D__AS20240315008.jpg

A legkisebbeknek is tartanak tárlatvezetést a Nemzeti Múzeumban

Babával a múzeumban címmel tárlatvezetésre várja az érdeklődőket február 13-án az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum. A vezetés keretében a 16. és 17. század híres és hírhedt történelmi alakjaival, a korszak női és férfiszerepeinek lehetőségeivel, illetve a hagyományos vagy az ettől eltérő életutakkal ismerkedhetnek meg a látogatók.

A Babával a múzeumban tárlatvezetéseket azért hívta életre az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum, hogy azok is részesüljenek értékes kultúrprogramokban, akik kisgyermekes szülőként kimaradnának ezekből. Szeretettel várják az édesanyákat, édesapákat, nagyszülőket a kétévesnél nem idősebb gyermekükkel együtt, akik egy közös, elsősorban felnőtteknek szóló kikapcsolódási és elmélyülési lehetőséget kapnak a múzeum falai között vagy éppen a Múzeumkertben. 

Egy alkalom körülbelül egyórás, de a megvásárolt jeggyel az állandó kiállításokon tovább is ott tudnak maradni a résztvevők. A vezetések alkalmával, a csoport dinamikájától függően egy-egy közös játékon is részt vehetnek a látogatók. A tárlatvezetés minden hónap második csütörtökén délelőtt 10.30-kor, egyszerre két turnussal indul. Egy felnőtt maximum két gyermekkel tud részt venni a programon. A tárlatvezetés regisztrációköteles, regisztrálni jegyvásárlással lehet.

Babával a múzeumban – Tárlatvezetés – február 13., 10.30, MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum. További részletek a múzeum honlapján olvashatók.
 

Ez is érdekelheti

A kortárs néptáncélet jelenségeiről indít beszélgetéssorozatot a Hagyományok Háza

Összerázás címmel indít új beszélgetéssorozatot február 6-án a Hagyományok Háza Szabadegyeteme a kortárs néptáncos közélet tematizálása céljából, a folkszcéna tudományos, művészeti és oktatási szereplőinek bevonásával. Az egyes alkalmak azonos szerkezet mentén kérdeznek rá és reflektálnak a táncművelés és táncműveltség aktuális trendjeire, jelenségeire.

Műhelytitkok és különleges koncertek a Zeneakadémia nyílt napján

Az idén százötven éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem február 9-én A tehetség napja című rendezvényén kiemelkedő diákjainak fellépésével, nyilvános órákkal, előadásokkal és esti szimfonikus koncerttel enged bepillantást a zenei felsőoktatás és tehetséggondozás világába.

Zene és képzőművészet szinergiája a Hegyvidék Galériában

A Hegyvidék Galéria és a Cziffra György Fesztivál közös rendezvényeként megvalósuló tárlat a két művészeti ág kapcsolatát vizsgálja.