A nyitás azt követően vált lehetővé, hogy hétfőtől Kolozsváron is három alá esett az elmúlt két hétben jegyzett, ezer lakosra számított új fertőzések száma, és a város lekerült a vörös zónába sorolt, erősen fertőzött települések listájáról.

Februárban Dragomán György Kalucsni című drámája lesz látható Visky András rendezésében, Henrik Ibsen Nóra című drámája Nagy Botond rendezésében, Joseph Stein, Jerry Bock és Sheldon Harnick Hegedűs a háztetőn című musicalje Béres László rendezésében és Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentumjátéka Árkosi Árpád rendezésében.

Az előadásokra a járványügyi intézkedések miatt a megszokottnál kevesebb néző válthat jegyet. A stúdióelőadások nézőterén egymástól eltávolítva helyezik el a székeket, a nagytermes előadásokon letakarják az el nem foglalható helyeket.

A tavalyi előadásokra váltott, de fel nem használt és vissza nem váltott jegyek felhasználhatók az idén műsorra tűzött előadásokon.

Részletek itt.

A nyitóképen jelenet a Kalucsni című darabból. Fotó: Biró István/KÁMSZ