A KFT zenekar 40 éves lemezét és új számát is bemutatja

Zene

Negyvenéves a KFT első lemeze, a Macska az úton. A ma is aktív és népszerű zenekar április 1-jén a fővárosi Barba Negrában ünnepli az évfordulót, emellett csaknem másfél évtized után megszületett új dalát is eljátssza.

„Az induláskor szinte ömlöttek belőlünk a dalok, nagyon egymásra hangolódtunk, ami érződik is az anyagon. Ha lett volna zenei rendező meg több idő, akkor finomabbra lehetett volna hangolni, de talán pont emiatt lett érdekesebb, mint az akkori zenék” – mondta II. Lengyelfi Miklós, a KFT basszusgitárosa az MTI-nek.

Laár András gitáros-énekes és
Bornai Tibor billentyűs-énekes már a KFT előtt több zenekarban (Küllőrojt,
Almárium) játszott együtt, 1980 elején kiegészültek Márton András dobossal, egy
évvel később pedig a népzenei színtérről (Bihari, Vízöntő, Mákvirág) érkező II.
Lengyelfi Miklós beszállásával lett teljes a csapat.

Az első KFT-koncert 1981 márciusában a Józsefvárosi Ifjúsági Klubban volt. Bornai Tibor mamájának ötletére beneveztek az 1981-es Táncdalfesztiválra: öt dalt adtak be, augusztusban a Bábu vagy-gyal Kovács Kati mögött a másodikok lettek az előadói kategóriában.

Bár előtte a KFT az LGT előzenekaraként turnézott, a lemezkészítés lehetőségét a Bábu vagy sikere hozta meg. A debütáló anyag, a Macska az úton 1982-ben jelent meg.

 „A Bábu vagy-ot rá sem tettük a nagylemezre, ami mai szemmel hiba volt, a legelső KFT-dal, a Nem sikerült kikúrálni magam is csak kislemezen jött ki” – idézte fel Márton András.

Az underground és az újhullám között egyensúlyozó Macska az úton eltért az akkori hazai zenei irányzatoktól, Laár és Bornai ironizáló, abszurd, a valóságra kikacsintó szövegei végképp; a lemezborítón a tagok egy lakás sarkában kucorognak fehérre festett arccal és meztelenül. „Reggae-től az altatódalig sok minden van rajta, mégis a legkarakteresebb KFT-album, számos dalát (A vonat, Tea, Macska az úton) a mai napig játsszuk” – hangsúlyozta Márton András. Sajnos a lemez soksávos eredeti felvétele elveszett a kiadónál.

A KFT tíz évvel ezelőtt lemez(újra)bemutató koncertsorozatba kezdett, 2017-ben, a megjelenés 35. évfordulóján a Macska az úton dalait is eljátszották az A38 hajón. Márton András elmondta: most április 1-jén nem adják elő mind a tizenkét számot, csak nagyjából a felét. Eljátszanak viszont egy vadonatúj dalt: a KFT 2008, A bábu visszavág című stúdióalbum óta nem készített ilyet.

„Egy belső online zenekari megbeszélésen, 2020 decemberében vetettem fel, hogy megint írjunk új számokat, és mindenki lelkes volt. A Pannónia Stúdióban rögzítettük Bornai Tibor szerzeményét, aminek a címe Te vagy, ennek premierje lesz a Barba Negrában. További dalokat tervezünk” – közölte Márton András.

A zenész az Előadó-művészi Jogvédő Iroda kérdésére bővebben mesélt a jelenlegi alkotói fázisról: „Legutóbb 14 éve adtunk ki új számokat. Ezt követi még néhány új felvétel és várhatóan az év közepe táján megjelentetjük ezeket. Nagyon várom, milyenek lesznek a keverés után. Az tény, hogy a zenekar nekem manapság is szinte mindennapos, időnként kreatív, időnként szervezésbeli elfoglaltságot jelent, hol kevesebbet, hol többet.”

Márton Andrásnak a KFT-től független, önálló tervei is vannak, erről szintén az EJI-nek beszélt. „2018-ban jelent meg az első önálló lemezem (igazolva családtagjaim régi meggyőződését, miszerint későn érő típus vagyok), és idén szeretném elkészíteni a második szólóalbumot. Emiatt egyre gyakrabban veszek kézbe gitárt. Bő egy évvel ezelőtt elkezdtem feljavítani a gitártudásomat Maróthy Zoltán baráti segítségével (ő amellett, hogy nagyszerű gitáros, énekes, dalszerző, a Kőbányai Zenei Stúdióban is tanít). Három demo elkészült már, amiket hamarosan odaadok a zenészbarátoknak, Háry Péternek és Mohai Tamásnak, akik a 2018-as Szívgárda album számainak kidolgozásában és felvételeinél is közreműködtek. A KFT és az önálló album mellett szeretném idén feléleszteni hosszú álmából az elektronikus zenét játszó Sc.Art együttest is, amit ifj. Kurtág Györggyel és II. Lengyelfi Miklóssal alapítottam. Ideje végre elkészítenünk a Jól temperált Univerzum című albumunk folytatását. A KFT-hez képest gyökeresen más zenei és hangzásvilág, a koncertek is egészen más élményt adtak. Elég régen léptünk fel, szívesen játszanám azt a zenét és megvan már a következő anyag témája.”

A KFT zenekar eddig tizenegy stúdiólemezt készített, az elmúlt tíz évben fellépett a Budapest Sportarénában, a Müpában és az Operaházban is.

Nyitókép: Facebook/KFT