Hogyan jelenítitek meg az új lemez bibliai ihletésű dalaiban a saját, személyes érzéseiteket, élményeiteket?
A zene dimenziójában indirekt módon tehetjük meg ezt. Általában úgy történik nálunk az alkotás, hogy elsőként lejegyezzük a dalaink zenei részét, amit többnyire az aktuális érzelemvilágunk és élethelyzetünk inspirál. Miután dallá gyúrtuk ezeket, tartalommal töltjük meg őket – ez általában az énekesünk, Kacsóh Dániel feladata, ő választja ki a témát, amiről énekelni szeretne. A Bible Sorries esetében is így történt. Dani feldobta nekünk az ötletet, és megkérdezte, mit szólnánk ahhoz, ha bibliai történeteket venne elő és dolgozna fel a dalok szövegeiben. Tetszett nekünk ez a gondolat, támogattuk az ötletet.
Neked személy szerint miért tetszett ez a tematika?
Vallásos szemlélettől függetlenül izgalmasnak látom a bibliai történeteket. Én némileg vallásos neveltetésben részesültem, és bár nem járok templomba, nem katolikus keretek szerint élem az életem, és nem tartom fontosnak és rám vonatkozónak az intézményesített vallást, mindig foglalkoztattak és érdekeltek a Biblia szakrális szövegei és a bennük megfogalmazott történetek.
Milyen élmény számodra a szöveghez való kötöttségtől mentes, szabad zenealkotás?
Szeretem megélni a közös muzsikálás korlátlan örömét és felszabadító jellegét.
Teljesen más zeneszerzői üzemmódot igényel az a folyamat, amikor egy már meglévő szöveghez írok zenét. Abban az esetben korlátozva van a szabadságom. Például tagja vagyok a QJÚB nevű formációnak, ahol már három költő életművét feldolgoztuk. Tavaly Pilinszky Jánossal foglalkoztunk, négy költeményét zenésítettem meg. Izgalmas folyamat volt ez is, de fontos első lépés volt az alkotómunka során, hogy kiválasszam azokat az írásait, amelyekre olyannyira rezonálok, hogy ki tudnak engem nyitni. Ezt követően átfolyattam magamon a szöveg hangulatát és érzelemvilágát, majd megkerestem a benne rejlő zenét. A szöveg ritmusából indultam ki, hiszen úgy vélem, a szótagok jó ritmusa a dal jó csengésének a kulcsa. Ez is izgalmas feladat, de sokkal kötöttebb, mint a szövegtől független zenealkotás.
Miként tudjátok a leghatékonyabban formába önteni a zenét a korlátoktól és keretektől mentes alkotás során?
Úgy, hogy teret engedünk az intuitív szikrának, ami jó esetben flow-élményt hoz létre. Amikor flow állapotban gitározok, kvázi maguktól mennek az ujjaim ide-oda-amoda. Így rajzolódik ki egy daltéma, egy riff, ami elindítja a gondolataimat, és így megszületnek a hozzájuk tartozó akkordok vagy B-C-részek. Ekkor már használom a tudatos gondolkodásom, mégis teljesen intuitív a folyamat. A flow-ban előre haladva bomlik ki a dalok vázlata. Ez egyéni munka eredménye, de a mi zenekarunk esetében fontos a közös munka, így ezt követően közösen dolgozzuk ki a dalkezdeményeket a próbateremben. Mivel mostanában nagyon kevés időnk volt együtt muzsikálni, az új lemez esetében azt csináltuk, hogy levittem a stúdióba a tarsolyomban lévő daltémákat, Kolozsi Peti „Pít” basszusgitáros-hangmérnökünk rögzítette őket, és dalvázlatokat készített belőlük. Ezeket együtt, zenekari szinten fejlesztettük tovább. A demókhoz képest teljesen új dalverziók alakultak ki, amiknek a nagy részét együtt, egyszerre játszottuk fel élőben.
Hogyan tudtok úgy együtt alkotni, hogy mindenki elegendő teret kapjon az érvényesüléshez és a művészi kibontakozáshoz?
Könnyen, mert ez egy nagyon régi zenekar. A csapat két legrégebbi tagja a dobosunk, Mózes Zoltán „Mózi” és én – ő tizenöt, én pedig tizennégy éves voltam a zenekar létrehozásakor. Volt időnk megtanulni egymás működését, volt időnk rájönni arra, hogy miként tudjuk egymást inspirálni. Persze köztünk is adódnak időnként konfliktusok és nézeteltérések a közös alkotófolyamatok során, de ezeknek általában konszenzus a vége. Mindig megtaláljuk azt a dalverziót, amely mindannyiunk számára vállalható és szerethető.
Ebben a játékban nagy segítség, hogy az alap zenei ötletek kijelölnek egy irányt, ami meghatározza a folytatást.
Változott a zenekar hajtóereje az elmúlt évek során?
Nem, ez gyakorlatilag változatlan. Szeretünk együtt muzsikálni. Mámorító örömöt kelt bennünk az, amikor együtt új zenéket hozunk létre, és számunkra ez a legfontosabb. Tizenöt-tizenhat évesen lehet, hogy azt gondoltuk, hogy az, ami minket ennyire szórakoztat, majd ezreket, sőt milliókat is ennyire fog szórakoztatni, és óriási rocksztárok leszünk. Fiatalon sokkal lelkesebb az ember, és sokkal több ideje is van a szerelemprojektjére, így akkoriban nálunk is magasabb volt a fordulatszám. A tempónk változott, de a lényeg ugyanaz maradt.
Hogyan készültök a december 15-i lemezbemutatóra?
Ez egy klasszikus lemezbemutató lesz, ahol az új lemez dalai szólalnak meg. Pár éve négytagú zenekar vagyunk, de korábban két gitárossal működtünk, míg az egyik ki nem szállt az élethelyzetének változása miatt. Nem kerestünk a helyére másik zenészt, nem akartunk új energiát behozni és újratanulni a zenei palettánkat más felállásban, viszont most, az új lemez gitárszólamainak feljátszása közben azt éreztük, hogy jót tenne a hangzásnak még egy gitár. Mózinak volt egy remek ötlete – nem is értem, hogy nem jutott korábban eszünkbe –, mégpedig az, hogy hívjuk el a kedves jó barátunkat, Hajba Áront a lemezbemutatóra vendégzenészként. Tehát ötfős csapattá egészülünk ki erre a koncertre. Áron megtanulja a dalainkat, eljátssza a plusz gitárszólamokat, illetve segít minket abban, hogy a koncerten is úgy szóljanak az új dalaink, ahogy a lemezen hallhatók.
Kiknek ajánlod figyelmébe a koncertet?
Élő- és rockzenét kedvelő, az újdonságokra nyitott, érdeklődő embereknek való az, amit mi csinálunk. A mi zenénk a hagyományos értelemben vett progresszív rock területén mozog, ami olyan rockzene, amely nem csupán a bólogatós rock and roll riffekről szól, hanem vannak benne egyéb rétegek – akár furcsa ritmikák, akár szokatlan dalszerkezetek, akár atmoszferikusabb, pszichedelikusabb, „elszállós” részek. Aki az ilyesmit szereti, annak nagy valószínűséggel a mi zenénk is tetszeni fog.
