Nagy várakozással készültünk az esti éneklésre, a tábortüzezésre, amely a tábor lezárása és csúcspontja is volt. Úgy éreztük, ez lesz az az alkalom, amikor sűrítve mindent újraélhetünk, ami az előző héten történt velünk, és a dalokban – életre szóló mágia – benne leszünk mi magunk is: minden csalódásunk és boldogságunk, reményünk és szép tervünk. Minden, ami segít, hogy megértsük és elviseljük magunkat. Nagy-nagy eseményre készültünk tehát, és annak megfelelően nagy tűzre is, meg homályos módon arra is, hogy azon az estén mindannyian szerephez jutunk. Lehet, hogy csak oly módon, hogy mi is – minden egyes résztvevő, aki akar – kérhetünk dalt: olyat, amire senki más nem gondolt, mégis mindannyian örülni fogunk neki, és mind ismerni is fogjuk, így senkinek sem jelent majd problémát, hogy bekapcsolódjon a közös éneklésbe. De még ennél is többet vártunk tőle: hogy azt a dalt mindenkinél jobban fogja érteni, aki kéri, hogy ott és akkor egészen azt fejezi majd ki, aki ő maga, és talán még üzenni is tud vele valakinek, aki mellette vagy kicsivel odébb ül. Ma is borzongatóan jóleső ennek az élménynek az emléke, mert olyan összetartozás-tudat volt benne, amely a közösségről kialakult képünk alapja és mindmáig kiapadhatatlan forrása lett.
A félhomályban kiosztottak egy füzetet: sok tábort láthatott már, mert elég viseltes volt. Azt lapozgattuk, abból választottunk új dalt, amikor valamelyiknek vége lett, és ez a keresgélés a tűz fényénél szinte mozgalomnak vagy nagy kedvvel folytatott társasjátéknak tűnt, amelynek a szabályait már eleve mindenki jól ismeri. A közös vágyunk az volt, hogy megajándékozzuk egymást, a többiek társasága által ihletve valamit egészen mélyről mutassunk meg magunkból, és hogy örök emléket vigyünk haza talán olyan társakról, barátokról, pajtásokról, akikkel akkor találkozunk életünkben utoljára. Olyan ünnepre vágytunk, amely minden későbbi ünnepünkben ott visszhangzik majd, és így is lett: ott és akkor tanultunk meg ünnepelni.
A Magyar élet – magyar ének valami hasonlóval próbálkozik, csak nagyobb méretekben. Százezrekre akar hatni egy különösen érzékeny életszakaszban, a ballagás pillanatában, és közös platformot teremteni olyan dalok által, amelyeknek van esélyük ugyanazokat a húrokat sok lélekben egyszerre megpengetni. Mivel nagyon színes válogatás készült Cseh Tamástól az Anna & the Barbieson át a Ghymesig, szerelemről, hazaszeretetről, ünnepről, búcsúzásról vagy családi eseményekről szóló, katona-, nép- és vallási dalokkal, nótákkal, nagy esély van rá, hogy minden fiatal megtalálja benne a kedvére valót, vagy örömmel fedezi majd fel, hogy valamelyik kedvenc előadójától is szerepel benne valami. És ami különösen örömteli: elmúlt évtizedeink olyan, klasszikussá érett számai is szerepelnek benne, amelyekhez a fontos életeseményeink alkalmával fordulni szoktunk. Koncerteken gyakran látni, hogy fiatalok ezrei éneklik a rajongott előadók számait. Nem kellett megtanulniuk, mégis fejből tudják őket, és minden szenvedélyüket, kínjukat beléjük éneklik-ordítják. A Magyar élet – magyar ének dalai jó eséllyel pályáznak hasonló karrierre.
