A népdaloknak nemcsak közösségépítő szerepük van, de fejlesztik érzelmeinket és önismeretünket, gyógyítanak, finoman alakítják életünket és világszemléletünket is – mondja Navratil Andrea népdalénekes, tanár, ökológus, aki idén is fellép az Erdélyben augusztus 1. és 4. között szervezett Méra Világzenei Csűrfesztiválon.
Már tavaly is részt vett a Méra Világzenei Csűrfesztiválon. Miért annyira különleges ez az esemény?
Egyrészt a helyszín miatt, aki már járt ott, nem feledi: Méra csodálatos falu Erdély kapujában, Kalotaszegen. Számtalan fantasztikus énekes, zenész mester élt itt, akiktől sokat tanulhattunk, ezért nagy öröm, s egyben nagy kihívást is jelent itt koncertezni. Másrészt, szerintem azért is működik ilyen jól ez a fesztivál, mert emberléptékű maradt. Rengeteg fiatal érkezik ide nemcsak Erdély különböző településeiről, hanem az anyaországból is, és mindig nagyon családias hangulat fogadja itt őket. Ahogy minket, zenészeket is: olyan, mintha hazaérkeznénk.
2018-ban a Fonó zenekarral, idén Demeter Lászlóval lép fel a fesztiválon. Hogyan állították össze a koncert anyagát? Mennyiben lesz más, mint a tavalyi?
Tavaly a Fonó zenekartól megszokott módon a Kárpát-medence hangszeres és vokális népzenéjéből állítottuk össze koncertanyagunkat, idén pedig egy templomi koncerttel készülünk a fesztiválra, amin az énekhang és a koboz hangosítás nélkül, a tér természetes adottságait kihasználva szólal majd meg. Alapja egy évekkel ezelőtt megjelent lemezünk, a Három aranyalma anyaga lesz, és az évkörön végighaladva, a három legnagyobb keresztény ünnepünk, a karácsony, a húsvét a pünkösd szakrális énekein keresztül mutatjuk be a kerek esztendőt.
Mert ahogy az archaikus imádságunk mondja: „Kerek egy ég alatt/ Kerek egy istenfa/ Kerek istenfának/ Szép tizenkét ága/ Szép tizenkét ágán/ Ötvenkét virága/ Ötvenkét virágán/ Három aranyalma.” A három ünnepet nem választja szét a hagyományban nevelődött, régi ember. A születés, a megváltás és a szentlélek eljövetele, mint három aranyalma függ az isten fáján. Elválaszthatatlanok.
Erről kapta lemezünk is a címét, s ezért éneklünk mindhárom ünnepről együvé kapcsoltan, essék a koncertünk az évkör bármelyik idejére, jelen esetben a nyár derekára, augusztus 4-re. Mérában viszont szeretnénk majd kiegészíteni a koncert anyagát, kifejezetten innen való, mondanivalójában a mai kor emberének is üzenetet hordozó archaikus imádsággal. Ezt a karácsonyi kántát egy fantasztikus énekestől, Kisó nénitől tanultam felvételről. Kallós Zoltán és Martin György gyűjtötte tőle akkor, amikor én még nem is éltem. De szerencsére ezt a különösen szép imát a méraiak mai napig éneklik és használják, legutóbb kalotaszegi táncosokkal a fedélzeten Washingtonban töltöttünk meg vele egy autóbuszt indulásra várva.
Ön nem csak népdalénekes, hanem tanár és ökológus is, sőt, gyakran úgy határozza meg magát, hogy éneklő biológus. Előadóművészként a természetvédelem nagykövete. Az éneklés, az archaikus népdalkincs és a természet tisztelete hogyan kapcsolódik össze?
Ez a kettő gyerekkoromtól egyszerre volt jelen az életemben, eleinte nem is tudatosan. Később, amikor sokat jártam gyűjtőutakra, és sok időt töltöttem idősekkel, egyértelművé vált, hogy a hagyományban élő ember számára ezek a dolgok szorosan összetartoztak. Hiszen régen nem volt külön népdalénekes, ökológus, agrárbiológus vagy agrármérnök: a parasztember egyszerre énekelt, táncolt, és az ősöktől örökölt tudást használva ökológiai földművelést és állattartást is folytatott. Példának elég csak a gyimesi kaszálókra gondolni, hiszen a világban sajnos azt tapasztaljuk, mindenhol napról-napra csökken a biológiai sokféleség, itt pedig azáltal, hogy az ember alakítja, használja és nem kihasználja a természetet, s ő maga is a természet részeként él, nő a biodiverzitás. Gazdagítja a természetet a saját jelenlétével. Ez egy fantasztikus üzenet a világ minden része számára.
Át lehet adni akár a következő generációknak ezt a fajta tapasztalatot, Ön személyesen tud erre törekedni?
Amikor azt mondom, hogy elsősorban tanárembernek tartom magam, akkor erre a törekvésre utalok. Ha meghívnak valahova énekesként, és megszólalási lehetőséget kapok, akkor biztos, hogy a közös felelősségről, a környezeti nevelésről is szót ejtek. De mindez fordított irányba is működik: amikor egyetemen előadást tartottam ökológusként, akkor általában egy olyan széki népdallal indítottam, ami nagyon szépen megmutatja, hogy az ember hogyan helyezi bele magát a természetbe, a tájba. Van, ahova pont azért hívnak meg, mert ez a két terület egyszerre van jelen az életemben.
