A Magashegyi Underground új stúdióalbummal jelentkezik hét év után

Egyéb

Egymáshoz rövid az út címmel hét év után jelent meg új stúdióalbuma a Magashegyi Underground zenekarnak. A lemezbemutató koncert január 20-án lesz az Akvárium Klubban.

A zenekar friss albumán szereplő, elvarázsolt hangulatú popdalokat ismét a csapat kreatív magja szerezte: Bocskor Bíborka énekes, Toldi Miklós dobos-producer, Fűrész Gábor gitáros, és visszatért a billentyűs Fodor Máriusz is. A szövegek nagy részét újra Tariska Szabolcs írta.

A dalok közös szerzemények, illeszkednek a Magashegyi Underground jól beazonosítható, rejtélyes, álomszerű világába. Számos dal spontán módon a felvételek során alakult át, az Egymáshoz rövid az út teljes egészében közös munka eredménye. Ezzel visszaálltak az első anyag alkotói módszeréhez – a későbbi anyagokon a daloknak különálló szerzői voltak.

„Nagyon jólesik most ez a lemez és a hozzá tartozó képi világ, ami a keletkezése alatt annyit mozgolódott a sok lehetőség között. Ha hátrébb lépek és onnan figyelem, hallgatom, úgy is szeretem, a produceri munkától a dalszerzésig, szövegvilágon át a klipekig, képekig” – mondta Bocskor Bíborka.

Fűrész Gábor gitáros úgy fogalmazott, hogy szerettek volna visszatérni a nyers folkdalokhoz, de a munka során spontán elkanyarodott az anyag egy összetettebb, színesebb világ felé. Az akusztikus gitárok, ukulelék, dobok mellett nagy szerepet kapott a Moog első polifonikus szintetizátora, a Moog One. „Nem használtunk számítógépes szimulációkat, minden hang, ami megszólal, valódi hangszerekből jön”.

Az album modern megszólalásáért, a produceri munkáért és a keverésért Toldi Miklós felelt, a dalokat Szabó Szebasztián (Miracle Sound) maszterelte.

Az új anyag bemutatója január 20-án lesz a fővárosi Akvárium Klub Nagyhalljában. A komoly látvánnyal megtámogatott koncertre huszonnégy dallal készül a zenekar, ebből hat-hét új szerzemény. Elhangzanak a csapat nagy slágerei, amelyek közé tartozik mások mellett a Szeplős váll, az Árnyékok vagy a Metróhuzat. Az esten néhány szám erejéig színpadra lép az együttes egykori gitárosa, a Konyha frontembere, Szepesi Mátyás.

A Magashegyi Underground korábban három stúdióalbumot készített: az Ezer erdő 2010-ben, a Tegnapután 2013-ban, a Talált tenger 2016-ban jelent meg.

„A meditatív, lelassulni vágyó, álomszerű, kicsit valószerűtlen hangzás az én lényemből fakad, de civilben mindannyian vonzódunk a mélyebb dolgokhoz” – mondta korábban Bocskor Bíborka az MTI-nek.

A címadó dal meghallgatható itt.

https://www.youtube.com/watch?v=Y_G9KFYbO18