Magyarország nemzeti parkjairól készült dokumentumfilmeket, valamint egy imázsfilmet és a parkokat bemutató exkluzív albumot adott át Kovács Zoltán, az Egy a természettel – Vadászati és természeti világkiállítás kormánybiztosa kedden Budapesten a nemzeti parki igazgatóságok vezetőinek.

A Magyarország tíz nemzeti parkját egyenként bemutató filmek, a parkokról készült imázsfilm, valamint a reprezentatív album a világkiállításra készültek – idézte fel Kovács Zoltán, kiemelve, hogy a filmes szempontból is igényes dokumentumfilmek és az album felhasználásával a nemzeti parkok a továbbiakban is hatékonyan tudják népszerűsíteni természetvédelmi és oktatási munkájukat.

A nemzetipark-igazgatóságok hálózata a természeti és táji világra vigyáz, és ennek a bemutatását vállalta a Vadászati és természeti világkiállítás – emlékeztetett Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára, kiemelve: hazánk területének egyharmada természetközeli állapotban maradt fenn, ami európai viszonylatban kiemelkedő aránynak számít.

Felidézte, hogy a vadászati világkiállítás 3 hete alatt a D pavilonban mutatkozott be a nemzeti parkok hálózata. Mint mondta, a munka folytatásának kézzelfogható eredménye a Nemzeti parkok nagykönyve című, 400 oldalas album, amely az igazgatóságok tevékenységét mutatja be, és amelyből most ezer példányt bocsátottak a rendelkezésre a világkiállítás szervezői. Hozzátette: a bemutatófilmek mellett az összefoglaló imázsfilm a legfontosabb értékeket kiemelve összegzi a magyar táji és természeti örökséget.

Rácz András felhívta a figyelmet arra, hogy nincs még egy olyan főváros Európában, amelynek a szívében Natura 2000 terület helyezkedne el, mint Budapesten a Sashegy tetején. Kiemelte, hogy a természetvédelmi területek megőrzése, védelme, fennmaradása állandó beavatkozást igényel, amelyet a nemzeti parkok igazgatósági hálózata végez el. Tíz parkban országszerte 1400 munkatárs dolgozik azon, hogy a mozaikos élőhelyek jó állapotban maradjanak fent – mondta.

Hangsúlyozta: a magyarországi hálózat az egyik legerősebb állami, természetvédelmi rendszer, amely az ország teljes területét lefedi, és amely rendkívül sokat fejlődött az elmúlt 10-12 évben. Költségvetésük megduplázódott, míg 2010-ben 4,5 milliárd forintból, addig idén már 20 milliárd forintból gazdálkodnak, a munkatársak létszáma is duplájára emelkedett, 2010-ben mintegy 700, ma már csaknem 1400 munkatárs látja el a feladatokat.

Emelkedett az őshonos állatállomány is 45 százalékkal nőtt, egyedszámuk mára eléri a 14 ezret, az elmúlt években pedig 82 új területet nyilvánítottak védetté.

Mint mondta, a hazánkban lévő 700 ökoturisztikai létesítmény felét valamelyik nemzeti park igazgatósága üzemelteti, ezeken a bemutatóhelyeken évente 1,6 millió látogató fordul meg. A járványhelyzet miatt is fokozódott az érdeklődés a tanösvények iránt, de egyébként is változnak az emberek pihenési szokásai – mutatott rá.

Kovács Zoltán beszélt arról is, hogy a párizsi székhelyű világkiállítások irodája szerint sikerült megismételni az 50 évvel ezelőtti, 1971-es nemzetközi kiállítás színvonalát és sikerét. Kiemelte, hogy a rendezvény ráirányította a figyelmet olyan megosztónak tekintett kérdésre, mint a vadászat, amelyet fogyasztható és azonosulásra alkalmas formában tudtunk megmutatni – magyarázta.

Elmondta azt is, hogy a munka folytatásaként terveik szerint a kiadványokat újra publikálják, folytatják a filmes és dokumentációs tevékenységet. Jelenleg is dolgoznak azon az albumon, amely összefoglalja majd a világkiállításra való felkészülést, az ott folyó munkát és a tapasztalatokat.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt