„A következő év fontos változásokat hoz” – Both Miklós a Hagyományok Háza megújulásáról

Körülbelül egy esztendeje száradt meg a tinta a főigazgatói kinevezési okmányán. Előtte nagyjából egy évig Kelemen László akkori főigazgató tanácsadójaként dolgozott. Ez azt jelezte, hogy biztosan ön nyeri el a posztot?

Egyáltalán nem. A törvénynek megfelelően pályázatot írtak ki az állásra, és én nem is voltam benne biztos, hogy elindulok a pályázaton. De az igaz, hogy a Hagyományok Házával már a megalakulását követően nem sokkal elég szoros szakmai kapcsolatba kerültem. Ismertem az intézményben folyó munkát, de a tanácsadói belépésemig valamelyes távolság jellemezte ezt a nexust, hiszen nem itt dolgoztam. Az is igaz, hogy amikor a pályázat ideje közeledett, és a főigazgató egyértelművé tette, hogy nem kíván indulni, kialakult az a koncepció, hogy a ház állítson olyan jelöltet, akit egyöntetűen támogat.

Ez nagyon bonyolult folyamat, egyrészt mert mindig kérdés, hogy akit kiszemelnek, akire azt mondják, hogy mi rád gondolnánk, az egyáltalán akarja-e. Másrészt egy ilyen kiemelt kulturális intézményben sok az autonóm ember, akiknek nagyon határozott a víziójuk arról, milyen irányban haladjon tovább a munka. Ilyenkor heterogén, több szálon futó történetet kell egybefogni. A harmadik rész az, hogy ha a ház részéről megvan a kiszemelt pályázó, tetszik a pályázata, a bíráló bizottság elfogadja-e, továbbá hogy más versenytársak mellett helytáll-e.

Világos. Önök mindenesetre imponáló példát mutattak. Az európai országok zömében bevett szokás, hogy a régi és az új vezető egy évadon vagy éven át együtt dolgozik.

Amikor az ember ilyen horderejű munkát vállal, hiszem, hogy csak úgy csinálhatja jól, ha szolgálatként fogja fel. Tehát döntenie kell, hogy az élete következő időszakát kifejezetten közigazgatási szolgálatban tölti el. Ez nemcsak a főigazgatóra érvényes, hanem a középvezetői posztokra is. Igen, nehéz döntés volt pályáznom, mert roppant jól működő rendszert kellett otthagynom. Valamit, amit magam építettem fel, a csapatunk ráadásul nagyon hasonló dolgokkal foglalkozott, mint a Hagyományok Háza, csak nem ekkora léptékben. Gyűjteményeztünk, hatalmas adatbázist hoztunk létre. Terepmunkát, folklórkutatást végeztünk, egyre több, főleg digitális képzést szerveztünk, valamint koncerteket adtunk. Ebből adódóan az a lépés, hogy elhagyjam az „építményemet”, igen nagy lelki megpróbáltatással járt.

Mi vagy ki oldotta fel ezt a belső konfliktust?

Rengeteget segítettek a váltásnál az itt lévő kulcsemberek, igen nagyra becsülöm
a munkájukat. Bennem olyanfajta szakmai tisztelet élt irántuk, ami azt
éreztette velük, hogy jól dolgozhatunk együtt. A volt főigazgató,
Kelemen László lehetővé
tette, hogy belelássak a munkafolyamatokba, így mire átvettem a posztot, már a
teljes működésre ráláthattam. De éppen mert nem voltam
bennük húsz évig, sok dolgot nagyon másképp láttam, és a jövendő
változások pontosan ezeket érintik. Az is tény, hogy a volt főigazgató
és köztem húsz év korkülönbség van, ezért nyilván természetes is a másféle
látásmód.

Folyamatos változásokat ígért. Mint kívülálló az elsőt a honlapon észleltem. Mi az, ami eredményként már mutatkozik?

Többrétegű a válaszom. A házban magas szakmai minőségű programokat hoztak, hoznak létre. A legfontosabb dolgom az, hogy a műhelyekben továbbra is megteremtsem az ideális körülményeket. Tartsam fenn az alkotói szabadságot, a légkör legyen biztonságos. A legnagyobb változás az – ami azonban egyelőre, különösen egy kívülálló számára a legkevésbé látszik –, hogy 2023-ban teljesen új szervezeti struktúrával indítjuk az évet. A Hagyományok Háza az alakulásakor örökölt bizonyos működési szisztémákat az elődintézményektől, amiket aztán egy bővülő, de a mainál kisebb intézményi szervezethez alakított.

Az új struktúra fölbontja a korábbiakat, és egy nagy intézménnyé fogja őket összekovácsolni. Amikor egy cég, egy intézmény elkezd nőni, akkor át kell alakítani a struktúrát, mert a nagyobb méret nem teszi lehetővé az információk megfelelő áramlását, és biztosítani kell, hogy a szükséges szakmai és szervezeti szinergiák mindenhol létrejöjjenek. Egy néprajzos PhD-s a jövőben a munkaidejének kilencven százalékában alapvetően néprajzi témával foglalkozzon. Eddig ez körülbelül harminc százalék volt, ami szerintem egészen elképesztő arány. A többi hetven százalékban szervezett, telefonálgatott, adminisztrált, szerződéseket intézett stb.

Radikális a változás, és új típusú munkamódszert hoz létre. Az „egy ember, egy feladat” metódus helyett a különböző kompetenciájú, az adminisztrációs, könyvelői, szakmai, szervezői területen jártas munkatársak csoportokban fognak dolgozni. Így szerintem növelni tudjuk a teljesítményt. Látszik ugyanis, hogy évről évre erősödik az intézmény iránti társadalmi igény: sok embert érdekel az a világ, azok a témák, amelyekkel foglalkozunk. Csakhogy nem tudtuk ezeket az igényeket kiszolgálni. Vegyünk föl több embert? Nem. Rosszul működő struktúrához további embereket fölvenni helytelen döntés. Egy ilyen szerkezet tele van párhuzamosságokkal, rossz a információáramlás, feszültségek keletkeznek, az pedig szétesést jelent. Az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy 2023. január 1-jétől kezdjünk el az új struktúrában dolgozni, és tanuljuk meg. 2024-re szeretnénk tartalmilag is megújítani a képzéseket, az előadásokat, a koncertprogramokat. A következő év fontos változásokat hoz, de még nem feltétlenül látványosakat. Ám hiszek abban, hogy mire az ötéves ciklusom végére érünk, már jól látható lesz a változás.

A Hagyományok Háza különleges kulturális intézmény.

Kiemelkedő és sokrétű. Az egyik része a közgyűjtemény. Könyvtár, nagy archívum, ahol gyűjtéseket katalogizálnak, értelmeznek, rendeznek adatbázisba, digitalizálnak. Az interneten keresztül vagy itt helyben szolgáltatjuk a kutatóknak a kívánt anyagokat. A működésünk másik ága a közművelődés. Akkreditált képzések, minősítések, műhelyfoglalkozások a népi tárgyalkotástól a néptáncig, népzenéig, élőszavas népmesemondásig. A harmadik a művészi szegmens, tehát nem csupán beszélünk róla, hogyan néz ki a szép tánc, hanem a Magyar Állami Népi Együttes produkcióival, művészi formában fogalmazzuk meg a válaszokat. A műsoraik igen változatosak, van köztük hagyományőrzőbb, klasszikusabb néptánc, és láthatók modern táncszínházi szemléletű alkotásaik is.

Különösen fontos célközönségünk az ifjúság, mert fiatalon van idő és lehetőség arra, hogy az ember új nyelveket tanuljon, új dolgok fogalmazódjanak meg a fejében. A másik a nyugdíjasok köre, akik már nem dolgoznak, és megint van idejük. Hisszük, hogy jó, ha a gyerekek a lehető legkisebb korban találkoznak a népzenével, néptánccal, Aprók tánca című programunkat már hároméves kortól ajánljuk. A táncházainkon rendszeresen jelen vannak nyugdíjaskorúak, akiknek az életminőségére, lelkiállapotára igen pozitív hatást gyakorol az együttlét. A Magyar Állami Népi Együttes eljár idősek otthonaiba, és a közreműködők beszélgetnek is a nézőkkel. És minderre jön még a területi dimenzió, ami azt jelenti, hogy egy civil partneri hálózaton keresztül az egész Kárpát-medencében jelen vagyunk, közreadjuk a legújabb módszertani gondolatainkat.

Fontos változás, hogy elkezdtük a nemzetközi osztály kiépítését. A feladata egyebek között a nemzetközi forrásokból eredő pénzek lehívása, a különböző nemzetközi partnerintézmények felkutatása lesz. Megítélésem szerint hiányt fog pótolni. Nekünk nemzetközi szinten mindenkivel dolgunk van, aki a hagyományos technikákkal, az emlékképekkel akar a mában dolgozni vagy a jövőre hatást gyakorolni. A jó gyakorlatokat be kell gyűjtenünk.

2018-ra készült el a Budai Vigadó, azaz a Hagyományok Háza épületének felújítása. Egy műemlék épületben hogyan lehet az energiával spórolni?

