Milyen sztori kapcsolódik a lemez címéhez?
Két évvel ezelőtt a nyári hajtást követően, október elején elutaztam egyedül Észak-Spanyolországaba, és a reptérre menet fent hagytam a metrópótló buszon a bepakolt bőröndöm. Mindössze egy hátizsák maradt nálam piperével és minimális holmival.
Hogyan hatott rád ez a lelki megélés, ez a felszabadítónak tűnő elengedés? Miként formálta az alkotói, előadói éned és ebből adódóan az új Konyha-lemezt?
Az utazás önmagában csodálatos volt, de egyben egy intenzív és fájdalmas időszak kezdete is. Nem vigyáztam magamra sem lelki, sem fizikai értelemben, így december elején végül kórházban kötöttem ki. A lemez az elmúlt két év történéseit összegzi a talpraállásig – nem konceptuálisan ugyan, de az biztos, hogy a legfájdalmasabb és a legvidámabb pillanatokról egyaránt születtek dalok.
Miként fedi le a lemez címe a többi dalt, hogyan foglalja össze az albumot?
Sok dal foglalkozik azzal, hogy tovább kell lépnünk bizonyos helyzeteken, amikbe észrevétlen beleragadtunk, ha ezek nem jók nekünk. Ez azonban nem volt tudatos koncepció, nagyjából a felénekléskor szembesültem vele, hogy a dalok nagy része ebbe az irányba mutat. Illetve felkerült a lemezre a 2019 végén írt, az előző album munkálataikor már meglévő Magány. Annak idején nem találtunk megfelelő hangszerelést, zenei köntöst ehhez a dalhoz, most azonban szép lassan kiforrta magát. Ráadásul, erre a lemezre sokkal jobban passzol ez a szerzemény, mint a korábbira. Az előző albumról kilógott volna.
Milyen íven vezetik végig a dalok a hallgatókat, és milyen tartalommal, mondanivalóval teszik ezt?
A végleges számsorrendet inkább a tempók határozták meg, bár utólag ránézve ez is nagyon érdekes: a lemez az elmúlt két év dalai közül a legrégebbivel, a Madridi gép című számmal indul – eredetileg ez volt a fejemben a lemezcím is –, és a legfrissebb, a stúdiózás alatt született It’s OK-val zárul. Két dal az, ami szöveg szempontjából kicsit kilóg, a Masztiff és az Egyvicces című dalokban több a játék és a frivolság.
Mesélj a dalszövegírói folyamataidról! Miként tudtad esszenciálisan megfogalmazni mindazt, ami a lemez dalai kapcsán kavargott benned?
Sokszor beszéltem már róla, hogy nincs egyetlen, jobban mondva egységes munkamódszerem, most is nagyon sok párhuzamos úton haladtam.
Nem véletlenül: egyrészt az előző lemez óta eltelt időben nagyon sokat írtam másoknak és magunknak is – hihetetlen, de az 5. albumunk óta kiadtunk hét single-t és egy EP-t –, így sokkal biztosabb voltam a dolgomban. Tudtam, hogy nem lesz fennakadás az új dalok írása közben. Másrészt annyi elképesztően erős szövegű hazai zene jött ki az elmúlt időszakban, hogy muszáj volt felkötnöm a gatyámat. (nevet)
Miben hasonlít és miben tér el az eddigi lemezeitektől a zenekar most megjelenő, hatodik albuma?
Érdekes módon a páros számú lemezeinket – a második Elmentek a szörnyeket és a negyedik Álomból várat – összeköti valamiféle láthatatlan szál, ami amúgy nem rossz előjel a hatodik album számára, mert a másodikat szeretjük a legjobban, és a negyedik lett a legsikeresebb. (nevet) Szóval talán ezekkel rokon leginkább az új album a hangzás és a munkafolyamat szempontjából – nem véletlenül. Egyrészt ha nem jött volna a Covid, valószínű, hogy az ötödik lemezt is a negyedikhez hasonlóan vettük volna fel – akkor összeköltöztünk néhány napra stúdiózni Daniék családi nyaralójában –, de akkoriban még próbálni sem próbáltunk ősztől tavaszig. Másrészt februárban volt egy Elmentek a szörnyek tízéves újrajátszó koncertünk, amire újra megtanultuk az első évek repertoárját, majd kicsit benne is maradtunk azoknak a daloknak a világában. Jólesett hasonló számokat csinálni, persze az elmúlt tíz év tapasztalataival gazdagítva.
Hogyan zajlott az élő, csapatszintű, közös alkotómunka a próbateremben? Mi volt a produktivitásotok, kreativitásotok kulcsa?
Vissza kellett rázódnunk a hagyományos, 2020 előtti dalíró-hangszerelő metódusunkhoz, aminek a lényege az, hogy a dalok középpontjában a triónk áll. A Covid alatt, illetve a 2018 óta Toldi Miki barátunkkal kialakult munkamódszerünk sokkal ötlet- és hangzás-központúbb volt: nem foglalkoztunk vele, hogy vajon el lehet-e játszani ezeket a dalokat trióban élőben, valahogy mindig megoldottuk. Teljesen más típusú dalok maradtak most kalapban, mint az előző lemezen, és inkább türelmesen, fokozatosan, hétről hétre bontogattuk ki az ötleteket. Hagytunk nekik időt, hogy összeálljanak.
Hogyan tudtátok friss, energikus, élettel teli módon rögzíteni a dalokat a három napon át tartó kimerítő, kevés alvással fűszerezett stúdiómunkálatok során?
Na, ez nagyon érdekes folyamat volt. Tavasszal kitaláltuk, hogy nyár elején leköltözünk három napra Szabó Szebasztián barátunk – ő felelős a dalaink mastereléséért hosszú évek óta – szegedi stúdiójába, a Miracle-be. Négy „bepróbált” dallal, a lemez első felét jelentő Madridi gép, Analóg, Bányató és Magány című számokkal érkeztünk meg és azzal a mondással, hogy ha marad idő, improvizálunk – merthogy a negyedik lemezünk több dala is stúdiózáskor állt össze hasonló módon, és ezt nagyon élveztük. Én annyit „csaltam”, hogy volt a tarsolyomban emellett két vázlatosan kész dal, az Egyvicces és a Masztif, amiket ugyan fejben összeraktam azzal a célzattal, hogy ha marad idő elővesszük őket, de Márk és Dani a stúdióban hallották őket először és természetesen azonnal megtalálták benne a helyüket. Mivel még mindig volt időnk, megnéztük, kinek mi a legjobb zenei téma a tarsolyában, így raktuk össze az It’s OK című dalt Dani és az én ötleteimből, amire feléneklésig kellett énekdallamot és szöveget írnom – és mivel ezt követően még mindig volt több mint egy napunk, felvettük a korábban Toldi Mikivel rögzített és élőben másfélszer előadott Nem mondhatok le magamról című dalt egy új, az eredetitől teljesen eltérő felfogású verzióban. A maradék időben jött a dalok finom díszítése, plusz szólamok hozzáadása: Márk nagyon sok dalban billentyűzött, én csináltam még sok „hangulatsávot” akusztikus és elektromos gitárokkal, plusz tapsoltunk stb.
Illetve az évek óta velünk játszó fúvóskar – Subicz Gábor trombita, Barbinek Gábor pozan, Mester Dániel szaxofon – is megszólal két dalban, az ő részüket az énekkel együtt a Pannónia Stúdióban rögzítettük. Fontos megjegyeznem még, hogy a Hullámvasút című bonus track kivételével az egész albumot Haller Dani, a basszusgitárosunk keverte álmatlan éjszakák hosszú során át. Nagyon sokat dobott a folyamaton, hogy már a lemez tavaszi demóit is az ő házistúdiójában vettük fel, előre tisztázva ezzel rengeteg hangszerelési kérdést.
Hogyan készültök a lemezbemutatóra? A lemezbemutatót követően hol találkozhat veletek a közönség, milyen további terveket szövögettek?
A lemezbemutatón eljátsszuk az új anyag gerincét, plusz még vagy tizenöt korábbi dalt a legkedvesebb „együtténeklős” bulijaink helyszínén, az Akvárium Klubban. Velünk lesznek természetesen a fúvósaink is, az extra hangszerelési megoldások miatt pedig lesz pár meglepő hangszercsere – de nem lövök le minden poént. Novemberben még Örkényben és Debrecenben lépünk fel – utóbbi szintén lemezbemutató lesz –, utána várhatóan tavaszig kreatív pihenő és békés műhelymunka következik. Jövőre viszont tizenöt évesek leszünk, amit nagyon meg fogunk ünnepelni: már publikus a nyár eleji Müpa-koncertünk dátuma, emellett lesz kisebb és nagyobb hivatalos évfordulós buli, sok találkozási lehetőség az egészen intim környezettől az együtt táncolós szabadtéri őrületig.
