A kiállítás a 2018-ban útjára indult European Digital Treasures című projekthez kapcsolódik, melynek célja a levéltári anyagok minél szélesebb körű, zömmel digitális formában való bemutatása.

A projekt nemzetközi konzorciuma hat ország részvételével három digitális, transzmédia kiállítást hozott létre: Az európai felfedezések: az Újvilágtól az új technológiákig, Menekültek, migrációs áramlás és szolidaritás, valamint Európa kialakítása Nagy Károlytól az EU-egyezményekig címmel.

A kiállítások még tavaly indultak vándorútjukra, hogy körbejárják Norvégiától Ausztrián és Magyarországon át Portugáliáig, Spanyolországig és Máltáig a konzorcium levéltári partnereinek kiállítóhelyeit.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója a megnyitón elmondta, hogy a beszéd mellett a legfontosabb tényező, amely az embert kiemelte az állatvilágból, a tudatos eszközhasználat, sőt az eszközök folyamatos alakítása, hogy minél jobban szolgálják céljai elérésében. A kiállításon az ennek nyomán született felfedezéseket ismerhetik meg a Várkert Bazárba látogatók Európa digitális örökségén keresztül.

A kiállítás részeként megtekinthető az 1791-ből származó Tapasztalatok a katonák ellátásának javítását célzó intézkedésekről, a királyi kincstár további anyagi megterhelése nélkül című jelentés mellékleteként egy 36 darabból álló zselatinminta-, azaz korabeli leveskocka-gyűjtemény – vagy éppen az 1561-ben mérnöki csodának számító toledói Alcázar erődítményt a folyóból friss vízzel ellátó berendezés terve.

Ugyanitt látható Albert Einstein és Szilárd Leó közös hűtőszekrény-szabadalma vagy épp Tihanyi Kálmán Radioskop elnevezésű, nagy felbontású televíziórendszer-fejlesztése is.

A tárlaton fiatal dizájnerek munkái is megtekinthetők, akik a portugál, a norvég, a máltai, a magyar és a spanyol archívumok irataiból inspirálódva terveztek használati tárgyakat vagy adaptálták azok motívumait hétköznapi eszközeinkre.

Nyitókép: Shutterstock/Horváth Botond