KFT

Kozmikus hangokat hallhatunk a Sc.Art különleges koncertjén

Tizenöt év után először előadja a 2010-ben Fonogram kortárs komolyzenei díjat nyert albumát a Sc.Art együttes. A jól temperált univerzum című, kozmikus eredetű hangokra épülő lemez anyagát augusztus 30-án hallhatja a közönség a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

A KFT csak a zenészlét egyik lenyomata – Bornai Tibor 70

A legtöbben a KFT dalszerző-billentyűseként ismerik, pedig tucatnyi szólólemezt jelentetett meg és olyan előadóművészeknek írt dalokat, mint Koncz Zsuzsa, Somló Tamás, Mácsai Pál vagy Ács Enikő.

Márton András: Ha szerencséje van az emberiségnek, akkor meg is úszhatja az AI-jövőt

A KFT együttes dobosával és producerével ünnepi koncertje kapcsán sokszínű pályafutása ismert és kevésbé ismert állomásairól beszélgetünk.

Bornai Tibor: Tudom, hol készül Szegeden a legjobb halászlé és harcsapaprikás

Bornai Tibort, a KFT együttes billentyűs-énekes-dalszerzőjét ezer szál köti Szegedhez, és a KFT együttessel is gyakran koncertezik kedvenc városában.

Bornai Tibor: Feladatok nélkül csak kóvályognék a világban

Izgalmas év az idei a KFT történetében, de Bornai Tibor billentyűs-énekes-dalszerzővel a könyveiről, a festményeiről és a bakancslistájáról is beszélgettünk.

Lovasi András: Nem nosztalgia-zenekarként tértünk vissza a Kispállal

A Kispál és a Borz újjáalakulásáról, a Kiscsillagról, az Ördögkatlan Fesztiválról, kreativitásról, filmes szereplésekről és borászatról beszélgettünk.

Az eddigieknél bővebb programkínálat a Debreceni Tavaszi Fesztiválon

Április 4. és 19. között rendezik meg a Debreceni Tavaszi Fesztivált, az eseménysorozat fókuszában a a debreceniség, az évfordulók, az újdonságok és a találkozások állnak.

Fúvósokkal egészül ki szombaton a KFT zenekar a Kongresszusi Központban

Big Band címmel ad koncertet a KFT együttes január 6-án szombaton a Budapest Kongresszusi Központban. A csapat fúvósokkal, vokalistákkal és a tagok gyermekeivel egészül ki a színpadon.

Minket saját magunktól kellett volna megvédeni – Bornai Tiborral, a KFT billentyűsével beszélgettünk

Aki bújt, aki nem, megyek – énekelte a KFT 1983-ban. A játékra felhívás újra aktuális, ugyanis június 10-én mutatja be a Magyar Zene Háza a zenekar 40 éve megjelent Üzenet a liftből / A fodrász című albumára épülő showját. Ennek kapcsán beszélgettünk Bornai Tiborral, a zenekar billentyűsével.

Amikor az egész országot bezárták egy liftbe

40 éve küldte el üzenetét a KFT zenekar azoknak, akik úgy érezték, hogy életük bennragadt egy képzeletbeli liftben: szorgalmasan nyomják a vészcsengőt, nehogy ellankadjanak. Abban az időben szinte minden üzenetes volt, nem lehetett nem rendszerkritikaként, a keleti blokkban ragadt Magyarország vészjelzéseként felfogni e sorokat. Az 1983-ban publikált Üzenet a liftből markánsan rendszerkritikus popalbum, de nemcsak ez az egyetlen erénye a Csajkovszkij Anyeginjével induló lemeznek.

Negyvenéves lemezét játssza a KFT a Magyar Zene Házában

Negyvenéves lemezét, az Üzenet a liftből / A fodrász című anyagot játssza el a KFT zenekar június 10-én a Magyar Zene Házában. A koncerthez kiállítás kapcsolódik.

Három év után ismét az A38-on játszik a KFT

Három év után ismét az A38 hajó színpadán játszik a KFT. Az 1981-ben alakult zenekar október 19-én számos vendégművésszel lép fel.

A KFT zenekar 40 éves lemezét és új számát is bemutatja

Negyvenéves a KFT első lemeze, a Macska az úton. A ma is aktív és népszerű zenekar április 1-jén a fővárosi Barba Negrában ünnepli az évfordulót, emellett csaknem másfél évtized után megszületett új dalát is eljátssza.