A hazai keresztény könnyűzenét a középpontba állító minikonferencián Soltész Miklós elmondta: a kormány számos, a témában érintett eseményt támogat, köztük az Ez az a nap! elnevezésű, nagyszabású budapesti rendezvényt és több erdélyi ifjúsági találkozót.

„Az ilyen alkalmak nagy lehetőséget jelentenek. A felekezeteknek nyitottnak kell lenniük a könnyűzenére, mert ennek segítségével tudják elérni a mai fiatalokat” – szögezte le az államtitkár. Soltész Miklós kitért arra, hogy a könnyűzene nem lehet öncélú, erősítenie és szolgálnia kell tudni a közösségeket.

László Viktor, az Ez az a nap! főszervezője beszámolt arról, hogy mintegy hetvenezer fiatalt várnak a Kárpát-medencéből július 18-án a rendezvényre, amely a tavaly átadott Puskás Aréna első könnyűzenei eseménye lesz és amely számos Grammy-díjas külföldi előadót fog felvonultatni a keresztény könnyűzene élvonalából. Az Ez az a nap! című, Jézust dicsőítő rendezvénysorozat húsz évvel ezelőtt indult.

A Vasárnap.hu által szervezett konferencián Bolyki György zenész a keresztény könnyűzenét támogató Szikra Projektről beszélt, amelyen belül képzés (akadémia), szakmai segítségnyújtás (produkció) és díj is működik, utóbbit április 1-jén immár negyedik alkalommal adják át hét kategóriában egy gála keretében.

Bajnai Zsolt, a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda igazgatója, a Hangszert a kézbe projekt vezetője előadásában megemlítette, hogy a Hangfoglaló Program keretében számos keresztény induló könnyűzenei formáció kapott már támogatást, és olyan keresztény szellemiségű klubok is vannak, amelyek a klubtámogatási alprogram kedvezményezettjei voltak.

Nyitókép: Szikra Projekt, fotó: Baksa Gábor