„Az elmúlt időszak arra késztetett mindannyiunkat, hogy saját értékeinkre több figyelmet fordítsunk, és a távolságokat az internet segítségével hidaljuk át” – vallják a szervezők. A Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál idén a V4-országok meghatározó, nemzetközi hírű gitárművészeit mutatja be a közönségnek, de nem feledkezik meg a fiatal tehetségekről sem. A fesztivál teljes programja az online térben érhető el, a koncertek jegyvásárlás után, a megadott időben – pár órás ráhagyással – tekinthető meg, példátlan lehetőséget nyújtva arra, hogy külföldről is élvezhetők legyenek a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál koncertjei.

Az idei fesztivál közeli értékeinkre koncentrál: azokra a művészekre, akiket előadói kvalitásaik, életpályájuk, technikai tudásuk a legnagyobbak közé sorol, de akiket kevésbé ismernek itthon. Velünk lesz a hangszer páratlan virtuóza, Pavel Steidl Csehországból, és Marcin Dylla Lengyelországból, aki a kritikák szerint is a világ egyik legtehetségesebb gitárosa. Koncertet ad a Pozsonyi Zeneakadémia professzora, a remek fiatal művész, Karol Samuelcik, míg Magyarországot egyik legsikeresebb klasszikus gitárművészünk, Csáki András képviseli a színpadon. Koncertjeiket szeptemberben rögzítették a Zeneakadémia Nagytermében, az őszi lezárások előtt. 

A „nagyok” koncertjei mellett fiatal művészek és formációk is bemutatkoznak az idei programban. A fiatalok koncertjeit az adott országban rögzítették, közvetlenül a fesztivál előtti hetekben. Csehországból Hedvika és Dominika Svendova szólógitár-gitár/fuvola duójának koncertjét és Petra Poláčková szólógitárestjét teszik elérhetővé a fesztivál látogatói számára, Lengyelországból Jagoda Świdzińska szólógitárestjét, valamint Andrzej Grygier szólógitárestjét tekinthetik meg az érdeklődők, míg Magyarországról Sidoo Zsombor szólógitárestjét és a Tritonus Gitártrió kitűnő formációját hallgathatják meg.

A klasszikus gitár sokáig háttérbe szorult a magyar zenei tradíciók hangszerei mellett. 2002-ben gyökeres változás indult el a hangszer magyarországi fejlődésében: Eötvös József gitárművész vezetésével elindult a Liszt Ferenc Zeneakadémia klasszikus gitár osztálya. Rövid időn belül bebizonyosodott, hogy a gitár méltó partnere a többi hangszernek, és a tanszak hallgatói az elmúlt 15 év alatt több mint két tucat helyezést értek el nemzetközi versenyeken. A hangszer méltó képviselete végül a fesztivállal vált lehetővé, amelyhez nemzetközi versenyek és mesterkurzus is csatlakozik. A rendezvény az elmúlt öt évben Magyarország legnagyobb klasszikus gitáros eseményévé nőtte ki magát.

Kiemelt kép: Sidoo Zsombor / konin.pl