A Kertész utcai Shaxpeare-mosó című produkció kapja a legjobb előadás díját a Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján. A Színikritikusok díja átadó gáláját szeptember 12-én tartják a Bethlen Téri Színházban

Mivel az elmúlt időszakot a koronavírus-járvány jelentős mértékben befolyásolta, a céh tagjai idén ideiglenesen átalakított kategóriákban a 2019/2020-as és a 2020/2021-es évad emlékezetes és fontos teljesítményeit ismerik el. További változás, hogy idén nem a jelöltek listáját, hanem a díjazottak nevét hozták nyilvánosságra az elmúlt hetekben.

A legjobb előadás díját elnyerő Kertész utcai Shaxpeare-mosó című produkció William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és az Örkény Színház társulatának improvizációi alapján készült. Az előadást 2019. szeptember 28-án mutatták be, rendezője Bodó Viktor.

Amint azt már májusban bejelentették, a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját Szakács Györgyi jelmeztervező kapja. A Színházi Kritikusok Céhének tagjai posztumusz különdíjjal tisztelegnek Lengyel Anna dramaturgi, műfordítói, színházszervezői munkássága előtt.

Kurázsi díjjal ismerik el a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóit, oktatóit és dolgozóit, akik kiálltak egyetemük szabadságáért. A Trafó – Kortárs Művészetek Házát a lezárások alatti online jelenlétért különdíjjal ismeri el a szakmai szervezet.

A legígéretesebb pályakezdő díját 2021-ben Nagy Péter István kapja. A legjobb színészi alakítás díját az Újvidéki Színház Anna Karenina című előadásában a címszerep megformálásáért Béres Mártának ítélték. Az előző évek gáláihoz képest szerényebb ünnepséget tartanak szeptember 12-én a Bethlen Téri Színházban, az eseményt a szervezet Facebook-oldalán élőben közvetítik.

Nyitókép: Kertész utcai Shaxpeare-mosó, forrás: Örkény Színház