A Nanny (Dada) című fantasztikus thriller, Nikyatu Jusu Sierra Leone-i származású amerikai rendezőnő első egész estés játékfilmje nyerte el a zsűri nagydíját a független filmek Sundance fesztiválján a Utah állambeli Park Cityben.

A fődíjas alkotás egy gazdag New York-i családnál gyermekfelvigyázóként dolgozó szenegáli illegális bevándorlóról szól, aki hátrahagyja saját gyermekét Afrikában, hogy az Egyesült Államokban kezdjen új életet. A főszereplő, a Titánok című sorozatból ismert Anna Diop maga is Szenegálban született, és gyermekként került Amerikába.

A rendezőnő arról beszélt a fesztiválon, hogy a filmek, főleg az Egyesült Államokban aránytalanul kevés figyelmet szentelnek a fekete és más színes bőrű háztartási alkalmazottaknak, akik pedig „működtetik az országot”. Mint mondta, a filmjével ő olyan nőkre akarja felhívni a figyelmet, akiknek története a perifériára szorul más nőkéhez képest.

A legjobb amerikai dokumentumfilmnek Ben Klein és Violet Columbus The Exiles (Száműzöttek) című alkotását találták, amelyben egy, az 1989. évi Tienanmen téri mészárlásról dokumentumfilmet forgató rendezőnő felkutatja a diáklázadás három külföldre menekült vezetőjét, hogy befejezhesse művét.

A Világmozi kategóriában az Utama című, egy idős őslakos házaspárról szóló bolíviai filmdrámát jutalmazta díjjal a zsűri. A legjobb nemzetközi dokumentumfilm címmel az All That Breathes (Minden, ami lélegzik) című, környezetvédelmi témájú indiai filmet ismerték el.

A közönség fődíját a bebörtönzött orosz ellenzéki vezetőről szóló, Navalnij című amerikai dokumentumdráma nyerte el. Az amerikai játékfilmek közül a közönségnek a legjobban a Cha Cha Real Smooth tetszett, Dakota Johnsonnal a főszerepben.

A versenyprogramban először indult egy magyar produkció, Csuja László és Nemes Anna közös rendezése, a Csonka Eszter testépítő-világbajnok főszereplésével forgatott, Szelíd című alkotás.

A pandémia miatt a Robert Redford által alapított fesztivált idén csaknem teljes egészében online rendezték meg, a díjazottakat is egy virtuális gálán jelentették be pénteken. A vasárnap véget érő seregszemlén több mint 80 játékfilmet és 60 rövidfilmet mutattak be. A Sundace fesztivál a kisebb filmes produkciók számára ugródeszkát jelenthet a szélesebb közönség eléréséhez.

Nyitókép: Nanny. Fotó: AP