Degusztációs múzeumi menü – A debreceni Déri Múzeum

A névadó

Déri Frigyes gyáros és műgyűjtő 1852-ben született Bácskában. Apja, Déri Károly (Deutsch Mór) a katonai pályát cserélte gazdálkodásra és kereskedelemre. Gyermekei jövője érdekében, az iskolalehetőségek miatt költözött a család Bajára, majd az 1870-es években Bécsbe, ahol selyemgyárat hozott létre. A nagy átkeresztelkedési hullám idején katolizáltak és vették fel a Déri családnevet.

Déri Frigyes kereskedelmi érettségit tett, Bécsben textilipari szakiskolát végzett, mellette textilgyárakban dolgozott, majd Németországban tett tanulmányutat. A monarchia egyik legsikeresebb és szakmailag legelismertebb textilipari vállalkozója lett. Az osztrák kereskedelmi és iparkamara képviseletében utazott az 1878-as párizsi világkiállításra, a magyar kereskedelmi miniszter pedig a magyarországi selyemhernyó-tenyésztés ügyében kérte tanácsát. Jelentős vagyont szerzett.

Úgy vélte, nem a jó, hanem az értelmes és hasznos élethez szükséges a vagyon, amelyet értékes könyv- és műgyűjtemény létrehozására költött.

Művelődés iránti igénye nem volt egyedülálló a családban: testvére volt Déri Kálmán festőművész és Déri Miksa mérnök, feltaláló is.

A klasszikus polgári eszmények jegyében a honpolgári hűséget és a köz szolgálatát is fontosnak tartotta. Baján közművelődési könyvtárat hozott létre, segítette a Jókai-szobor felállítását, a Benczúr-album kiadatását, támogatta a Szépművészeti és Néprajzi Múzeumot, valamint a debreceni Református Kollégiumot.

Műgyűjtésének első korszakában a kor divatja vezette: stájerországi kastélyának termeit különböző történeti korokból származó tárgyakkal zsúfolta tele. Felesége váratlan halála után eladta a kastélyt és műtárgyai többségét. 1912-ben újrakezdte a gyűjtést, a tárgyak díszítő funkcióját felülírta a tudományos érték, és a gyűjteményt szakértők segítségével úgy alakította ki, hogy azok tükrözzék az emberi művelődés és civilizáció fejlődését. A gyűjtemény katalógusát 1922-ben saját illusztrációival jelentette meg. „A magyarság iránti igaz szeretettel és jóakarattal adom át az ideiglenes lajstromot a nyilvánosságnak” – írta a bevezetőben, utalva arra, hogy a kiadvány célja elsődlegesen a tudományos ismeretterjesztés.

A hatalmas anyagot – amely a könyveket, kéziratokat, metszeteket és érméket leszámítva ötezer darabból állt – 1920-ban felajánlotta a magyar államnak. Kezdetben Bajának szánta, érdeklődése azonban Czakó Elemér helyettes államtitkár és Haller István közoktatásügyi miniszter tanácsára Debrecen felé fordult. Amikor a városba látogatott, a városi múzeum és képtár, a közművelődési könyvtár, a Nagyerdőn épülő tudományegyetem láttán egyértelmű lett számára, hogy a gyűjteményt Debrecennek adományozza.

1923-ban jelentős anyagi támogatást nyújtott a múzeum megépítéséhez. Az alapkőletételen még részt vett, a megnyitót azonban már nem érte meg Déri Frigyes. 1924. október 27-én halt meg.

A múzeum megnyitása

A debreceni városi múzeum alapítása száz évvel követte az első magyar múzeum létesítését. Az intézmény Löfkovics Artúr ékszerész-műgyűjtő adományából alakult 1902-ben. Először a volt Gazdasági Akadémiában (ma Füvészkert utcai iskola) kapott két szobát, majd 1905-ben a Hatvan utcába költözött.

1925. június 25-én a városi közgyűlés 1.800.000 pengőt szavazott meg a múzeum felépítésére, és intézkedett a Déri-gyűjtemény átvételéről és Debrecenbe szállításáról. A múzeum építése az egykori Füvészkertben, Györgyi Dénes és Münnich Aladár építészek már korábban meglévő terve alapján, 1926 februárjában indult meg. Az épület, követve Déri Frigyes elképzeléseit, kultúrpalota jellegű, azaz helyet biztosított a múzeumnak, a közművelődési könyvtárnak és a város reprezentatív előadótermének. Az épületet díszítő szobrok, a Régészet, a Tudomány, a Művészet és a Néprajz szimbólumai Medgyessy Ferenc alkotásai.

A Déri Múzeum – természettudományi, régészeti, történeti, néprajzi, művészettörténeti, iparművészeti, irodalomtörténeti, numizmatikai gyűjteményekkel, adattárakkal, fotótárral, tudományos szakkönyvtárral – 1930. május 25-én, országos ünnepély keretében nyílt meg.

A múzeum ma

Az egymásból nyíló termek kötött útvonalon járhatók be, amit átjárókkal, alternatív letérőkkel rövidíteni nem lehet, ennek pedig az a következménye, hogy muszáj végignéznünk a tárlatot. Ez egyébként akkor sem fárasztó, amikor minden gyűjtemény látogatható, mert a tematikus sokszínűség miatt mindenből kapunk egy kicsit. Mintha egy múzeumi degusztációs menüt szolgálnának fel, nekünk, látogatóknak pedig csak annyi a dolgunk, hogy kóstolgassunk. A mennyiség is befogadható – még akkor is, amikor a múzeum minden terme nyitva van. Most ugyanis a régi képtár utolsó termét egy nejlonfólia zárja le. Nem kell ahhoz parfümőrnek lenni, hogy a friss festék szagát megérezzük, ami nem véletlen, hiszen épp átalakítják a Debrecen várostörténetét bemutató állandó kiállítást. Az eddigi kronologikus és a korábbi korszellemnek megfelelően statikus tárlatot nem egyszerűen tematikusan rendezik újra arra választ keresve, mi teszi a cívisidentitást, hanem a 21. századi látogatói elvárásoknak megfelelően teszik informatívvá.

Az első állandó kiállítási egység címe A Csillagos Ég Lakói.

Éjszín a plafon, rajta csillagképek világítanak, a tárlókban a múzeum gyűjtőterületén az elmúlt két évtizedben végzett ásatások során előkerült tárgyak. Többezer éves az időutazás, Kr. e. 5500 körültől indul, és a honfoglalás koráig tart, fókuszában pedig a halálhoz kötődő általános emberi és társadalmi jelenségek állnak. Diorámák, érintőképernyőn elérhető extra információk, az eredeti állapotnak megfelelően elrendezett sírok segítenek abban, hogy megértsük, hogyan éltek és haltak eleink. Kiderül, milyen hatással voltak a temetkezési formákra a környezeti adottságok, vagy hogyan találunk jeleket a társadalmi berendezkedésre a temetkezési szokásokban.

A terem közepén nyíló életfából szűk lépcsőkön fölfelé lépdelve egy homokszínre festett egyiptomi sírkamrába érünk. Itt semmi átverés nincs, teljesen igazi minden: Déri Frigyes mintegy négyszáz darabból álló gyűjteménye komoly szakmai értéket képvisel. Azt nem tudni, járt-e a piramisok földjén, de az biztos, hogy a tárgyak legnagyobb részét az Osztrák–Magyar Monarchia egykori kairói főkonzuljának özvegyétől vásárolta meg. A gyűjteményt pedig a néhai von Cischini úr, a kor egyik legismertebb egyiptológusának tanácsai alapján állította össze. A kiállítótér közepén található egy papi szarkofág és múmia – ez Ferenc Ferdinánd főherceg világ körüli hajóútjáról érkezett Bécsbe, majd Budapestre –, amelyről 1988-ig azt hitték, férfi, aztán radiológiai vizsgálatoknak vetették alá, és módosították az addig biztosnak hitt nemet.

2012-ben ismét megvizsgálták a múmiát egy jóval korszerűbb CT-diagnosztikai eszközzel. Ekkor a Kenézy Kórház, illetve az egyetem orvosai, kutatói megerősítették az eredeti feltevést, mely szerint múmiánk férfi. Akkorra már az is kiderült, a Kr. e. IV. században Ahmimban eltemetett Hor, azaz a múmia apja a királyi szobrok felügyelője, anyja pedig templomi táncosnő volt, így lett belőle pap, örökölve címet és rangot. A vizsgálatról falitabló emlékezik meg. Alatta egészen bizarrul néz ki az odainstallált ágy, pláne, miután a mumifikálás mikéntjét megismerhetik az érdeklődők.

Az ókori Egyiptom után egy hasonlóan egzotikus, bár közelebbi korból származó világot ismerhet meg a látogató Déri Frigyes nemzetközi mércével szintén jelentősnek számító japán gyűjteménye által. Ezt a részleget is atmoszférateremtő módon rendezték be: egy Edo-kori (1603–1867) szamuráj udvarház mindennapjaiba kapunk bepillantást harci eszközöktől a teaszertartás kellékeiig, hétköznapi öltözékektől az írásművészet eszközeiig.

A fegyvereket különös szempont szerint gyűjtötte Déri Frigyes: az volt a célja, hogy minél több és minél változatosabb harci eszközzel gyarapítsa a gyűjteményt. Ennek megfelelően egészen eklektikusak a tárlók az európai, oszmán és távol-keleti szúró, vágó, kaszaboló és lőfegyverekkel, illetve sodronyingtől páncélig mindenféle védő (vagy legalábbis annak szánt, aztán ki tudja, mennyire hatékony) ruházattal.

A magyar festészetben, azon belül is leginkább a táj- és életképekben fontos szerepet játszottak az alföldi festők, ebben a szolnoki művésztelep járt élen. A 20. század eleji táj- és zsánerképek, Ferenczy István, Hollósy Simon, Csók István, Nagy István, Fényes Adolf, Iványi Grünwald Béla munkái után a régi képtáré a következő szekció.

A régi képtárat egykor Petrovics Elek és Csányi Károly segítségével válogatták össze a Szépművészeti Múzeum és a Déri-gyűjtemény anyagából.

A termek fényei visszafogottabban világítják meg a 17–19. századi festményeket, ennek megfelelően a valóságosnál komorabbnak tűnnek a virágos, gyümölcsös, zöldséges, lelőtt állatos és más konyhaasztali csendéletek. A nemzeti romantikát betyáros, cigányos, lakodalomban mulató Csokonait ábrázoló életképek képviselik, majd ünneplőbe öltözött, öntudatos tekintetű arisztokrata és polgár hölgyek és urak néznek ránk, a 19. század elejéről még a valósághoz képest idealizáltan, az ’50-es évektől jóval valósághűbben, ráncokat, hibákat felvállalva. Kész kis társadalomtörténet! Barabás Miklós biedermeier portréival szemben folytatódik a történelemóra. Madarász Viktor, Orlai Petrich Soma, Benczúr Gyula, Than Mór, Székely Bertalan művei illusztrálják a régmúlt eseményeit, az Árpád-házi királyok és Mátyás korából, a török–magyar csaták idejéből merítve témát, hogy a szabadságharc bukása után a múlt példájával utaljanak az elveszett dicsőségre.

Ugyanitt a múzeum jelentős érmegyűjteményének legizgalmasabb darabjait a szöveges ismeretterjesztést elmélyítő képzettársítással, hol játékosan illusztratív, hol pedig absztrakt módon állították ki; Thaly Kálmán Bocskai-érméjét a Rákóczi-szabadságharc zászlójával díszített diorámába, Szulejmán aranyát a szultán plexiből kivágott türbéjének közepébe helyezték.

A Munkácsy-trilógia

Bár a régi képtárban is találunk képet Munkácsy Mihálytól, a Déri Múzeumot valószínűleg a legtöbben az itt kiállított trilógiáról ismerik.

A terem ajtajáról nem gondolnánk, hogy mögötte a múzeum legnagyobb dobása kapott itt helyet. Semmi extra zsilipelés, olyan, mint bármelyik más, száz évvel ezelőtt épült közintézmény, egyetem vagy városháza ajtaja. Mögötte azonban egészen mellbevágó látvány a három monumentális festmény, a Krisztus szenvedéstörténetét ábrázoló Krisztus Pilátus előtt (1881), a Golgota (1884) és az Ecce homo (1896), amelyeket maga Munkácsy sem látott együtt.

Az Ecce homo a megnyitás óta a múzeum tulajdona. A Golgotát 1887-ben Munkácsy galeristájától vette meg John Wanamaker, az ő örököseitől 1988-ban vásárlás útján került Julian Beckhez. A kép 1991-ben érkezett Budapestre, majd 1993. augusztus 20-án az Ecce homóval együtt állították ki Debrecenben. A képet 2004-ben Pákh Imre vette meg, tőle a magyar kormány 2018 végén vásárolta meg, kezelési joga a Déri Múzeumé lett.

A Krisztus Pilátus előtt története kalandos. Forbáth Péter orvosprofesszor Torontóban, a helyi opera próbatermében talált rá. Hazahozták, restaurálták, 1995. augusztus 25-én kiállították. Tulajdonosa, Joseph Tanenbaum azonban Hamilton város galériájának ajándékozta a képet. A Déri Múzeummal kölcsönszerződést kötöttek, végül a Magyar Nemzeti Bank Értéktárprogramja vásárolta meg a műalkotást, amely ötévente meghosszabbítható tartós letétként látható.

Egészen aprónak érzi magát az ember a három, komor realizmusával felzaklató hatású kép előtt. Két friss „élményfejlesztés” érinti a Munkácsy-trilógiát: egy bibliai szövegekkel dúsított, illetve egy klasszikus zenével (Bach Máté-passiója, gregorián ének, Bartók Allegro barbarója, Mozart Requiemjének Lacrimosa tétele, Kodály Stabat matere és Stravinsky Zsoltárszimfóniájának 3. tétele) kombinált fény- és hangjáték. Arról nem tudok beszámolni, milyen szellemi vagy érzéki hatással bírnak.

Időszakos kiállítások

Jelenleg három időszaki tárlat várja a látogatókat.

A kupolateremben és a galériában a kárpát-medencei vikingek életébe kaphatnak bepillantást a látogatók. Ez a mondat egyáltalán nem átverés, ugyanis 750 és 1050 között Skandinávia területéről folyamatosan támadták Európa hozzájuk képest oly távoli területeit is, mint Hispánia vagy épp a Kaszpi-tenger vidéke, utazásaik során Új-Fundlandtól Arábiáig mintegy 37 országba jutottak el.

Azt az izgalmas kereskedelmi és politikai kapcsolati hálót, amely a viking kort, a korai magyar és skandináv viszonyokat jellemzi, a hajdú-bihari ásatásokon előkerült leletek, továbbá 19 intézménytől kölcsönzött tárgyak, fegyverek és más használati eszközök segítségével térképezi fel a kiállítás, amelynek középpontjában a Déri Múzeum gyűjteményében található, Nemijában előkerült korai rusz sisak áll. Az infotainment sem marad el: fikciós dokumentumfilm megy a kiállításban, beavatnak az archeometallurgia rejtelmeibe, az MTA Atommagkutató Intézet Örökségtudományi Laboratóriumának munkatársai pedig a kormeghatározás mikéntjét szemléltetik.

A Réunion – Egy sziget anatómiája Franciaország tengeren túli megyéjét mutatja be. A vulkáni sziget az Indiai-óceánban, Madagaszkártól keletre található, ezt utazta be Mező Szilveszter debreceni muzeológus. 2006-ban jelent meg Óceánba pottyant édenkert – Réunion története és földrajza című útikönyve. A Déri Múzeumban látható tárlat egyszerre szubjektív és objektív, a kiállított fotókból és használati tárgyakból a személyes és a földrajztudós kutatói attitűdje egyaránt érezhető. A Nagyerdő élővilágát bemutató állandó tárlatnak izgalmas egyensúlya ez az időszakos kiállítás.

A Petőfi-emlékévhez egy múzeumpedagógiai tárlat kapcsolódik.

Egészen meglepő helyre tették: az állandó kiállítás és a kupolaterem közötti átjáróba. Már ebből is kitűnik, egyáltalán nem  klasszikus kiállítás a Színről színre Petőfi, amely Petőfi három nagy civil szerepére, a színészre, a költőre és a katonára utal. És ha már színek: a kalandjátékban a piros, a fehér és a zöld út választható, rajtuk végighaladva pedig nem csupán az a híres debreceni tél vagy Orlai Petrich Soma portréja ismerhető meg – az az enteriőr ihlette egyébként a központi installációt –, de Petőfi Sándor Debrecenhez fűződő komplex viszonya is az említett három szerepből vizsgálva. Az utakhoz történetek, a történetekhez debreceni helyszínek, a helyszínekhez pedig műtárgyak kapcsolódnak. A relikviák: Prielle Kornélia zsebkendője, a K. J. kisasszony emlékkönyvébe című vers, valamint egy elismervény, amely a költő kardjának kiállításra történő átvételét tanúsítja. A történeteknek nézzenek utána!

„Minden tapintható, ami nincs a falon” – bátorítja az egyéni látogatókat is a teremőr hölgy. Csoportban kétségkívül jóval izgalmasabb és gyorsabb a kódfejtés, de azért egyedül sem rossz ez a kalandjáték. A különböző feladatokból áll össze a betű- és számsor, amellyel az utolsó, kincset rejtő láda nyílik, ezekhez azonban verset kell olvasni, korabeli térképet kell összerakni, lehet kutatni nyomért összegyűrt versek és levelek halmában, utazóládában és ingzsebben.

Nyitókép: Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt, Ecce homo, Golgota. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI