A kiégéssel foglalkozik a Tünet Együttes új előadása, amelyet Nothing personal címmel mutatnak be február 25-én és 26-án. A Jurányi-házban látható új produkcióhoz Boldizsár Ildikó meseterápiás módszere adott inspirációt.

A darabban Szabó Réka rendező, Peer Krisztián és Szász Dániel saját meséjüket és saját belső démonaikkal szembeforduló mesehőseiket alkotják meg. A történethez Márkos Albert zeneszerző-csellista teremt érzékeny zenei közeget. Az előadáshoz kincskereső játék is kapcsolódik, amellyel jegyet lehet nyerni a bemutatóra.

Az új darabban az alkotók a Boldizsár Ildikó által kifejlesztett terápiás módszer segítségével, a mesekutató-meseterapeutával személyesen is konzultálva járják körbe elakadás-történeteiket, hogy megalkothassák saját meséjüket és mesehőseiket. A társulat az előadást Szirtes Attila (1970–2020) emlékének ajánlja, aki a független tánc- és színházi szakma jelentős alakja, fénytervezője, a Jurányi-ház műszaki vezetője, a Tünet Együttes állandó alkotótársa volt.

Mint Szabó Réka rendező a darabról szóló közleményben rámutat, a munkavállalás szempontjából nagyon megváltozott a világ. Régen más zsákmányolta ki az embereket, most – sokszor észrevétlenül – önmagunkat zsákmányoljuk ki, folyamatosan dől ránk az információ, minden pillanatunkat kitöltjük. Ez nagyon más tudatállapotot eredményez, ami borzasztó káros a rendező szerint.

„Kevesen képesek tudatosan időt adni a feltöltődésnek, a kiürülésnek, az önmagukkal való találkozásnak” – jegyzi meg, hozzátéve: az új darabban az foglalkoztatja, hogy a vallomásosság és az absztrakt színházi forma hogyan hat kölcsönösen egymásra. Az előadáshoz kapcsolódó nyereményjátékban a Jurányi Szuterén, a Kisüzem, a Gólya és az Auróra is részt vesz. Ezeken a helyeken fehér köveket rejtettek el, amelyeken az előadás címe olvasható, ám csak egy kő lesz a „kincs”. Aki megtalálja, lefotózza, megírja, hol találta, és elküldi a pr@tunetegyuttes.hu e-mail-címre, egy ingyen jegyet nyer – áll a közleményben.

Mint írják, a Tünet Együttes 2002 óta működő független társulat, amely nem ismer műfaji határokat, egyenrangú elemként kezeli a szöveget, a mozgást, a zenét, a vizualitást és a különleges technikai megoldásokat. A Nothing personal című előadás támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház.

Nyitókép: Facebook/Tünet Együttes