1026_NM_InczeLaszlo (84 of 102).jpg

Mézeskaláccsal és üvegfestéssel készül az ünnepekre a Néprajzi Múzeum

Decemberben ütőfás mézeskalács-készítéssel, zenés irodalmi esttel, adventi üvegfestéssel és további színes ünnepi programokkal várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum.

A Néprajzi Múzeum számos személyes élményt kínáló rendezvénnyel készül az év utolsó hónapjára. December 7-én, szombaton zenés irodalmi programmal várják a közönséget az Anima Sound Systemmel együttműködésben: a Székelyek – Örökség-mintázatok kiállításhoz kapcsolódó tárlatBEvezetésen Prieger Zsolttal, a zenekar alapítójával, valamint Magyar Bori népdalénekessel is találkozhatnak az érdeklődők.

December 8-án, vasárnap adventi üvegfestésen vehetnek részt az alkotni vágyók. A Néprajzi Múzeum Egyházi Gyűjteménye mintegy hétszáz üvegképet, üvegikont, tükörképet őriz, legkorábbi darabjai az 1800-as évek elejéről származnak. Az ünnepekhez közeledve a gyűjteményi állandó kiállítás tárgyainak ihletésével pillanthatunk be az üvegképek készítésének hagyományos technikájába.

Advent harmadik vasárnapján a múzeum mézeskalácssütéssel várja a látogatókat két turnusban, 14, illetve 16 órái kezdéssel, hiszen a karácsony elképzelhetetlen mézeskalács nélkül. A résztvevőket a fejenként két darab sütemény elkészítésében Seregély Mirtill mézeskalács-készítő vezeti, az ünnepi finomságokat pedig kortárs hazai mesterek faragta mézeskalács ütőfákkal mintázhatják meg, amely a legrégebbi mézeskészítési technika.

Az ajándékozás terén is számíthatunk a Néprajzi Múzeumra. Az Etnoshopban a hagyományos eljárással készült exkluzív, kis szériás kollekciók széles termékkínálatában válogathatunk, de érdemes ellátogatni az intézmény könyvesboltjába is, míg a személyre szabott élmények szerelmeseinek ajándékutalványokkal és múzeumbérlettel készül az intézmény.

A Néprajzi Múzeum segít abban, hogy a jelen összeérjen a múlttal, a tudomány a tanítással, a kultúrák és generációk találkozzanak és beszéljenek egymással. Így van ezzel az intézmény az ünnepi készülődés időszakában is, például külön aloldalon összegzi a téli ünnepkör szokásait, és tippeket ad, hogyan lehet mindezt a saját életünkbe illeszteni. Az intézmény Motívumalkotó alkalmazásával pedig mi magunk hozhatunk létre motívumokat, amelyekkel akár egyedi ajándékokat is készíthetünk. A decemberi programokról a múzeum honlapján találunk további részleteket.

Ez is érdekelheti

Zeneszóval és régi korok karácsonyainak megidézésével nyílt ki az élménykalendárium

December 1-jén a Magyar Nemzeti Múzeum családi vasárnapján kezdődött a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ ünnepi programsorozata, mely a karácsonyi rohanás helyett az advent igazi jelentését mutatja meg. Képriport.

Kihagyhatatlan adventi programok Budapesten

Már Budán és Pesten is megnyíltak a karácsonyi vásárok, ahová nem csupán az ajándékvadászokat, hanem a kulturális élményekre vágyókat is várják, akár az egész családdal.

Karácsonyi varázslat Szentendrén

Varázslatos karácsonyváró programokkal készül a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Szentendrei Régi Művésztelep az adventi időszakban: workshopok, gyermekelőadások, olvasósarok és meseillusztrációs kiállítás várja a kicsiket és nagyokat.

Ez a tárlat nem csak a feketeöves néprajzrajongókat ejti ámulatba

A Néprajzi Múzeum új, nemrég megnyílt magyar és nemzetközi vonatkozású állandó kiállítása minden eddiginél nagyobb, átfogóbb és lenyűgözőbb.