Tizenegy országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők és producerek az Artisjus budapesti nemzetközi dalszerző táborába, hogy szerdától három napon át közösen alkossanak a hazai dalszerzőkkel.

Az Artisjus évente szervezi meg Budapesten nemzetközi dalszerző táborát. Célja a magyar zenei export fellendítése, valamint a hazai és külföldi szerzők közötti együttműködés ösztönzése.

Az ABBA-tag Björn Ulvaeus kezdeményezéséből született svéd dalszerző tábor Magyarországon rendezett eseményei után 2020-tól a szerzői egyesületnek immár saját dalszerző tábora van Artisjus Songwriting Camp néven, amelyre eddig tizenhét országból érkeztek dalszerzők.

Az Artisjus adatai alapján tíz év alatt több mint négyezer olyan dal született, amely magyar és külföldi dalszerző koprodukciója volt. Az elmúlt évtizedet tekintve az összes újonnan született magyar dal 2,3 százalékának megírásában működött közre legalább egy külföldi szerző.

Idén először lesz svájci résztvevője a programnak. Rajta kívül Ausztriából, Csehországból, az Egyesült Államokból, Hollandiából, Horvátországból, Lengyelországból, Lettországból, Norvégiából, Szlovákiából és Ukrajnából érkeztek dalszerzők Budapestre, akik hazai kollégáikkal nyolc produceri stúdióban merülhetnek el a kreatív munkában. A huszonegy résztvevő naponta változó felállású, háromfős csapatokban dolgozik azon, hogy egy-egy dalkezdemény vagy kész dal szülessen.

Az első napon a résztvevőknek olyan egyedi zenét kell írniuk, amilyet jó eséllyel a mesterséges intelligencia nem lenne képes: törekedniük kell a szokatlan, újszerű hangzásokra, például a természetből felvett effektekkel. A második napon a nemrég Majkával közös dallal jelentkező Kaly Rolandnak, valamint Juhos Zsófinak írnak új dalt a csapatok. A tábor utolsó napján az EFOTT fesztivál egyik himnuszát alkotják meg közösen a magyar és külföldi szerzők.

A tábor szervezője és állandó résztvevője Czutor Zoltán, a Belmondo dalszerző-frontembere, az Artisjus Egyesület elnökségi tagja és Johnny K. Palmer dalszerző-énekes.

A nyolc magyar résztvevő között van Patocska Olivér, az OliverFromEarth frontembere, aki szerzőként dolgozott már együtt Wolf Katival, Rácz Gergővel, Freddie-vel, Vastag Csabával, Opitz Barbival és Dér Henivel. Szintén ott lesz a Berklee College of Music egyetemen diplomázott Gyarmati Fanny gitáros, aki például Ohnodyval és Noirával dolgozott együtt; Csapó Krisztián (KRIZ) jazzharsonaművész; Fegyverneky Levente, a trip-hop fellendítésén dolgozó énekes; Dóczi Péter (TOWPE) producer; Törőcsik Hanna (Kozmofobe) producer; valamint Hildebrand Dorothea és Hugai Dominika énekes.

A tábor külföldi résztvevője az idei Eurovíziós Dalfesztivál osztrák versenyzője, Teodora Spiric (TEYA); Lettországból Kaspars Ansons; Horvátországból Vinko Cemeras; Tammy Niznanska, a Youniverse frontembere, aki 2020-ban az év művésze és az év énekese lett Szlovákiában; valamint a svájci Dana Burkhard (DANA), akinek első albumát nemrég a Swiss Music Awardra jelölték.

Képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock