Már az ötvenedik művész alkot a párkányi Hídőr program keretében. A civil kezdeményezésre létrejött rezidencia-ösztöndíj a helyi társadalom és a nemzetközi művészet összekötésén alapul. A hídőrség szellemi pillérét a Mária Valéria híd adja. Himmler Györggyel, a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás elnökével és az ötvenedik rezidens művésszel, Mattia Mura Vannuzzival beszélgettünk.

Mit jelent pontosan a Hídőr projekt?

Himmler György: A művészeti rezidenciaprogram ötlete Frühauf Károlytól származik, aki párkányi születésű, de 1968-tól Svájcban él. Sok szállal kapcsolódik a városhoz, de miután a szülei elhunytak, szeretett volna egy olyan pozitív okot találni, ami miatt jobb kedvvel látogat haza szülővárosába. Lelkes művészbarátként és -pártolóként a feleségével megalapították a nemzetközi Bridgeguard, azaz Hídőr programot. Az elképzelés alapját a 2001-ben újjáépített Mária Valéria híd jelenti, amelyet az elgondolás szerint nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is óvni kell. Erre a feladatra pedig a művészek a legalkalmasabbak. A létrehozott művészeti rezidenciaprogramra a világ legkülönbözőbb részeiről hívnak alkotókat, akik Párkányban olyan projekt megvalósítását vállalják, amelyek a kommunikációról, összefogásról és szellemi áthidalásról szólnak.

Mattia Mura Vannuzzi: Még 2018-ban jelentkeztem a Hídőrségnél. Az én alkotói műfajom, a dokumentumfilmek készítése – különösen a karrier korai szakaszában – három okból is nehéz. Ez pedig az idő, a szabadság és a bizalom. E szempontok alapján kerestem rezidenciaprogramokat. Amikor rátaláltam a Hídőrségre, teljesen felvillanyozódtam. Azonnal összeállt a fejemben a Reggeli a hídon koncepciója. Amikor megkaptam a jóváhagyást a jelentkezésemre, tudtam, hogy közel két évet kell várnom arra, hogy idejöhessek. De csodálatos érzéssel töltött el, hogy van valami jó, ami a jövőben már vár rám.

A Mária Valéria híd
Forrás: sturovo.sk

Mi alapján választják ki a művészeket, és mennyi időt tölthetnek a városban?

H.Gy.: A projekt honlapján és nemzetközi művészeti hálózatokon keresztül is lehet jelentkezni. Az érdeklődők számára minimum három, maximum hat hónap áll rendelkezésre a művészeti koncepciójuk megvalósítására. A program működtetéséhez a svájci partnereink biztosítják az ösztöndíjat, az önkormányzat adja a lakóhelyet – ami egy műtermet is magában foglal –, és a civil társulásunk vállalja a szervezés operatív részét. A kezdeményezés népszerűségét jól mutatja, hogy 2004 óta immár az ötvenedik részt vevő művészt fogadjuk, és már két évre előre be van táblázva a Hídőrség. Az eddigi résztvevők nagy része európai országokból érkezett, de már szinte az összes kontinensről fogadtunk művészeket.

Miért volt érdekes számodra a párkányi művészprogram?

M. M. V.: Párkány nagy felfedezőkaland volt számomra. Korábban nem igazán ismertem a környéket, de itt a történelem szerelmese lettem: Szent István koronázása, Marcus Aurelius személye, aki a Garam folyó mentén írta meg az elmélkedéseit, vagy a nagy törökkori csaták történetei vesznek körül minket itt. Az emberek pedig rendkívül barátságosak és nyitottak. Már néhány nap múlva úgy éreztem, mintha egy család tagja lennék. Szoros barátságokat is kötöttem. Ezenfelül pedig Párkány szó szerint megvédett a koronavírustól. Az első hullám idején még Milánóban voltam, ahol a legnehezebb hónapokat éltem meg. Itt sokkal veszélytelenebb és nyugodtabb közeg vett körül, ami az alkotómunkámnak is kedvezett.

