A versenyprogramra jelentkezett hivatásos előadóművészek nyilvános elődöntőjét április 3-án és 4-én tartják a Budapesti Operettszínházban, a szintén nyilvános döntőre pedig április 11-én kerül sor a Nemzeti Színházban.

A 17 éve működő Versünnep Alapítvány idei eseménysorozatát „Reszket a lelkem, mert eszembe jutottál” címmel hirdette meg. Hivatásos színművészek, előadóművészek és képző intézmények hallgatói, valamint iskolák, civil közösségek, amatőr előadók és formációk négy kategóriában indulhattak: vers- és prózamondás, énekelt vers vagy versmegzenésítés, képző- és/vagy filmművészeti alkotás, valamint táncművészeti alkotás kategóriában. Az év elején meghirdetett versmondó versenyre harminc hivatásos előadóművész jelentkezett határon innen és túlról.

A szervezők a közleményben kiemelik, hogy a versenyre kizárólag magyar költők művével lehetett nevezni, a hivatásos előadóművészek esetében a művek között az idei irodalmi évfordulós szerzők, Petőfi Sándor, Madách Imre, Szendrey Júlia vagy Kormos István valamelyik versének is kellett szerepelnie. A számos értékes díj mellett az első helyezett 600 ezer forint pénzjutalomban részesül, valamint Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas képzőművész Versünnep kisplasztikájával lesz gazdagabb.

Az elődöntő és a döntő zsűrielnöke Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész lesz, a grémium munkájában mellette Csomor Csilla színművész, Erős Kinga kritikus, szerkesztő, Géczy Dávid filmrendező, Kolti Helga színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Méhes László Jászai Mari-díjas színművész, tanár, rendező, Neumann Balázs zongoraművész, zeneszerző, a Versünnep 2022 fődíjasa, valamint Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész vesz részt.

A Versünnep elődöntője és döntője is nyilvános és ingyenes, a döntőn való részvétel azonban regisztrációhoz kötött, a regisztrációkat a versunnep@gmail.com címre várják. A döntőt online is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők a Versünnep közösségi oldalán.

Nyitókép forrása: a Versünnep Facebook-oldala