„A Modem nyitott, folytonosan formálódó múzeum” – Interjú Don Tamással

Nagy sikerrel futott márciusban záródó, 30+ című kísérleti múzeumpedagógiai programjuk, most pedig máris újabb indul, amely a kortárs múzeum szerepével foglalkozik. Erről és a Modem céljairól Don Tamás kurátort kérdeztük.

Kevesen tudnak arról, hogy a Modemnek saját gyűjteménye is van.

Debrecen kapcsán mindenkinek az Antal–Lusztig-gyűjtemény ugrik be elsőként, amelynek bizonyos részeit időről időre bemutatja a Modem. Az intézménynek azonban van saját gyűjteménye is, ami 2006 óta gyarapszik. A kollekció gerincét a debreceni nemzetközi művésztelepen készült alkotások adják, de előfordul, hogy bizonyos kiállítások apropóján ajándékozás útján is bekerül egy-egy műtárgy. Tehát nem koncepciózusan bővülő, hanem organikusan épülő anyagról van szó.

Hogyan válhat ez az anyag a nagyközönség számára láthatóvá?

A bemutatás egyik és talán legevidensebb módja kiállítások rendezése. A Modem első gyűjteményi tárlata, a Vonal mentén 2019-ben volt, Süli-Zakar Szabolcs rendezte. Ez aztán Stuttgartban, az ottani magyar intézetben is bemutatkozott. A Covid idején Koroknai Edit ötlete alapján, Art unboxed címmel beszélgetéssorozatot rendeztünk. Minden alkalommal két-két olyan alkotóval beszélgettünk, akiktől van művünk a gyűjteményben. Újabban pedig a belső udvar és a kávézó között intim kiállítóteret alakítottunk ki, ahol 12 műalkotást mutatunk be a gyűjteményünkből. E kamaratárlat címe szintén a Vonal mentén, a kurátora Süli-Zakar Szabolcs.

A kiindulópont a műtárgy, a foglalkozás célja a résztvevők horizontjának tágítása, gondolkodásának formálása.

Társadalmi és történelmi kontextusban vizsgáljuk a műveket, így sokféle irányba el lehet kalandozni a másfél óra alatt. A 30+ célja nemcsak az, hogy a kortárs művészetet közelebb vigyük az emberekhez, hanem az is, hogy erősítsük bennük a kritikai gondolkodást.

Hogyan folytatható ez a program?

Nagy eredménye az a pedagógiai segédtankönyv, ami hamarosan elérhető lesz. Középiskolai és egyetemi tanároknak kínál segítséget ahhoz, hogy a kortárs művészetet vonzóbbá tegyék a diákok számára.

Közben pedig új edukációs programot indítunk a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrummal és olyan külsős pedagógusokkal, művészetközvetítőkkel együttműködve, akikkel különböző pedagógiai projektekben már dolgoztunk együtt. Puszt Zsófiával, Váradi Emesével, Varga Krisztinával és lelkes egyetemistákkal próbáljuk a résztvevőket a múzeum szerepéről elgondolkodtatni. Az egyik kiindulópontunk a Smile című projektünk volt, amelyben a fotó médiumát használva diákokkal dolgoztunk. Arra kértük őket, hogy találjanak olyan témát, amihez mindannyian tudnak kapcsolódni, majd járják körül. A boldogságot választották, és olyan képeket készítettek, amelyek jól leírják a boldogságfogalmukat. Az elkészült munkákból kiállítást rendeztünk.

A mostani projektben min lesz a fókusz?

Különböző helyi csoportokkal fogunk dolgozni: a Modemben nyugdíjasok és debreceni egyetemisták, a Ferenczy Múzeumban pedig az intézmény pénzügyi munkatársai, a helyi szakgimnázium diákjai és a családsegítő központ munkatársai alkotnak egyet-egyet. A foglalkozások workshop formájában zajlanak majd, és az a cél, hogy a csoportokat bevonjuk a múzeum mindennapi munkájába, aztán a segítségükkel úgy alakítsuk az intézményt, hogy szívesen járjanak hozzánk.

Hogyan zajlanak majd ezek az alkalmak, hogyan lehet őket jól csinálni?

Egy foglalkozás mostanra már lezajlott az egyetemistákból álló csoporttal. Külön öröm, hogy velük foglalkozhatunk, hiszen évtizedek óta probléma, hogy ezt a generációt nehezen tudjuk megszólítani. A Modem és a Debreceni Egyetem közötti távolság áthidalhatatlannak tűnik, emiatt igyekszünk az egyes tanszékekkel kiemelten együtt dolgozni.

Első alkalommal a személyes múzeumi tapasztalataikat osztották meg egymással a résztvevők. Elmondták, hogy milyen sűrűn járnak múzeumba, hogyan érzik magukat ezekben az intézményekben, aztán arról beszélgettünk, hogy szerintük milyen lenne az ideális múzeum.

Hogyan kapcsolódik ez a Modem gyűjteményéhez?

A projekt kiállításokban fog kicsúcsosodni. Minden debreceni és szentendrei csoport kurál egy-egy tárlatot, amelyre három-három műtárgyat választanak ki az adott gyűjteményből. Ezeket aztán különböző személyes tárgyakkal egészítik ki. A tárlatokat a csoportok valósítják meg, mi csak mediátorként veszünk részt a folyamatban.

Ahogy erről mesélsz, nekem úgy tűnik, hogy ez a projekt nemcsak a közönségetek edukációját célozza, hanem azt is, hogy a múzeum szélesebb réteg számára legyen vonzó.

Az együttműködés fontos kulcsszó, hiszen az is szándékunk, hogy a debreceni közönség mentális térképére még markánsabban felkerüljön a Modem. Azt szeretnénk, hogy az intézmény minél inkább a városi szövet részévé váljon. Közösségi térré, ahová nemcsak a kiállítások vagy a programok miatt érdemes elmenni, hanem akár kávézni vagy olvasni is.

Mennyire alapul ez a projekt a tudásmegosztáson?

Maximálisan törekszünk erre. A projektek során mi magunk is formálódunk, sok tapasztalatot szerzünk, ami nagymértékben befolyásolja a későbbi munkánkat. Azáltal, hogy megismerjük a közönségünket, és felmérjük az igényeit, olyan tapasztalatokat szerzünk, amelyeket a későbbi projektjeink, kiállításaink tervezése során kamatoztatni tudunk. Az efféle együttműködésekben van a jövő.

A Modem évek óta intenzíven dolgozik azon, hogy leépítse a kortárs művészetre vagy múzeumra vonatkozó negatív sztereotípiákat.

Az embereknek általában nincsenek jó élményeik a múzeumokról és a kortárs művészetről, ezért nincs egyszerű dolgunk. Sokféle stratégiával igyekszünk bevonni őket a múzeumi munkába, vonzóvá tenni számukra a múzeumlátogatást.

2019-ben Mélyi Józseffel és Szabics Ágnessel elkezdtük 30+ című kísérleti múzeumpedagógiai programunkat. 1989 és 2020 között minden évből kiválasztottuk egy-egy kortárs magyar művész egy-egy alkotását, majd szakembereket arra kértünk, hogy írjanak róluk. A művek köré aztán foglalkozások épültek, amik eleinte az általános iskolásokat és a gimnazistákat célozták meg, a Covid beköszöntével, az online térben  azonban már az egyetemistákat és a felnőtteket is el tudtuk érni. A program műtárgyspecifikus. Kilencven percen át egyetlen alkotásról gondolkodunk egy feladat megoldása révén, a mű és az alkotó gondolkodásának mélyebb megértésére törekedve. Nagyon fontos, hogy a foglalkozás során nem teszek direkt állításokat. A kérdésfelvetés a fontos és az, hogy a résztvevők megoszthassák egymással a gondolataikat. Szintén jó stratégia a különféle művészeti ágak bevonása és más tudományterületek becsatornázása. Ha visszanézzük a modemes kiállításokat, sok olyan van, amelyre ez jellemző. Süli-Zakar Szabolcs építészekkel, szociológusokkal együttműködve valósította meg a Panel című tárlatot, a Családi okok miatt pedig pszichológusok és történészek segítségével jött létre. Polarizmus című tárlatunkat jellemezte leginkább ez a szemlélet, amelynek popzene, dokumentumfilm, képzőművészet és kortárs tánc egyaránt része volt.

Miért fontos a lokális és országos intézményekkel való együttműködés?

A Modemnek az a hosszú távú terve, hogy Debrecen városi szövetének aktív részese és a hazai kortárs képzőművészeti intézményrendszer egyik legfontosabb helyszíne legyen. Mindkettőn kéz a kézben kell dolgozni, ami nem egyszerű. Sokféle ötletünk van. Török Gábor Krisztián kurátor kollégám Szociális akupunktúra című közönség részvételi projektje szintén a helyi közösségek és több egyetemi tanszék bevonásával, a kultúrával összefüggésben foglalkozik majd Debrecen város lakóinak jóllétével. Budapesti közönségünknek szól ModemSpot című eseménysorozatunk, amely a BarabásiLab terében zajlik. Ott az elmúlt félévben a MOME és a Képzőművészeti Egyetem hallgatói számára tartottunk workshopokat a kurátorságról.

A Déri Múzeummal is együttműködünk: az elmúlt években több szakkatalógus jelent meg a gondozásukban az Antal–Lusztig-gyűjtemény képzőművészeti anyagából, a kiállítási feladatokat a Modem vállalta. Most is épp ennek az együttműködésnek a részeként nyílt nálunk tárlat az alföldi iskolának a gyűjteményben szereplő és hamarosan szakkatalógus formájában megjelenő anyagából. Idén nagy feladata a Modem csapatának, hogy a gyűjtemény kortárs szekciójának – amely több száz művet jelent – megkezdje a feldolgozását, majd kiállítás formájában a közönség elé tárja az alkotásait.