A legnagyobb titokban hamvasztották el szerdán a július 11-én 94 éves korában elhunyt Milan Kundera cseh-francia írót – közölte a Gallimard könyvkiadó.

A lét elviselhetetlen könnyűsége című világhírű regény szerzője visszavonultan élt, temetést nem akart. „Milan Kunderát ma elhamvasztották” egy meg nem nevezett helyen, „a szertartás szigorúan zárt körű volt” – írta közleményében Antoine Gallimard, a kiadó elnöke.

„Janáček szonátája kísérte utolsó útjára, a felvételen az író apja, Ludvik Kundera zongorázott” – tette hozzá Gallimard. Leoš Janáček morva zeneszerző művét az író 1971-ben elhunyt édesapjának előadásában rögzítették, aki neves zongoraművész volt.

Milan Kundera 1929-ben a dél-morvaországi Brnóban született, és elsősorban a hatvanas években megjelent, később 44 nyelvre lefordított A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényével szerzett nemzetközi hírnevet. Miután 1975-ben Franciaországba emigrált, megfosztották csehszlovák (cseh) állampolgárságától, amelyet csak 2019-ben kapott vissza. Az író 2023. július 11-én hunyt el Párizsban, hosszú betegség után.

Nyitókép: Milan Kundera. Fotó: Jean-Pierre Couderc / Roger-Viollet via AFP