A Magyarország 365 fotópályázatra érkezett alkotások közül 130 képet tekinthetnek meg az érdeklődők január 6-ig Debrecen főutcáján – hangzott el a kiállítás megnyitóján csütörtökön.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára emlékeztetett rá, hogy a négy éve indult pályázat mára az ország legnagyobb fotópályázatává nőtte ki magát.

Négy év alatt csaknem 120 ezer alkotást küldtek be a pályázók, ebből csak az idén 38 ezer kép érkezett – tette hozzá, megjegyezve, hogy a tavalyi fővárosi kiállítás után a vidéki városok közül először Debrecen ad otthont a kiállításnak.

Az államtitkár szerint a kiállított képek is bizonyítják, hogy Magyarország tele van magával ragadó és marasztaló helyekkel, korszakos épületekkel és lüktető közösségekkel. Örömmel nyugtázta, hogy a kiállított képek között debreceni fotográfusok munkái is szerepelnek.

Az államtitkár végezetül arról beszélt, hogy a kiállított fotók sokféle nézőpontból és árnyalatban mutatják be Magyarországot, de egy közös bennük: nem a tökéletességről szólnak, hanem egy olyan helyről, amelyhez mindennapi nehézségeink ellenére makacsul kötődünk, és amelyet szeretünk.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt