A közös kultúra ünneplésével telik az idei Bukovinai Találkozások

Egyéb

A bukovinai székelyek és a bukovinai népek élővé teszik kultúrájukat – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Bonyhádon, a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztiválon.

Potápi Árpád János köszöntőjében elmondta: a fesztiválon, amelyet idén 34. alkalommal, Bonyhádon pedig 1997 óta rendeznek meg, a valaha Bukovinában élt, illetve a ma is ott élő népek kultúráját ünneplik. Közel két évszázadon keresztül a székelyek is az Osztrák-Magyar Monarchia – ma Ukrajnához és Romániához tartozó –, észak-keleti tartományában élhettek. A székelyek a többi néppel (románokkkal, ukránokkal, lengyelekkel) együtt alkották a közös, bukovinai kultúrát.

A bukovinai székely származású politikus köszöntötte Zbigniew Kowalskit, a pilai művelődési ház munkatársát, aki 1990 óta a fesztivál főszervezője és a határon túlról érkezett székely csoportokat, akik „éltetik a bukovinai székely kultúrát.” Kitért arra is, hogy a másfél éve zajló orosz-ukrán háború miatt idén magyar csoport nem tudott Csernovicban fellépni, és ukrajnai együttes sem tudott Bonyhádra utazni.

Csibi Krisztina, a rendező Magyarság Háza igazgatója többek között megemlítette, hogy a szombati programot záró táncházat Radák János emlékének ajánlják. Az idén 53 évesen elhunyt táncosnak, táncoktatónak és koreográfusnak nagy szerepe volt a régi bukovinai táncok visszatanításában, élővé tételében.

A Bukovinai Találkozásokat hagyományosan több helyszínen, a romániai Moldvahosszúmezőn (Campulung Moldovanesc), az ukrajnai Csernovicban, a lengyelországi Jastrowiében és Bonyhádon rendezik meg. A pénteken kezdődött, háromnapos bonyhádi fesztiválon csaknem harminc székely, lengyel, román hagyományőrző tánccsoport, zenekar szerepel, köztük Dél-Erdélyből – Csernakeresztúrról – és az al-dunai Pancsováról érkezett székelyek.

Az eseménysorozat második napján a résztvevők, mintegy 600 viseletes hagyományőrző vonult fel Bonyhádon, majd a csoportok a Kaszinó-kerti színpadon léptek fel. Vasárnap Bonyhádra és nyolc környező településre látogatnak el az együttesek. A fesztiválon székely ételeket, juhtúrós puliszkát, angyalbögyörőt kínálnak, és kiállításon mutatják be a székely népviseletet, valamint Sebestyén Antal, a bukovinai Hadikfalva 150 éve született esperes-plébánosának munkásságát.

Nyitókép: Potápi Árpád János beszédet mond a 34. alkalommal megrendezett Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztiválon Bonyhádon 2023. augusztus 5-én. Fotó: Kiss Dániel / MTI