Milyen szerepe volt Veszprémnek az életében? A veszprémi évek alatt be is kapcsolódott a színházi munkába?
Veszprémben születtem, ott tanultam 21-22 éves koromig. Az inkább az útkeresés időszaka volt. Statiszta voltam a Petőfi Színház két-két előadásában, ami klasszikus statisztamunkát jelentett, kevés feladattal, de ott figyelhettem meg egy színház működését. Ugyanakkor éppen az kezdett el érdekelni, amit nem láttam. Ez az állomás meghatározó volt, mert ha ez kimarad, talán egészen más döntéseket hozok.
Mi alapján választotta a magyar és a színháztudomány, majd a színháztörténet szakot?
Megérzés alapján. Menet közben kezdett el érdekelni a színház. A színháztudomány szak elméleti képzés volt, ott éreztem meg azt, hogy izgalmas színházról beszélgetni és gondolkodni, de engem személy szerint ennyi nem köt le teljesen, az ösztöneim egyfajta hiányt, a cselekvés hiányát jelezték. Ez a feszültség vitt a színház gyakorlati területére.
Hogyan viszonyult azután egymáshoz a megszerzett elméleti tudás és a színházi működés?
Igyekeztem mindent elfelejteni. Veszprémben bölcsészképzés volt, ami hasznos volt a rendezéshez vezető úton, de a rendező szakon nekem már teljesen más dolgokra volt szükségem, más területet akartam fejleszteni, megismerni. Az alapoktól kezdtem el építkezni, és lassan, folyamatában összefésülni a kettőt. Más ugyanis a struktúra. Az első olvasáskor még hasonló kérdéseket tesz föl egy rendező, egy színész a darabbal kapcsolatban, de a próba során már egészen más nézőpontok jönnek be, és akkor már olyan kérdéseket kell feltenni és megválaszolni, amelyek az előadás létrejöttét segítik.
Miért Marosvásárhely mellett döntött, amikor rendezőnek jelentkezett?
Amikor kiderült, hogy későbbi osztályfőnököm, Bocsárdi László indít osztályt, Pesten és Veszprémben is egyre többen kezdték ajánlani a marosvásárhelyi egyetemet.
Milyen az erdélyi színház?
Van olyan speciális stílusjegye, gondolkodásmódja, formavilága, ami talán az általánosabb magyarországi színházi megoldásoktól, megvalósításoktól eltér. Ez adódhat a meghatározó magyar–román együttélésből, de a kulturális hagyományaik is eltérők. Alkalmanként máson van, máson lehet például a hangsúly egy előadásnál: más a szöveg és a vizualitás aránya. Magyarországon azt látom, hogy szövegkönyv nélkül nem tud elindulni a tervezés, a koncepcióalkotás, bár azért már itthon is van kísérlet elrugaszkodni ettől a gyakorlattól.
Hozzájárulhatott ehhez, hogy élénk lett a kapcsolat a két színházi világ között, sok magyarországi rendező dolgozik Marosvásárhelyen, és ide is egyre több erdélyi rendezőt hívnak. A fiatal rendezőknél pedig azt látom, hogy már más formában szeretnének kommunikálni, mert egyszerűen megváltozott a világ, a viszonyokat, struktúrákat sok helyen újradefiniálják.
Drámaíróként – és nyilván rendezőként is – dialógusokban gondolkodik.
Történetekben és témákban gondolkodom, személyiségekben, az ő reakcióikban és hazugságaikban. Most úgy gondolom, hogy a legjobb történetek a mindennapi és az élethazugságainkban vannak, mind egyénileg, mind közösségileg. Ezek a múltban gyökereznek, és van, akit az élete végéig is elkísérnek.
A drámáiban mindig érzékeny témákat választ.
Az ember érdekel. Az ember viszonya önmagához, a társadalomhoz és a világhoz a változó időn keresztül. Szerintem az igazán izgalmas kortárs dráma ugyanúgy az állandó emberi értékekről, kérdésekről szól, azokat vizsgálja és járja körbe, nem elfelejtve, hogy most és itt élünk – adott országban, adott földrészen, adott bolygón. Együtt.
Hogyan viszonyul a kortárs az aktualitáshoz?
Sok múlik a színházvezetőkön, azon, hogy melyek azok a témák, megfogalmazásmódok, problémamegközelítések, amelyeket „színpadra engednek”. Ami nagyon közel van, amiben benne élünk, az intenzívebb érzelmeket, indulatokat tud kiváltani. A rálátásunk még nem teljes, nem kiforrott, de az ember érzi a lüktetését és gyakran az igényt, hogy megismerje, ebből pedig már lehet párbeszédet teremteni. A színháznak pedig az az egyik legfontosabb dolga, hogy reagáljon a körülötte lévő világra.
Melyiket tartja most a legfontosabb darabjának?
A legfontosabb dráma mindig az, ami még nincs kész, ami még alakul, aminek még rengeteg titka van, akár szerkezetileg-formailag, akár tartalmilag. Ebből most van pár szerencsére. Most íródik például Az ördög pillangója, amely a kistarcsai női internálótábor egy időszakát, történetét dolgozza majd fel. A Szuperhősök szabadságra mentek című terv a mai harmincas-negyvenes generáció személyes és társadalmi bukásait, keresését, újrakezdéseit vizsgálja, és egy következő trilógia egyik darabja. Ez egy nagyobb szabású terv, egy többlépcsős folyamatot tervezek belőle, ami tud film is és akár színház is lenni.
Nemrég gondolatban hozzácsatoltam egy közösségi társasjátéktervet, ami egyfajta digitális nyomkövetés lenne Budapest belvárosában. A történeten túl az egyik legnagyobb izgalom ennek a három formának az összekapcsolása és lehetőségei. Jelenleg keresem hozzá a társakat, platformokat.
A másik nagy kihívás egy lassan egy éve készülő szöveg, amelynek És a Szentlélek nevében ámen a címe. Ez a popkultúra, a politika és a vallás hatásain és eszközrendszerén keresztül vizsgál egy konkrét történelmi eseményt és folyamatot. Ez a hármas (pop, politika, vallás) alapvető formai és tartalmi állandóvá kezd válni nálam.
Melyik drámájával kezdje a néző, ha meg akar ismerkedni O. Horváth Sári világával?
A témáját és a formáját tekintve is az Életigen áll hozzám legközelebb, és ezt is ajánlanám első darabnak. Ehhez például „kulcsot” adhat az általam írt rövid bevezetés a darabhoz.
Az Életigent Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban mutatták be Kiliti Krisztián rendezésében. Sorsszerű volt, hogy ott történt az ősbemutató Krisztiánnal. Nagyon erős az ottani társulat és az előadás is, ami a szövegből született. Megtisztelő volt az a figyelem, szeretet, minőség és profizmus, ami körbevette az anyagot.
| Életigen A darab a halált, a hiányt, az elvesztést, a halálhoz és az élethez való jogot és jogtalanságot, az élet és a halál határainak vizsgálatát állítja középpontba. Helyszíne a mai Magyarország, annak törvényeivel, társadalmi közvéleményével, kimondott kérdéseivel és ki nem mondott válaszaival, vagy éppen fordítva, ki nem mondott kérdéseivel és kimondott (kész) válaszaival. Kutatja még a test változásait, esendővé válását és azt, milyen mértékben vagyunk urai saját testünknek és lelkünknek, mik azok az energiák, traumák, amelyek hatására az ember olyan helyzetbe kerül, mikor elveszti a teste irányítása felett a kontrollt. Jelenünk és valóságunk sűrűjében járunk, a jelenetek átúsznak egymásba, a történetek egymásba indáznak, s a gyorsan felvillanó életképek mögött nemcsak színi poézis húzódik meg, hanem filozófia, játékos létszemlélet, illékony derű is. „Hatalmas fájdalmat jelent, ha az ember többet érez, mint amit képes kifejezni. Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak vagy manipulálnak. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dicsérni. Untatnak a túlzások, és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat. És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet.” (Meryl Streep) |
Ez a darab egy trilógia része. A nézőnek van feladata azzal, hogy két másik mű is kapcsolódik hozzá? Vagy függetlenedjen ettől?
