A hazai németség kitelepítéséről szól a szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn, DBU) új darabja, amely egy család történetén keresztül mutatja be az eseményeket.

A Nehéz csomag című előadás, amely egy jelenetekbe rendezett „audioséta”, a magyarországi németek életének döntő pillanatait mutatja be az 1941-es népszámlálástól az 1946-os kitelepítésig. „Részeseivé válunk egy magyarországi német család életének, átérezhetjük a családtagok közötti ellentéteket, kételyeiket, fájdalmaikat, emlékeiket, és átélhetjük a megérkezést Németországba” – írta a színház a bemutatóról, amelyet – betegség miatt – február 25-ről március 19-re halasztottak.

A mű történelmi forrásokon és a Magyarországról kitelepített németekkel és leszármazottaikkal folytatott beszélgetéseken alapul – mondta Lotz Katalin, a DBU igazgatója. Ismertetése szerint az audiosétán a nézők fejhallgatón keresztül hallhatják a színészeknek a próbákon felvett hangját, illetve aláfestő zenét és az atmoszférát érzékeltető hangokat. A színészek néhány jelenetben szinkronként rájátszanak a szövegre, a legtöbb esetben azonban csak mozgással fejezik ki a történetet, az érzelmeket, ami filmszerűséget kölcsönöz az előadásnak.

A darab azért is szokatlan lesz, mert a színházban kezdődik, majd a szekszárdi belváros három helyszínén folytatódik, ahová a közönség szintén fejhallgatóval követi a társulatot, majd visszatér a színházba. Lesz egy olyan helyszín is, amely egy vagont idéz fel, amellyel a család elhagyja Magyarországot. „Az előadásban megjelenő fiktív családon belül is másképp gondolkoznak a németségről, a háború alatti politikai helyzetről. Mindannyian áldozatai lesznek a háborúnak vagy a kitelepítésnek” – mondta Lotz Katalin.

A produkciót a bretzfeldi Budaörser Heimatsmuseummal együttműködve hozták létre. 1946-ban Budaörsről indult el a kitelepítettek első csoportja, amelynek tagjait a baden-württembergi Bretzfeldbe szállították. A darabban felhasználták a Magyarországról érkezett bretzfeldiekkel, illetve leszármazottaikkal készült interjúk anyagát is.

Az előadást Clemens Bechtel rendezi, aki korábban színpadra vitt a Stasi-aktákon alapuló, hasonlóan dokumentarista előadást Németországban. A DBU azt tervezi, hogy múzeumokban – elsőként a budaörsi Jakob Bleyer Heimatmuseumban, ez év szeptemberében pedig Bretzfeldben – is bemutatja a darabot – mondta a DBU igazgatója.

Nyitókép forrása: a színház Facebook-oldala