Hol ismerheti meg a közönség azokat az alkotásokat, amik az ösztöndíj ideje alatt jöttek létre?

H.Gy.: Ha kézzelfogható mű születik, akkor a Hídőr-házban bemutatjuk, de létrejönnek más modern művészeti alkotások is, például zenei produkciók, performanszok vagy happeningek. Mindig megtaláljuk a lehetőséget arra, hogy a közönség is megismerhesse őket. A prezentációk egyébként a művészek kötelezettségeihez tartoznak. Mattia éppen egy performanszon alapuló dokumentumfilmet készít Reggeli a hídon címmel.

Ezenkívül a művészeknek naplót is kell vezetniük, amelyben leírják az élményeiket, tapasztalataikat, meglátásaikat. Egy másik világból jött ember teljesen másképp, kívülről lát minket, és értékes tapasztalatokat tud megosztani velünk. Akár olyan dolgokról is, amelyek fölött mi esetleg elsiklunk. Mindemellett kapcsolatot is ki kell alakítaniuk az itt élő emberekkel. A művészek általában iskolákkal veszik fel a kapcsolatot, de van, aki helyi emberekkel közösen valósította meg a projektjét.

Mattia, te melyik lehetőséget választottad?

M. M. V.: Én a helyi embereket és kapcsolataikat helyeztem a munkám középpontjába. A koncepcióm egy beszélgetés helyzetének megteremtése volt. Erre két, egymást nem ismerő embert, egy párkányi és egy esztergomi lakost hívtam meg, akik félúton találkoznak a Mária Valéria hídon. Ott leülnek a megterített asztal mellé, és egy fiatal szakács reggelit szervíroz a számukra a következő felhívással: „Annak, hogy most itt vannak, az oka az, hogy Önök között van már valamilyen kapcsolat. Ez a reggeli egy lehetőség arra, hogy ezt a kapcsolatot felfedezzék.” Ez a felhívás lehetőséget ad az embereknek arra, hogy aktivizálják a társas interakcióikat, és többet tudhassanak meg egymásról.

A reggelizőket előzetes interjú alapján választottam, amelyben vágyaikról, tapasztalataikról és körülményeikről kérdeztem őket. Az egész folyamat során mindent filmre vettem; nemcsak a reggelizés performanszát, hanem további jeleneteket is. Az egész gyűjtés eredménye egy dokumentumfilm lesz a Szlovákia és Magyarország határán élő emberek identitásáról, életéről és véleményéről. A célom a múlt nehézségeinek leküzdése és egy erősebb kapcsolat létrehozása, akár egy reggeli segítségével.

Mattia Mura Vannuzzi
Fotó: Szabó Máté

Van még egy különlegessége a művészeti tevékenységnek, ez pedig az AquaPhone rendezvény, amiben a zene és az irodalom kap főszerepet.

H.Gy.: Ennek az események érdekes előtörténete van: az ’50-es években nem volt sem híd, sem komp Párkány és Esztergom között, így az embereknek nem volt módjuk arra, hogy kapcsolódjanak vagy kommunikáljanak egymással. De a part két oldalán lakók leleményes megoldást találtak, és szélcsendes időben – kihasználva a víz hanghordó képességét – áténekeltek vagy híreket kiabáltak egymásnak. Így tudták közvetíteni az üzeneteiket. Erre a tapasztalatra felfűzve jött létre az AquaPhone zenei-irodalmi performansz Hanneke Frühauf ötlete alapján. Ilyenkor a Duna két partján egy svájci csellista és egy klarinétművész zenél egymással szemben. A zenei produkciót egy előzetesen elküldött irodalmi szöveg alapján komponálják. A szerzők felváltva magyar, szlovák és német írók, mint például Tomáš Janovic, Parti Nagy Lajos, Mila Haugová, Klaus Merz vagy Tolnai Ottó.

Bízunk benne, hogy idén újra megvalósíthatjuk kulturális rendezvényeinket, amelyeken a művészek és a műkedvelő közönség párbeszédet folytathat egymással!

Nyitókép: a Reggeli a hídon forgatása, fotó: Nyitrai Márk