Az Anima Musicae Kamarazenekar szeptember 9-én kezdi új évadát a Nádor Teremben, a Vendégségben az Animánál sorozat nyitóestjével. Az esten Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész lesz az együttes vezetője, aki az alkalomra Mozart kedvelt és kevésbé ismert műveiből válogatott.

Az Anima Musicae és Rolla János kapcsolata a fiatal zenekar születéséig nyúlik vissza, ugyanis G. Horváth László, az együttes művészeti vezetője az ő egyéniségének hatására, a Liszt Ferenc Kamarazenekar példájára alapította meg társaival 2010-ben vonós kamarazenekarát. Az azóta számos hazai és nemzetközi sikert elért Anima Musicae mindmáig lelkesen dolgozik együtt évente több alkalommal a kamarazene mesterével.

A generációk találkozásának, a magyar kamarazenekari hagyomány továbbélésének lehet tanúja a közönség a következő koncerten is, hiszen Rolla János ennek a tradíciónak a leghitelesebb tolmácsolója: alapító tagként részt vett a Liszt Ferenc Kamarazenekar létrehozásában, 1979-től pedig közel negyven évig állt az együttes élén mint művészeti vezető.

A sorozat további állomásainak vendégei Oláh Vilmos, Alexandre Dimcevski, Kováts Péter, Kalló Zsolt hegedűművészek, valamint Érdi Tamás zongoraművész és Csordás Klára énekművész lesznek.

Fotó: Zeneakadémia/Felvégi Andrea