A könyvek, amik vagyok: Szorcsik Kriszta

Issa Watanabe: Kintsugi

„Két silent book kötettel kezdem az ötös listám. A silent book magyarul csendes könyv, képkönyv, ahol – szemben a képeskönyvekkel, ahol az író neve van kiemelve a borítón – az illusztrátoron van a hangsúly, aki képben mesél el egy történetet. A képeket olvassa, aki a kezében tartja a könyvet. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, el kell csendesedni, és engedni kell, hogy az illusztrációk érzelmeket és gondolatokat generáljanak. Ahogy egy jó festményhez vagy regényhez, egy jó silent bookhoz is vissza-vissza lehet térni, újra lehet »olvasni«, mert mindig mást jelent, attól függően, hogy milyen szemmel nézzük.

Watanabe Migránsok című könyvét is imádom, és meleg szívvel ajánlom – gyönyörű, szívszorító. Sírni lehet rajta. Azért a Kintsugi című kötetet választottam, mert ezzel leptem meg a fiam idén karácsonykor.

A kintsugi egy japán technika: az eltört cserepet, poharat vagy bármilyen tárgyat nem kidobják – mondván, hogy: tönkrement –, hanem újra összeragasztják, a törés helyét pedig nem próbálják meg eltüntetni, épp ellenkezőleg: kiemelik azt arany, platina vagy ezüst festékkel. Dísz lesz a hibából. Azért adtam a fiamnak ezt a kötetet, hogy a segítségével jól vésse a fejébe ezt a filozófiát: a felismert hibából erényt lehet kovácsolni.”

Staffan Gnosspelius: Bear

„Staffan Gnosspelius egy Londonban élő svéd illusztrátor, a Bear – azaz »Medve« – című kötete a csendes könyv műfajának nagy klasszikusa.

A silent book kapcsán fontosnak érzem megemlíteni, hogy bár az angolszász irodalomban régóta jelen van ez a műfaj, a 2012-es olaszországi menekültválság idején vált egyfajta mozgalommá, miután Lampedusa szigetén azt találta ki egy olasz szervezet, hogy csinálnak egy olyan könyvtárat, aminek a könyvei minden odaérkező, különböző nyelvű gyerek számára érthetők. Magyarországon Blaschke Zsuzsanna kezdett elsőként silent book kiadással foglalkozni az általa alapított Weeskinders Kiadóban. Úgy érzem, terápiás jellege is van ezeknek a könyveknek.”

Edith Eva Eger: A döntés

„Már csomó ideje keresem és gyakorlom az önfejlesztés különféle módozatait – ebből és a koromból adódóan már nagyjából megismertem önmagam, a működésem, az elakadásaimat és azokat a tulajdonságaimat, működési mechanizmusaimat, amin érdemes lenne, sőt, muszáj változtatnom. Ahhoz, hogy erre képes legyek, meg kell ismernem a működési elakadásaim gyökerét.

Ezt a munkát tekintve a lehető legjobbkor jött szembe velem A döntés, amit önismeretet gyakorló emberként alapműnek tekintek. Túl azon, hogy leír egy borzasztó történetet – a II. világháború hitleri Németországának Auschwitzát, a zsidóüldözést, halált és túlélést –, fontos, a túlélés biztosítékát jelentő gondolkodásmódot mutat be.

Edith tizenhat évesen túléli Auschwitzot, majd megkezdődik a rehabilitációja, Amerikába költözik és pszichológiát kezd tanulni. Azáltal tud segíteni másoknak, hogy saját magával kapcsolatban megérti, hogy hogyan lehet megbocsátani valami olyasminek, aminek úgy tűnik, hogy nem lehet megbocsátani? Hogyan lehet az életet választani? Döntés.

A szeretethez kéne eljutnunk, azon belül is először: az önszeretethez. Ez is egy döntés. Nem mástól kéne várnunk ezt. Elsőként nekünk kell tudni feltétel nélkül szeretni saját magunkat.”

Edith Eva Eger: Az ajándék – 12 életmentő lecke

„Ahogy silent bookból, úgy Edith Eva Eger könyvei közül is kettőt említek, mert úgy érzem, hogy A döntés párja Az ajándék. Zsinórban egymás után célszerű olvasni őket.

A bölcsesség és az erő jele, hiszen óriási erő szükséges az önmagunkkal és a démonjainkkal való szembenézéshez, megküzdéshez.”

Mayuran Senthilnathan: The Hypocrite Within: Recognise the ego and return to your true self. Based on the Mahabharata.

„Ez egy angol nyelvű könyv, nem lehet beszerezni Magyarországon, mégis ezt a könyvet választom ötödikként. Ez az emberi lény – azon belül önmagam – durva leleplezése. Ennek az olvasása közben a legmélyebben elszégyelltem magam. A címe magyarra fordítva: A bennünk lévő képmutató.

Ennek a könyvnek az alapja a Mahabharata hindu eposz, aminek egyik fejezete a Bhagavad-gíta. A Bhagavad-gíta az a csata, ahol a harcos Ardzsuna elfogadja a mester tanítását. Az »elfogadja« itt mély értelemmel bír: képessé válik arra, hogy elkezdjen tisztán látni. Ez a tisztánlátás nem csettintésre történik. Ardzsuna a poklok poklát járja meg és a kínok kínját éli meg, mire képessé válik arra, hogy nyisson, tisztuljon az elméje, és ennek következtében: lásson. Tisztán lássa azt, hogy az, ami a szeme előtt van, valójában mit jelent és minek mi a következménye.

Tudjuk-e ugyanazt képviselni gondolati szinten, érzésszinten, szavak és cselekvés szintjén, vagy nem, és a cselekedeteink nincsenek szinkronban a gondolatainkkal? Ha nincs harmónia a belső és a külső világunk között, akkor képmutatók vagyunk – van-e nagyobb szégyen, ami embert érhet? Nincs.

Ha ezek a dolgok nincsenek harmóniában – és például rámosolygunk valakire, akit valójában utálunk –, akkor óhatatlanul bele fogunk futni olyan helyzetekbe, kapcsolatokba, amiket nem akarunk. Egy ilyen szituációban lévő ember kaotikus helyzeteket generál, majd általában értetlenül áll, és nem tudja, miért történik ez vele. A válasz: a benne lévő képmutató miatt.”