Fontos, hogy ezeket a látszólag különálló területeket kicsit közelebb hozzam egymáshoz, mert mindig is összetartoztak. Van például egy tizenöt éve futó, Gazdakalendárium elnevezésű programunk, amit általános iskolások számára dolgoztuk ki egy agrárbiológus barátnőmmel és a szentendrei Skanzen múzeumpedagógusaival. Ennek a lényege pont az, hogy hónapról-hónapra, mesterségről-mesterségre hogyan lehet iskolai körülmények között átadni a hagyományban élő emberek által megőrzött tudást.
Dúdoló elnevezésű projektjén népdalokat tanít érdeklődőknek. Ennek mi a szerepe?
Elsősorban a közösségépítés. A Dúdoló gyakorlatilag a régi guzsalyas vagy fonógyűlés, amihez a tollfosztó, a fonás és szövés s egyéb közös munkavégzés kapcsolódott. Mellette énekeltek, táncoltak, meséltek az emberek. Mi nem feltétlenül végzünk kézműves munkát, de összegyűlünk és énekelünk. A népdalok szövegeinek, dallamainak megtanulásával, és a hozzájuk kötődő tudás megismerésével töltünk el másfél órát. Emellett eredeti gyűjtéseket, felvételeket is hallgatunk. Van, hogy mesét is mondok, és mindig sokat nevetünk. Az elmúlt évben kétheti rendszerességgel több mint száz ilyen Dúdoló alkalmat tartottam az ország hat pontján.
A tanítás központi szerepet tölt be az életében. Ez fordítva is működik, előfordult, hogy Ön is tanult ezek az alkalmakon?
Bölcsen mondták a régiek, hogy tanítva tanul az ember. Minden alkalommal nagyon sokat kapok és tanulok a közösségtől, akikkel időt töltök. Emellett valódi mestereimnek és egyben példaképeimnek azokat a kedves „öregecskéket” tartom, akiktől az énekeket és a hagyományokat magam is tanultam. Néhányukkal személyesen is több időt eltölthettem, sokkal többet kaptam tőlük egynéhány éneknél, mesénél vagy imánál. Az így megtapasztalt élményeket közvetítem előadóművészként, és adom tovább tanárként.
Az emberek érdeklődnek manapság ez iránt az archaikus népdalkincs iránt, hat még rájuk?
Ez mindig rétegműfaj lesz, de akik egyszer eljönnek egy-egy alkalomra, azok később visszajárnak. És ez egy nagyon szép jele annak, hogy fontossá vált az életükben, hiszen a daloknak nemcsak közösségépítő szerepük van, hanem az érzelmi életet és az önismeretet elősegítve bizony finoman alakítják az emberek életét és világszemléletét.
Lehet tanulni belőlük?
Mindenképpen. A 21. századi embereknek is ugyanolyanok az érzelmeik, mint a régieknek. Az éneklés és a népdalok semmit nem veszítettek aktualitásukból, sőt, ebben a rohanó világban és gyors információáramlásban egyre inkább szükség van arra, hogy általuk valódi érzelmeket tudjunk kifejezni, és gyógyítsuk önmagunkat, környezetünket.
Így egyáltalán nem gondolom, hogy a népdalkincs avítt dolog lenne, amit le kell porolni, s csillogó köntösbe kellene bújtatni. A népzene szerintem minden ízében aktuális. Csak arra kell figyelni, hogy azokat a dalokat válogassuk ki belőle, amik megszólítanak, s üzenetet hordoznak számunkra. Mondok egy példát. A napokban indul az úszóbajnokság Dél-Koreában, két éve mi adtuk át nekik a stafétát. A magyarországi FINA zárórendezvényen a Mikor mentem hazafelécímű magyar népdalt énekeltem. Sokan örültek neki, de már majdnem el is feledtem, amikor pár hete arra kértek, hogy ugyanezt a népdalt énekeljem el egy esküvőn az egyik legszebb tanúhegyünk, a Csobánc tetején. Sose tudhatjuk, éppen kinek és mikor lesz fontos az az üzenet, amit az énekünkkel közvetítünk.
Több zenekarban működik közre (Fonó, Kobzos, Igriczek), emellett Berecz András műsorainak is vendége, és Duna Művészegyüttesnek szólóénekese. A Méra Fesztivál mellett hol találkozhatunk még Önnel a közeljövőben?
Szólistaként elég sok meghívást kapok, legutóbb a Muzsikás együttessel léptem fel Norvégiában. Legközelebb Kapolcson a Budapesti Vonósok Kamarazenekarral és Szokolay Dongó Balázzsal lesz egy koncertünk, illetve ugyanott énekelek majd a Parafónia zenekarral, a down-szindrómás gyerekekből álló fantasztikus együttessel. Szeptemberben pedig indul az Atyai ág turné balkár, baskír, nogaj és kumuk vendégeinkkel. Mi már nagyon várjuk.
Izsó Zita
