2023/2024-es évad

Megkezdték munkájukat az idei Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának válogatói

A Szolnoki Szigligeti Színház ad otthont a június 10. és június 16. között megrendezendő Országos Színházi Találkozónak, amelynek versenyprogramja a teátrum igazgatója, Barabás Botond által felkért öttagú válogatótestület döntése alapján áll össze.

A Déryné Társulat az Esterházy-palotában vendégeskedett

Különleges helyszín adott otthont a Déryné Társulat ősbemutatójának: szeptember 27-én a Soproni Egyetem Erdészeti Múzeumában, az Esterházy-palotában tartották az Álmaimban Déryné című előadás premierjét. Joseph Haydn után ezúttal Déryné vendégeskedett a történelmi falak között.

A közösség, amely megtart, elpusztít vagy magyarázatot keres

Előadások Újvidékről, Marosvásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről, amelyek témában, formában nagyon különböznek, de az identitás kérdéseinek vizsgálatában talán mégis van közös nevezőjük.

Hét bemutató lesz a Nemzeti Színház új évadában

Hét bemutatóval, köztük Molnár Ferenc Liliom című drámájával, az Olasz szalmakalap című francia bohózattal, egy angol drámával, Radnóti Miklóst idéző koncertszínházzal, egy kísérleti előadással, valamint két ősbemutatóval várja a közönséget a Nemzeti Színház új évada.

Fontos társadalmi témákra reflektálnak a 6szín bemutatói

Karinthy Márton születésnapja előtt tisztelegve a 6szín ismét szeptember elsején nyitotta meg a 2024/2025-ös évadot. A terézvárosi színház folytatja küldetését: elsősorban olyan fontos társadalmi témákra reflektál előadásaiban, mint a másság elfogadása, az eutanázia megosztó kérdése, a függőségek vagy a transzgenerációs traumák.

Budapest legizgalmasabb színházi fesztiváljával zárul a nyár

Augusztus 24. és szeptember 9. között a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programsorozatán hat vidéki és határon túli nagyszínpadi alkotás, illetve a hat budapesti kamaraprodukció mellett hat színészképző iskola is bemutatkozik a zsűri előtt.

Valakinek tűzön-vízen át vezetnie kell az országot

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Spiró György történelmi színművének előadásával klasszikus, shakespeare-i királytükröt tartott a néző elé.

Véget ért a Kolozsvári Állami Magyar Színház 231. évada

Idén is mozgalmas évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a 2023/2024-es évadban négy bemutatóra és egy előbemutatóra került sor, megrendezésre került az UTEFest – az Európai Színházi Unió Fesztiváljának 20. kiadása, a társulat több fesztiválon szerepelt, illetve több díjban is részesült.

A kolozsváriak Budapestre hozzák az Ifjú barbárokat ifj. Vidnyánszky rendezésében

Budapesti vendégszerepléssel zárja idei évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A Magyar Zene Házában lesz látható az Ifjú barbárok című előadás ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

Az emberek közötti harmónia csakis időleges

A székelyudvarhelyiek Parasztopera-produkciójában sikerül megteremteni a próza, a muzsika és a koreográfia egységét, így fokozatosan kerül a publikum a történet hatása alá.

Gogoli groteszk, orosz–ukrán háborúval

Polyák Anita képes a vállára venni Gogol Háztűznéző című színdarabját, azonban a középkori komédia izgalmas műfajához szükséges lendület hiányzik.

Trokán Anna és Haumann Máté a Magyar Színházban folytatja ősztől

Öt új társulati tagot köszönt, és új bemutatókkal is készül a 2024/25-ös évadra a Magyar Színház.

Vidnyánszky Attila: Van mire büszkének lenni

Június 19-én évadot zárt a Nemzeti Színház. „Színházilag talpra álltunk, de a lelki engesztelődéshez idő kell” – mondta a közlemény szerint az évadzáró társulati ülésen a vezérigazgató.

Visszatértek a nézők a székesfehérvári Vörösmarty Színházba

Szikora János, a teátrum igazgatója az optimista jelzővel írta le a 2023/2024-es évadot.

A kísérletezés évadát zárta a Budapest Bábszínház

Formabontó kísérleti előadásokat és fesztiváldíjakat hozott az elmúlt évad a Budapest Bábszínháznak. A következő, 75. jubileumi évre programsorozattal és öt új bemutatóval készül a társulat.

Véget ért a 2023/24-es évad a Csokonai Nemzeti Színházban

Évadzáró társulati üléssel zárult a 2023/24-es évad a Csokonai Nemzeti Színházban. Az ünnepi eseményen díjakat és elismeréseket is átadtak.