luminokinetikus és op-art művekből válogat. A vasfüggöny keleti oldalán ezek a műfajok az éppen csak megtűrt kategóriába tartoztak, az underground csoportokban alkotó magyar, erdélyi és román művészeket ezért Nyugat-Európában nem ismerték, nem tartották számon. „Bármi, ami a vasfüggönytől keletre van, nyugatról nézve még távolibbnak tűnt, beleértve a konfliktusokkal teli, sokak halálát okozó szigorú határfelügyeletet. Jesolo, Toszkána, Malle strandja ismerősebb volt számunkra, mint Brünn, Pécs vagy Nagyszeben” – emlékezett az ettlingeni kiállítás megnyitó beszédében Michael Hübl kulturális esszéista, kiemelve: ezzel a háttérrel tisztában kell lenni ahhoz, hogy megértsük annak a munkának a jelentőségét, amit Emilia Suciu évtizedek óta végez.

Kiemelte: a gyűjtemény arra hívja fel a figyelmet, hogy Románia és Magyarország nem csupán a világszinten ismert Constantin Brâncusi és Moholy-Nagy László jogán vívta ki részesedését a művészet modern kori történetéből. Bizonyítást nyert, hogy a korszak Nyugat-Európában kevéssé ismert kelet-európai alkotásainak művészi színvonala egyenrangú a nemzetközi művészet kortárs terméséével. Az esszéista azt is elmondta: fontosnak tartja e művészek jelenlétének erősítését Nyugat-Európában.

A kiállítás többek között olyan művészek munkáit sorakoztatja fel, mint Agam, Max Bill, Carlos Cruz-Diez, Werner Bauer, Gerhard Doehler, Aleksander Drakulic, Fajó János, Peter Jacobi, Kovács Attila, Richard Paul Lohse, Maróti János, Maurer Dóra, Vera Molnar, François Morellet, Mengyán András, Roland Phelpps, Hermann Roth, Jean Pierre Maury, François Morellet, Pócsy Ferenc, Nicolas Schöffer és Soto.

Emilia Suciu Kolozsváron szerzett művészettörténész, majd filológiai diplomát. Gyűjteményét 1982 után, már Németországban kezdte felépíteni. A kezdetekkor erdélyi és román – Nagybányához kötődő – XX. századi műveket vásárolt. Az 1990-es évektől, ettlingeni galériája megnyitásától tért át a konkrét és konstruktív alkotások gyűjtésére, amelyet aztán a kinetikus, op art és MADI alkotók munkái egészítettek ki. 2015 óta csak gyűjtéssel foglalkozik.

Szöllősi-Nagy András húsz évig az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának főtitkára volt. Feleségével, Nemes Judit festőművésszel 1989-ben költöztek Párizsba. Gyűjteményüket voltaképpen itt építették fel, először a francia fővárosban élő magyar művészek munkáiból, majd ezt egészítették ki lumiokinetikus és konstruktív-konkrét alkotásokkal. A nemzetközi gyűjtemény egy jelentős XX. századi fotógyűjteményt is tartalmaz. Kollekciójuk válogatásai 2022 őszétől a balatonfüredi Modern Mütár (MOMÜ) Szöllősi-Nagy−Nemes-gyűjteményben lesznek láthatók.

Nyitókép: Roland Phleps: Amphispira, Edelstahl. Képek forrása: Museum Ettlingen