A programokról szóló július 3-ai sajtótájékoztatón László Béla szervező elmondta, hogy a Tisza-parti Nyár rendezvénysorozat hagyományos nyitó bulija az Emlékkoncert, amelyet július 6-án és 7-én az ?égi zenekarba távozott? zenészek emlékére rendeznek meg, és amelyen szolnoki és a városhoz kötődő zenészek, együttesek lépnek fel. Mint hozzátette, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központtal közösen szervezett koncerten idén először lesz dzsessz-színpad is, ahol fellép a POSZT-CoNSoRT nevű formációban Szakcsi Lakatos Béla is. A másik két színpadon többek között az Ozone Mamát, az AC/BC tribute zenekart és a Beatles-dalokat játszó MusicuM zenekart hallhatja a közönség. Kovács Mihály, a Tisza-parti Nyár keretében rendezett Garage autó-motor fesztivál szervezője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy július 14-én különleges motorkerékpár- és autócsodák lepik el a Hild teret. A V2 Bikers Szolnoki Motorosok Baráti Köre, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Szolnoki Napló által rendezett program során látható lesz Szöllősi ?Pepe? Péter látványos Betyár-showja is.


summer_2391348_960_720_600x400.png
Fotó: pixabay.com

 

Este utcabálra várják a közönséget. Az ?egyszálgitáros? Hangácsi Márton legújabb dalait hozza Szolnokra. A Tom Stormy Trió és Petrovna rockabilly-dallamokkal, a szolnoki Inmates együttes rock-, blues-, és countryfeldolgozásokkal lép színpadra. A közönség hallhatja a retro zenét játszó Madarak zenekart is, és a KFT együttes is fellép. A Tisza-parti Nyár programjai, koncertjei ingyenesek. Zombori Tímea kulturális szervező a sajtótájékoztatón elmondta, hogy július 13-án, pénteken egy éjszakára ismét megnyitja kapuit a szolnoki városháza: kulturális, szórakoztató programokkal, képzőművészeti tárlattal várják a vendégeket. A város vezetői azzal a szándékkal szervezik meg az estét, hogy a szolnokiak más oldaláról is megismerhessék a hivatalt ? tette hozzá.


kft_koncert_474_279_64988.jpg
KFTFotó: jegy.hu

 

A rendezvény ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd a Szolnoki Művésztelep kiállítását tekinthetik meg a látogatók. Az est színpadi programokkal, koncertekkel folytatódik a városháza udvarán. A Szimfonik Harsona Együttes és a Szoldance TSE táncosainak közös produkciója után az idei Kiugró egyik tehetséges csapata, a Totally Spies együttes ad akusztikus koncertet. A Szimpátia Együttes Neoton projekt című zenés estjét a budapesti Tűzfészek Társulat látványos LED zsonglőr bemutatója követi. Az étel- és italkínálatról idén is a Sörárium gondoskodik, és látogatható lesz a Szolnoki Interaktív Sörmúzeum is. A gyermekek népi játékokkal, kézműves foglalkozásokkal tölthetik az estét.


hangacsimarton_161208akvarium_17_600x400.png
Hangácsi MártonFotó: hangacsimarton.hu

 

Pálinkás Csaba kulturális szervező a július 20-án és 21-én megrendezendő Séf Randevúról szólva elmondta, hogy az eseményen számos ételkülönlegességet kóstolhat meg a közönség az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ előtti Hild téren, ahol ott lesz Bede Róbert mesterszakács, Vári Dávid séf, a vad- és halgasztronómia szerelmese és Molnár Bence, a Konyhafőnök junior második helyezettje is. A Séf Randevún többek között karcagi birkapörköltet, sous vide eljárással készített ínyencségeket és újragondolt vaddisznófogásokat is kóstolhatnak a látogatók, de lesz tejszínes gödölye, farkassügér és porchetta is. A nyáresti rendezvényt, amely a belépéskor megváltott, úgynevezett Séf Tallérral látogatható, gyermekfoglalkoztató, kiállítás és főzőshow teszi teljessé.

 

Forrás: MTI