Kim MacConnel amerikai művész az egész világot beutazta, miközben a különböző kultúrák ornamentális mintázatát tanulmányozta. Így tett a csoport többi művésze is, akiknek alkotásaiból október 4-én nyílt kiállítás a Ludwig Múzeumban.

Ludwig Múzeum (Sugár Zsófia): Ezen a kiállításon több műve is látható, többek között a Pagoda és egy nagyméretű textilkollázs is. Hogyan készültek ezek az alkotások?

Kim MacConnel: A kollázs egy nagyon érdekes darab, mert az anyagokat nem mind én gyűjtöttem hozzá. Robert Kushner (szintén a Pattern and Decoration csoport művésze) egy loft épületben élt New Yorkban. Ennek az épületnek az egyik lakója mintás poliészter anyagokból készített dolgokat. Robert talált a járdán egy nagy doboz anyagdarabot, és arra gondolt, hogy tetszene nekem, úgyhogy elküldte.

Éppen akkor tértem haza egy kéthónapos mexikói útról, ahol pont ilyen textilek után kutattam. Az egyik faluban azt mondták, hogy sehol nem fogok találni ilyesmit, mert senki nem hord poliészterből készült ruhákat. Így hát elmentem egy nagy anyagboltba, és vettem egy adag kínai mintákkal nyomott anyagot. Végül ebben a kollázsban ezeket és a Robert által küldött anyagdarabokat is felhasználtam. Összesen négy ilyen munkát készítettem, amelyek a kínai földműves kultúra propagandajellegű képi világát vették alapul. Ez a téma a hetvenes évek második felében igen közkedvelt volt Amerikában.

Számomra ezek a kollázsok azt az ideát fejezik ki, hogy abból alkotunk, amink van.

Kim MacConnel A képek bősége végtelen, 1978
Fotó: Rosta József/Ludwig Múzeum

Alkotásaiban gyakran megfigyelhetők a keleties, egzotikus mintázatok. Sok országban járt, hogy ezeket a különböző tradicionális dekorációkat eredetiben tanulmányozza és inspirációt szerezzen?

Igen, nagyon sokat utaztam. Részben Mexikóvárosban nőttem fel, szóval Mexikón belül meglehetősen gyakran tettem utazásokat, szinte nincsen olyan része az országnak, ahol ne jártam volna.

A vietnámi háború idején hajón teljesítettem szolgálatot, ami Japánban és Koreában is kikötött. Mindkét országban elmentem templomokba, múzeumokba. Koreában volt rá időm bőven, mivel a hajó lerobbant, így majdnem egy hónapig ott voltunk. Nagyon érdekesnek tartottam ezt a világot.

Indiában először 1978-ban jártam. A műgyűjtő Sarabhai család jó néhány művészt meghívott ahmedabadi otthonába, hogy ott dolgozzanak. Így jutottam el én is hozzájuk. Később hét vagy nyolc alkalommal visszatértem Indiába.

Kim MacConnel Ehető, 1979
Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum

Lát abban különbséget, ahogy Amerikában és ahogy Magyarországon viszonyul a közönség a műveihez?

Igen, nagyon nagy különbség van. Mivel Magyarország 150 évig török uralom alatt állt, ez egészen mássá teszi az ornamentikához és a mintázathoz fűződő itteni viszonyokat. Ahogy mászkáltam Budapesten, arra ébredtem rá, hogy ez a város az ornamentikát tekintve leginkább Isztambulra, Konstantinápolyra és a keleti világra hasonlít. Nem konkrét egyiptomi, török vagy arab díszítőelemekre gondolok, hanem inkább az ornamentikára való hajlandóságra, és ahogy ez az építészetben megjelenik.

Az itteni mintázatok érdekessége, játékosságának mélysége teljesen lenyűgöz! Nem beszélve a törökfürdőkről, amelyek ötszáz év elteltével is őrzik az ősi fürdőkultúra tradícióját, és a mai napig működnek.

Látogatók MacConnel művei előtt a Ludwig Múzeum kiállításán
Fotó: Szabó Zsófia/Ludwig Múzeum

Az 1970-es években a Pattern and Decoration mozgalom tagjai elkötelezetten vállaltak szerepet társadalmi, politikai ügyekben. Fontosnak tartja, hogy a mai fiatal művészek is foglalkozzanak a társadalmat érintő kérdésekkel?

Igen, ez a mai napig lényeges. Azt vettem észre, hogy az elmúlt években a fiatal művészek egyre inkább érdeklődnek a szociálpolitikai és kulturális kérdések iránt.

Azt nem jelenthetem ki, hogy annak idején a hetvenes években én magam vagy az egész mozgalmunk jelentős változást idézett volna elő a társadalomban. Az érdekelt minket, hogy politikai téren bizonyos mértékben megpróbáljunk nyitni. Nagyon sok ellenállásba ütköztünk, de mégis sikerült áttörnünk, legfőképpen a 1970-es évek közepén kialakult gazdasági recesszió miatt, amely újraértelmezte a művészet helyzetét a piacon. Jött egy lehetőség, amiből Holly Solomon létrehozott egy galériát, amelyen keresztül kijuthattak munkáink az európai galériákhoz is.

Kim MacConnel a budapesti kiállítás megnyitóján
Fotó: Szabó Zsófia / Ludwig Múzeum

A társadalmi ügyek iránt tehát mindig is érdeklődtem, és ez így van a mai napig, és úgy látom, hogy sok más művész ugyanígy van ezzel. Ez rendkívül fontos, hiszen pont ebben van a művészet ereje!

Mintázat és dekoráció című kiállítás 2020. január 5-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban.

A teljes interjú a Ludwig Múzeum blogján olvasható.