Február 16-án mutatja be Cyril Gely A díj című drámáját a Rózsavölgyi Szalon Herendi Gábor rendezésében, Kiss Mari, Seress Zoltán és Szorcsik Kriszta főszereplésésével.

Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák–svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben. Az atommaghasadás felfedezése fűződik a nevükhöz. Csakhogy a Nobel-díjat ezért az eredményért 1944-ben Hahnnak ítélték oda (a háború miatt két évvel később veheti át), Lise Meitnert meg sem említették. Számos tudós igazságtalannak tartotta ezt, hiszen ő adott magyarázatot a folyamatra és nevezte el hasadásnak. A stockholmi szállodában Lise Meitner számvetésre készteti Otto Hahnt – olvasható a darab színlapján.

Otto Hahn és Lise Meitner története a szerző drámájában a két nagy formátumú ember és különleges tudós lenyűgözően izgalmas és szenvedélyes párviadalát jeleníti meg. Utóbb mindketten azt hangsúlyozták a háború utáni tudományos életben: semmi közük az atombombához. Nem mellesleg Lise Meitnert 48 (!) alkalommal terjesztették fel fizikai, illetve kémiai Nobel-díjra. Egyszer sem kapta meg. Nemcsak az atomenergia békés felhasználására törekedett, de kiállt amellett, hogy a nőket a tudományban is egyenlő jogok illetik.

Herendi Gábor rendezésében a világhírű tudóst Seress Zoltán, munkatársát Kiss Mari alakítja, hozzájuk csatlakozik Szorcsik Kriszta. Az alkotócsapatot Enyvvári Péter díszlettervezőként, Fock Andrea pedig jelmeztervezőként erősíti, a darabot Dávid Judit fordította.

További információk az előadásról itt.

A nyitóképen A díj című előadás alkotói a Rózsavölgyi Szalonban. Fotó: Molnár Miklós