Egész napos műsorfolyammal, kiemelkedő alkotók munkáival ünnepli a közmédia a magyar film napját április 30-án.

A műsorfolyamban a nézők változatos műfajú filmeket láthatnak, a legnépszerűbb filmvígjátékokat, romantikus szerelmi történeteket, irodalmi adaptációkat és történelmünk nehéz időszakáról tanúskodó műveket. Április 30. idén a magyar film születésének 120. évfordulója is, ugyanis 1901-ben ezen a napon mutatták be nyilvánosan Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula A táncz című alkotását. Ez volt az első magyar, tudatosan rendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó ismeretterjesztő film.

A Duna Televízió két valódi klasszikussal indít: a csatorna nézői 8.40-től a Meseautót láthatják, majd a második magyar hangosfilmet, a Hyppolit, a lakájt 12.50-től. A Törőcsik Mari főszereplésével készült Körhintát fél nyolctól sugározza a Duna Televízió. Utána 21 órakor televíziós premierként az Aurora Borealis – Északi fény című dráma, egy két idősíkon futó, fordulatokban gazdag családi történet következik.

Az M5 nézői az 1910-es évek egyik legfontosabb magyar filmes műhelyének működésébe nyerhetnek betekintést 15 óra 45 perctől A sárga csikó nyomában című dokumentumfilmmel. Délután a Szerelem című filmdrámát vetíti a csatorna Darvas Lili, Darvas Iván és Törőcsik Mari főszereplésével. 21 órától a közszolgálati televízió műsorán először lesz látható Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotása, a Saul fia.

A Duna World 15.10-től a Mágnás Miska fekete-fehér zenés vígjátékkal várja a nézőket. Az operett-adaptációt közel tízmillióan látták a mozikban. A csatorna este 9-től Szabó István Oscar-díjas Mephistóját sugározza.

Az M2 gyerekcsatornán a Süsü, Mekk Elek, Frakk, Mirr-Murr, Dr. Bubó, a Mézga család és a Magyar népmesék várják a legkisebbeket 9.45-től. A klasszikusok mellett a kortárs alkotásokat a Kuflik, valamint a Bogyó és Babóca fogja képviselni. Az M2 Petőfi TV-n 22.10-kor a Macskafogó lesz látható.

Nyitókép: Szerelem