A Lenni vagy nem-trilógia egyes részei motivációjukban tartoznak össze. Valamit nagyon akarnak az élettől a benne szereplő figurák, és ez az akarás-nem akarás felülkerekedik rajtuk. Az egyes részek önállóan is érthetők, és alapvetően a harmadik, a Hiszitek, mit nem című darabban vannak utalások az előző részekre, de minden tiszta, nem szükséges az előző rész ismerete.
A tavalyi és az idei drámák már nem kapcsolódnak a trilógiához. Az lezárult?
Nemrég voltam Sepsiszentgyörgyön az Életigen előadásain, és ott a büfében már félig-meddig vicceskedve felmerült, hogy van még ott, ahonnan ez jött. Nemrég döntöttem el, hogy lesz folytatás, a már említett Szuperhősök…-ben újra összeér pár szereplő története.
Az idei szentendrei beszélgetésen kiderült, hogy kutatásai során több ezer oldalnyi szöveget olvas el. Ilyenkor ülepedik a tudás, azután átszűri magán az alkotó, és párbeszéddé, jelenetté, drámává konvertálja?
Igen, ez a pontos sorrend: kutatás, az anyag feldolgozása mind tartalmilag, mind érzelmileg, azután elkezdem keresni a történetet, a történet figuráit és azt, hogy ők hogyan kapcsolódnak a valóságunkhoz. Az idén a Hitler ABBA-t énekel című szöveg felolvasószínházi verziója hangzott el Szentendrén, és nem lettem elégedett magammal. A következő év első felében újraírom a szöveget, az is lehet, hogy teljesen.
Mikor válik késszé egy dráma? A felolvasószínházi előadásokon a közönség egy kicsit bepillanthat abba is, hogyan alakul egy mű, akár menet közben.
Igazából valahol mélyen sosincs kész a dráma. Marosvásárhelyen A köd próbafolyamatában például még az előadás alatt is találtunk ki új dolgokat. Ráadásul együtt kísérleteztük ki, mit is értsünk színházi sit-com és sorozat alatt. Magyarországon már volt ilyen, Erdélyben viszont mi kezdtünk kísérletezni vele. Az Orwell 1984-ének hangulatát idéző előadás volt, Family Guy-os formanyelvvel és humorral. Mivel Marosvásárhely ihlette a történetet, természetszerű volt, hogy folyamatosan alakul.
Hogyan képzeljük el a színházi sit-comot?
A sorozat előkészítésén egy évet dolgoztunk Mikó Csabával, aki a történetet fejlesztette, amit azután én alakítottam tovább, akár a próbák függvényében, mert a színészek is sokat improvizáltak. Közössé vált az ügy, és folyamatosan alakult a történet, még akár az előadás reggelén is változhatott. Nézői oldalról tekintve pedig ugyanolyan a befogadási mechanizmusa egy ilyen színházi sorozatnak, mint egy tévésnek.
A Színházi Dramaturgok Céhe pályázatának nyerteseként mentort is kapott. Hogyan segítheti ez a fiatal alkotókat?
A Nyílt Fórum izgalmas és tanulságos helyzeteket és találkozásokat tud megteremteni az írók számára, és hiánypótló, egyedülálló kezdeményezés a mai magyar színházi életben. Pár ponton talán érdemes lenne élesíteni a párbeszédet, mert nagyon élvezetes terepet biztosít minden résztvevő számára, és jelenleg tényleg ez az egyik legizgalmasabb fejlesztő platform – profi és minőségi.
Az Örkény-ösztöndíj anyagi támogatása szabadságot is jelent?
Természetesen nagy segítség. Az ember jobban bele tud mélyedni egy-egy anyagba, témába, és koncentráltabban, sűrűbben tud foglalkozni az adott szöveggel.
O. Horváth Sári író, rendező
1988-ban született Veszprémben. Magyar, színháztudományi és -történeti tanulmányait a Pannon Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen végezte. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Bocsárdi László osztályában szerzett színházrendezői diplomát.
Egymás után háromszor nyerte el a Színházi Dramaturgok Céhének Vilmos-díját (2018: Lenni vagy nem, 2019: Életigen, 2020: Hiszitek, mit nem), 2020-ban Örkény-ösztöndíjat kapott.
Dramaturgként és rendezőként is dolgozik, független és kőszínházi előadásokban, itthon és Romániában egyaránt.
Fotók: Kultúra.hu/Belicza László Gábor
