„A költészet nem feldolgozhatóvá, hanem elbeszélhetővé teszi a traumákat” – Izsó Zita költővel beszélgettünk

Éjszakai földet érés című kötetének versei a háborúról szólnak a szíriai menekültválság kapcsán, azokban a kiszolgáltatottságról és megalázottságról is szó esik. Az Ukrajnában zajló háború miatt mennyire vannak önben hasonló érzések? Vagy ez teljesen más?

Mélyen megrendített a háború kitörésének híre, és folyamatos lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy mennyire kevés, amit tehetek, amit tehetünk ellene. Viszont ennek ellenére azt, amit tudunk, nagyon lényeges megtennünk: már az előző, Magyarországot érintő menekültválság alatt is az volt a tapasztalatom, hogy rendkívül fontosak a legapróbb, legjelentéktelenebbnek tűnő dolgok is. Ha valaki csak egy embernek ad szállást, segít megszerezni a gyógyszerét, akár egyetlen szendvicset ad vagy mond pár jó szót, máris sokat tett.

Sosem fejeltem el, Fahidi Éva holokauszttúlélő, A dolgok lelke szerzője mondta nekem egy interjúban, hogy bármilyen borzalmakat is élt át, mindig volt valaki, aki kiállt mellette. És hogy éppen ezért még most is tud bízni az emberekben. Gyönyörű idézet a Talmudból, hogy aki megment egy életet, egész világot ment meg. Azt hiszem, ugyanígy igaz lehet az, hogy ha valakinek visszaadod a hitét, az egész világ hitét visszaadod. És a kapcsolódásunkat és egymásra utaltságunkat gyönyörűen mutatja meg az, hogy gyakran

attól függetlenül, hogy nekünk nincs válaszunk semmilyen, a világ nagy dolgait érintő kérdésre, mi magunk még lehetünk válaszok mások számára.

A költészet mennyire segít önnek feldolgozni a traumákat?

Szerintem elsősorban nem feldolgozhatóvá, hanem inkább elbeszélhetővé teszi a traumákat, és ez nagyon fontos. Talán Feldmár András mondta, hogy a trauma akkor válik feldolgozottá, ha az, akivel történt, úgy tudja elmondani, hogy ő már nem, de mindenki más sír rajta. És ha a versek segítenek abban, hogy ezekről a dolgokról egyáltalán lehessen beszélni, akkor ezáltal lehet szerepük a traumák feldolgozásában. De ez nem a szerző, sokkal inkább például egy jó irodalomterapeuta vagy pszichológus feladata. Ők mutathatják meg azokat a szövegeket, amik az adott helyzetben segíthetnek. Szerencsére manapság egyre több blog és oldal is foglalkozik azzal, hogy összegyűjtse azokat a szövegeket, amik egy-egy nehéz helyzetben gyógyítók lehetnek. Ilyen például a nagyszerű Nő a tükörben blog és Facebook-oldal, amit Bóta Tímea irodalomterapeuta szerkeszt.

Mi kell ahhoz, hogy kellően el tudjon távolodni a kész műtől?

Nem szoktam meghitt közelségben vagy bizalmas viszonyban maradni a verseimmel, ha lehet ezt így mondani. Jobban szeretem magukra hagyni őket, és kicsit megfeledkezi róluk, hogy aztán szinte az olvasó pozíciójába kerülhessek, mert az sokat segít az utólagos szerkesztésben is. Ezenkívül kifejezetten jólesik néha rácsodálkozni egy-egy szövegre: pár éve például találtam az egyik régebbi gépemen egy olyan töredéket, amiről egyszerűen nem értettem, ki írta, annyira más hangon szólalt meg, mint én. Viszont elképesztő izgalmas élmény és kihívás később újra dolgozni ezekkel a magukra hagyott szövegekkel.

Az eltávolodásban sokat segítenek a párhuzamos világok: akár a magamé, akár másoké. ilyen lehet más könyveinek, verseinek olvasása vagy amikor kitalálok egy új receptet, és elkészítem a barátaimnak, de más művészeti ágak is, például nemrég elkezdtem fotózni.

Az Akváriumban a költészet napja előestéjén szervezett Irodalmi Kavalkádon mások mellett ön is bemutatja a negyedik POKET versantológiát. Mit tapasztal, egészként mennyire szokott működni egy antológia? Mitől függ ez?

Számtalan igazán különleges és magas színvonalú antológiában szerepelhettem már, mint például a Szívlapát (szerk.: Péczely Dóra, Tilos az Á Könyvek), vagy a Most múlik – Harminc magyar író az emberi méltóságról (szerk.: Hevesi Judit, Open Books). A POKET antológiái is mindig nagyon izgalmasak, ráadásul a tartalom mellett a formátum és a terjesztés miatt is hozzájárulhatnak a költészet népszerűsítéséhez.

Nekem különösen azért szimpatikus ez a műfaj, mert szerintem minden antológia befejezetlen könyv, ami többfele folytatódhat, hiszen akinek tetszik, az biztos kezébe vesz majd más hasonló antológiákat, de az is lehet, hogy új kedvenc szerzőket talál, akiktől később több mindent is elolvashat.

A kontextus fontos. Egy antológiában más megvilágításba kerül egy vers?

A szerkesztők azért általában olyan verseket választanak, amik önmagukban is értelmezhetők. Az antológiákban persze általában nagyon jó szerzők kiváló szövegei között kell megállnia a helyét az adott versnek, ezért nehezebb egy-egy művel kiemelkedni az adott kötetből, de az is biztos, hogy ez az egységesen magas színvonal csak jót tesz az adott könyvnek, hiszen ezáltal még különlegesebb élményt nyújt az olvasóknak.

Az április 10-én az Akvárium Klubban megrendezendő Irodalmi Kavalkád teljes programja itt található.

Nyitókép: Jiří Zykmund