A néptáncosok az új hittérítők

Telt ház előtt tartották a Hagyományok Háza nagyszabású, Táncos magyarok című folklórműsorát Vácon, amelyet a Magyar Állami Népi Együttes mutatott be a lelkes közönségnek. Videónkban betekintést nyújtunk a Petőfi Kulturális Program részeként megszervezett esemény hangulatába.

Devecser, Somogyudvarhely, Cigánd, Gencsapáti – csak néhány példa a 25 település közül, amelyek 2024-ben vendégül látták a Hagyományok Háza látványos, Táncos magyarok című előadását. A kivételes folklórműsorban – ezúttal Vácon – a Magyar Állami Népi Együttes és zenekara helyi népművészeket is színpadra hívott, felejthetetlen élménnyé kerekítve Kárpát-medencei néptáncos és népzenei kultúránk részleteit.                                                  

„A tánc és a zene önmagáért beszél, olyan nonverbális közlés, amit mindenki megért. Mi, népművészettel foglalkozók nemcsak művészek vagyunk, hanem hittérítők is. Azokat kell megszólítani, akik talán sosem találkoznak a néphagyománnyal, ezért fel kell öltöztetnünk a műsort, amennyire lehetséges: legyenek lírai és dinamikus részek, jelenjen meg a férfitáncok akrobatikussága, a páros táncok is ott legyenek, és egy kis humor, könnyedség sem árt” – mondja Mihályi Gábor Kossuth-díjas koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes együttesvezetője.

Az Állami Népi Együttes több mint 70 éve alakult meg, de az alapküldetése azóta sem változott: a hagyományt a jelen közönsége elé tárni, olyan módon, hogy ne egy idejétmúlt, múzeumból előhúzott, hanem egy át- és megélhető világ legyen. A Táncos magyarok előadás hangvétele is ehhez segít hozzá, így a közönség is szinte táncra perdül a műsort nézve.

A program Magyarország Kormányának támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében valósul meg.

Ez is érdekelheti

Elindult a regisztráció a Petőfi Kulturális Program 2.0-ra

December 17-től január 20-ig regisztrálhatnak a művelődési házak a Petőfi Kulturális Program 2.0-ra, amelynek célja, hogy az értékalapú, minőségi kulturális szolgáltatások ne csupán a nagyvárosokban, hanem a kisebb településeken is elérhetők legyenek – mondta Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár a TV2 Mokka című műsorában.

A Fitos Dezső Társulat bemutatja negyedik évadát

Magyarország legfiatalabb hivatásos néptáncegyüttese a Határtalanul című tárlattal mutatja be negyedik évadát a Fonó Budai Zeneházban november 3-án 11 órától.

Csaknem ötmilliárd forintos kerettel indul a Petőfi Kulturális Program 2.0

Csaknem ötmilliárd forintos kerettel elindul november 1-jével a Petőfi Kulturális Program (PKP) 2.0 – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) október 16-án Kistarcsán. A jövő nyárig tartó program célja, hogy kétezer magyarországi település mellett még több száz Kárpát-medencei magyar település is csatlakozzon.

A csengővel gördül be Kelet-Magyarországra az Opera

Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperáját a nyár folyamán országszerte tizennyolc helyszínen, a Petőfi Kulturális Program támogatásával mutatja be ingyenes magyar nyelvű szabadtéri előadásokon a Magyar Állami Operaház. A turné harmadik etapjában, augusztus 5. és 10. között a turné Derecskére, Abaújszántóra, Balassagyarmatra, Máriapócsra, Kenderesre és Pétervásárára látogat.