Takarékos, modern világítótesteket építettek be, és mozgásérzékelők vezérlik a lámpákat a folyosókon, a mellékhelyiségekben, így jelentősen nőttek a megtakarításaink. Kicserélték a nyílászárókat, de most még az így optimalizált energiarendszer költségeiből meg kell takarítanunk 25 százalékot. A Fő utcai népi iparművészeti múzeumot bezártuk, pontosabban a tárgyait behoztuk a házba. 18 fokra állítottuk be a fűtést, és nem használjuk a mennyezeti világításokat. A programokból is elvettünk egy keveset.

A művészeti intézményekkel, egyetemekkel, főiskolákkal milyen a kapcsolatuk?

Az ideális közigazgatási és kulturális rendszer úgy működik, hogy minden egyes eleme kiegészíti a többit. Olyan kulturális intézményekre költsön az állam, amelyek tényleg hiányt töltenek ki, nem pedig olyanokra, amelyek párhuzamosan ugyanazt a feladatot végzik. Ezért kötelességünk pontos portfólióban meghatározni, hogy meddig tart a mi munkánk és hol kezdődik a következő intézmény feladata. Szükségünk lehet arra, amit a másik csinál, de együttműködésben valósítsuk meg.

Mondok egy példát. Mi digitális népzenei adatbázisokat építünk. Igen ám, de ugyanezt csinálja a Zenetudományi Intézet és a Néprajzi Múzeum is. Hogy ne hárman, külön-külön, sok pénzért fejlesszünk azonos vagy hasonló típusú témákban, együttműködést tervezünk az ottani főigazgatókkal. A népzeneoktatás legfelsőbb szintje a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszéke. A Hagyományok Háza is lobbizott azért, hogy a professzionális tudás a legjobb helyen legyen. Nálunk is maradtak ugyan népzenei képzések, de az egyetem igyekszik kiegészíteni a többi oktatási területet, valamint új típusú módszertani megközelítéseket generálni.

A néptáncnak a Táncművészeti Egyetemre is be kellett kerülnie. A mi képzéseink eltérő megközelítésűek, de úgy gondoljuk, hogy szintén szükség van rájuk. Az egyik legnagyobb hiányosság az, hogy a népi kézművesség területén az általunk működtetett közművelődési hagyományokat nem sikerült kellő mértékben összekötnünk a magyar felsőoktatás iparművészeti képzéseivel. Ez ügyben is több területen próbálunk előrelépni.

Mióta
nem játszik sem a saját együttesében, a Naprában, sem más neves zenekarokban?

Csaknem tíz éve, mert az életem teljesen más
felé kanyarodott. Elindultam gyűjteni Ukrajnába, majd 2016-ban létrehoztam a
Polyphony Projektet, amely kezdetben egyemberes történet volt, de igen gyorsan
elkezdett növekedni. A csapat ma már képes nélkülem is működtetni.
Az volt a kiindulópontom, hogy rendkívül magas videó- és hangminőségben készítsünk
népzenei felvételeket. Nagy informatikai fejlesztés indult el, óriási
kulturális adatbázis épült ki. Fantasztikus sikere lett Ukrajnában, de
világszerte is. A világ minden pontjáról kaptunk meghívást előadásokra.
A Hagyományok Házában most olyan oktatási anyagokat készítünk, amelyekhez a
Polyphony know-how-ját is felhasználjuk. Ukrajnában már számos zeneiskola
használja a honlapot oktatásra, erről álmodni sem mertem
volna. A polyphonyproject.com-ot havonta tízezrek látogatják, a YouTube-on
elérhető felvételek pedig már a milliós megtekintést is
átlépték.

Nem kerülhetjük meg a kérdést: hogyan érinti az, ami Ukrajnában zajlik? Tud-e a videókon szereplők sorsáról?

Persze, valamennyit tudunk róluk. Majdnem százhetven faluban dolgoztunk, rengeteg emberrel találkoztunk, mindenkiről nem tudhatunk. De tíz-tizenöt falu adatközlőivel szorosabb lett a kapcsolatunk. Ezekből a falvakból kettő olyan helyen, a csernyihivi területen fekszik, amelyen keresztülmentek az orosz csapatok. Felhívtuk az ismerőseinket, de csak akkor lehetett őket elérni, amikor az oroszok kivonultak – és szörnyű dolgokat hallottunk tőlük. Az énekeseink, zenészeink általában arra hivatkoznak, hogy az életükben a második világháború volt a legszörnyűbb időszak: lent éltek a pincékben, éheztek, fagyoskodtak. És a háború most, öregkorukban újra megjelent az életükben.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu