Ez az este az írott szó és a dialógus ünnepe. A nyom hagyásának ünnepe.
A programok az írás aktusa köré szerveződnek – legyen az vers, levél, napló vagy akár egy cetli. Az Írók gyűjteményei – A tárgyak társasága című kiállításon az irodalom nagyjainak legszemélyesebb tárgyai között bóklászhatunk: nyakkendők, naplók, plüssállatok és más apróságok sorakoznak, amelyeket egykor az alkotók közel éreztek magukhoz. Ezeken keresztül nekünk is új út nyílhat a megismerésük felé – ha nyitottak vagyunk egy kis fantáziajátékra.
Ha már tárgyak és képzelet: a Szépvilág remix pop-art kiállításban a 19. és a 21. század kerül egymás mellé – vagy időnként épp szembe. Korabeli életképek és jelenkori, hiperperszonalizált tárgyak találkoznak. A kiállítás friss és játékos, miközben izgalmas kérdéseket vet fel: személyességről, identitásról, formáról.
Az este során kortárs alkotók szubjektív tárlatvezetései hoznak új perspektívát az aktuális kiállításokhoz. A Költő lenni vagy nem lenni című állandó Petőfi-kiállításon személyes kapcsolódásokon keresztül találhatunk új utakat a költőhöz. (Nem mellesleg az épületben található az a nyomdagép is, amelyen 1848. március 15-én a 12 pontot nyomtatták.) Innen természetesen mozdulunk tovább a tárgyaktól a szövegekig, az emléktől az önreflexióig – és azon keresztül a naplóhoz.
A Halálom esetén elégetendő! című kiállítás az írók talán legszemélyesebb tárgyainak világába vezet be: a naplókba. Olyan írásokba, amelyeket nem mindig a nyilvánosságnak szántak, mégis tanúskodnak egy korról, egy alkotói folyamatról, egy belső világ működéséről.
De a naplóírás nemcsak dokumentáció, hanem belső munka is. A Mélylevegő Projekt előadása — Így naplózz, hogy közelebb kerülj önmagadhoz — megmutatja, hogyan lehet az írás a mentális egészség eszköze: segíthet rendszerezni az érzéseket, visszatérni a testhez, gondolatokat formálni a kuszaságban.
A PánikCentrum Írásban oldódó szorongás című előadásában szövegek, önarcképek, pszichológia és művészet találkozik: Kafka, Csáth Géza, Munch, József Attila portréján keresztül nyerhetünk bepillantást az alkotók belső feszültségeibe, gondolataiba és vágyaiba.
Az est folyamán dialógusba lépő naplókkal is találkozunk. A „Te másoknak írtad a naplót, én neked” című felolvasóesten Márai Sándor és felesége, Lola írásait állítják egymás mellé. Egy házasság, két eltérő hang: Márai íróként, reflektáltan, a nyilvánosság tudatában ír; Lola leginkább magának, merengve a legintimebb dolgokról. A párbeszédbe állított naplókon keresztül pillanthatunk be egy több mint fél évszázados kapcsolat legkülönfélébb pillanataiba.
Talán Márai volt előrelátóbb — sok napló valóban a nyilvánosság elé került, és ha elég nimbusz övezi az írót, olykor még a környezetének írásai is megmaradnak —, de talán még a bevásárlólistái is. Ennek morális boncolgatása meghaladja e szöveg hatáskörét, az viszont biztos, hogy a kutatók számára mindez valóságos aranybánya. A Jókai és a nők című beszélgetésben Szécsi Noémi és László Ferenc arra keresik a választ, mit mondanak a nők Jókairól – és mit mond Jókai a nőkről. A hagyaték apró darabjai — levelek, naplók, cetlik — egyre közelebb visznek bennünket nemcsak az írói világhoz, hanem azokhoz a nőkhöz is, akiknek az élete, érzései, civódásai nemcsak keretezték, de alakították is Jókai életét és műveit, és ahhoz, hogy milyen volt a nők élete és szerepe a társadalomban (késői műveiben már női orvosok is megjelennek.)
Ez az este arról szól, hogy az írás nemcsak forma és eszköz, hanem viszony. Önmagunkhoz, másokhoz, a múlthoz, jelenhez, sőt, a jövőhöz is. Az írás nyomot hagy — nemcsak a papíron, hanem egymásban, az emlékezetben, és időnként a kollektív történeteinkben is.
