A korábbi éveknek megfelelően a Kincses Kolozsvár Egyesület – szoros partneri együttműködésben a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal – idén is számos előadást szerepeltet a Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában.

A hagyományokhoz híven a Kolozsvári Magyar Napok ünnepi nyitógálájára idén is Kolozsvári Magyar Állami Színház nagytermébe várják az érdeklődő közönséget augusztus 14-én 19 órától. Az ünnepi köszöntőket követően a Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar Szerelmünk, Kalotaszeg című produkcióját láthatja a közönség Juhász Zsolt rendezésében. Ugyanitt lesz látható augusztus 16-án – a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében – a Székesfehérvári Balett Színház Fantomfájdalom című, egyfelvonásos táncdrámája Egerházi Attila rendező-koreográfus színrevitelében.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei magyar napok alatt négy előadással is bekapcsolódik a programsorozatba, a színház iránt érdeklődők pedig a sétatéri színház produkciói mellett két vendégelőadást is megtekinthetnek. Augusztus 16-án a Gyulai Várszínház vendégelőadása, Szilágyi Enikő Jászai Mari naplójából, vallomásaiból és a színésznő egyéni reflexióiból készült Mi lennék nélküled? című egyéni estje lesz műsoron a színház stúdiótermében, másnap ugyanott a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkcióját, az évad végén nagy sikerrel bemutatott Ifjú barbárok című előadást lehet megtekinteni ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

Augusztus 18-án ifj. Vidnyánszky Attila első kolozsvári rendezése, a Rómeó és Júlia című előadás látható a színház stúdiótermében, amelyet a rendező a 2020/2021-es évadban állított színpadra. Augusztus 20-án a színház nagytermében a hosszú évek után Kolozsvárra visszatérő budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nagyszabású produkciója, a Vidnyánszky Attila által rendezett és Zsuráfszky Zoltán által koreografált Csíksomlyói passió látható.

A magyar napok záróeseményének idén is a főtéri nagyszínpad ad helyet, ahol a Budapesti Operettszínház az Összetartozunk című gálaesttel vendégszerepel.

Nyitókép: Rómeó és Júlia. Fotó: Biró István